Hír plusz komment, 2016. október 13.

2016. 10. 13. 09:58

Közszeméremsértésért és közrendháborításért akartak megbírságolni a csendőrök Iași-ban két színészt, akik a városközpontban játszottak el egy színdarabot. Az Auăleu színtársulat Huooooo!!! című kétszereplős komédiáját egy fesztivál keretében adták elő az utcán. A darab egy tüntető lány és egy csendőr párbeszéde, amelyben időnként elhangzik egy-egy sikamlósabb vagy trágárabb kifejezés is. Ez nem tetszhetett az arra járó – igazi – csendőröknek, akik meg akarták bírságolni a színészeket. A megrökönyödött színészek és nézők hosszú percekig hiába magyarázták a két „közegnek” hogy a vulgáris kifejezések egy színdarabban hangzottak el, a csendőrök az alkotmányt is idézve kiálltak amellett, hogy kihágás történt. A vita kiabálásig fajult. A „kíváló alakításukért” vastapsot kapó csendőröket azzal rázták le a színészek, hogy reklamáljanak a fesztivál rendezőjénél.

Ajjaj, csak úgy tombol a kultúra a csendőrség soraiban. (S.J.)

Szerintem sem kéne művészettel bemocskolni az utcákat, hova végezzék szegény kutyák a dolgukat ezután? (tsp)

A közszemérem védelmére kelt közegpáros a csendőri hivatáson belül szeméremőri szakmára specializálódott. A hasonló félreértések elkerülése végett viszont ajánlatos lenne minden utcán járőröző hatóságot teatrológiai gyorstalpalóra is elküldeni. (Sz. A.)

Legalább össze tudták hasonlítani, hogy az álcsendőr tudta-e olyan hitelesen hozni a figurát, mint az igazi. (Sz. L.)

 

Négy amerikai filozófus kapott postán csomagot, melyek tartalma ürülék volt. A gyanú szerint egy ötödik filozófus fejezi ki így a velük szemben érzett ellenszenvét. A négy filozófusban az a közös, hogy mindannyiuknak volt vitája Brian Leiter chicagói professzorral (fotó), a pakkok visszakövetéséből pedig kiderült, hogy ebbe a városba vezetnek a nyomok. Bár a feladó neve Peter Aduren, egyesek szerint ez Leiter álneve. A professzor tagadja, hogy ő volna a feladó. Leiter közismerten termékeny és harcos természetű blogger is, a Philosophical Gourmet Report alapítója, ahol az egyik fekáliát kapó professzor, Jenkins szerint nem tisztelik a filozófus kollégákat eléggé. Ez a vita még tavalyelőtt zajlott le, akkor több száz kutató Leiter ellen szólalt fel – közülük páran szintén kaptak most pakkot.

Másképpen fogalmazza: a filozófiai vitával kapcsolatos véleményüket postán juttatták el egymásnak a professzorok. (S.J.)

Egyszer Kant, másszor kakkant. (tsp)

Amennyiben a kakafónia forrása Leiter professzor, a székletminták akár afféle segélykérő, a közvélemény figyelmét a személyére terelni igyekvő üzenetként is felfoghatóak. Kérdés, hogy a címzettek mennyire jártasak a kakaanalízis tudományában. (Sz. A.)

A négyek nem mondhatják, hogy le se... postázza őket. (Sz. L.)

 

Szabadlábra kerülnek azok a magyar nemzetiségű gyanúsítottak, akiket illegális romániai fegyverkereskedőkként mutatott be augusztus elején a brit Sky News tévécsatorna. A bukaresti legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának arra vonatkozó kérését, hogy hosszabbítsák meg a Sky News riportjában szereplő három férfi előzetes letartóztatását. A legfelsőbb bíróság hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte Aurelian Mihai Szantót, Pantics Csaba Attilát és Pantics Leventét, akiket bűnszervezet létrehozásával, a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megszegésével és hamis információk terjesztésével gyanúsítanak. Az ügyészség korábban közölte: gyanúsítottként vizsgálja a Sky News három újságíróját is.

A bíróság úgy döntött, hülyékre sem pénzt, sem időt nem érdemes pazarolni. (S.J.)

Máig nem értem, hogy nem gyanakodtak a skyosok: az illegális fegyverkereskedők nem feltétlenül nyilatkoznak a tévében....(tsp)

Tényleg a legfelsőbb bíróság a legilletékesebb ítélkezni a bűnszervezetesdit, fegyvercsempészesdit játszó balfácánok s a velük pancserkedő szkájnyúzos kollégák ügyében? Különben eléggé köznevetség tárgyává váltak, a nyomozóhatságokkal egyetemben. (Sz. A.)

Szerintem ez is Iași-i színészek performansza volt. (Sz. L.)

 

Tíz évvel ezelőtti trágárságokért, nőkre tett becsmérlő kijelentésekért kényszerült bocsánatot kérni az amerikai republikánusok heves támadások kereszttüzébe került elnökjelöltje. A Washington Post internetes oldalán nyilvánosságra hozott egy 2005-ben készült videót, amelyben Trump azzal kérkedett – meglehetősen alpári stílusban –, hogy Palm Beach-en hogyan próbált meg sikertelenül „rámászni" egy asszonyra, pedig tudta róla, hogy férjnél van. Majd arról beszélt: ő bizony szívesen megfogdos nőket, rájuk mászik, rögtön csókolgatja őket, és ha valaki sztár, ez jár neki. Vezető republikánusok is markáns elítélő nyilatkozatokat tettek, sőt a felesége is sértőnek, védhetetlennek nevezte a történteket. A republikánus jelölt, a demokratákat támogató Robert De Nirótól kapta a legkeményebb kritikát. Az Oscar-díjas színész videó üzenetében „egetverően hülye embernek, kutyának, disznónak, idiótának és tökfejnek" nevezte a republikánus elnökjelöltet, aki szerinte csapás és szégyen az egész országnak.

Trump végül videóüzenetben kért bocsánatot mondván: tévedett, és azóta már „jobb ember" lett.

A színész rátapintott a lényegre. (S.J.)

Trump nőkhöz való viszonya nálunk sajnos nem lenne kirívó. Talán még botrány se lenne belőle...(tsp)

Trump gyengéje a gyengébb nem, gyöngéd, érzékeny lelkét eddig a trágárság maszkja mögé rejtette. Amióta „megjavult”, elhagyta a trágár beszédet, varázslatos személyisége teljes pompájában mutatkozik meg. (Sz. A.)

Innen lenne szép nyerni Orbán Viktor kedvencének. (Sz. L.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!