Válsághullámvasúton a gazdaság

2010. 10. 14. 12:55Ha a román gazdaság állapotát tekintjük, hol tartunk a lejtőn?

Nem lejtőhöz, inkább hullámvasúthoz hasonlítanám. De nem is lehet általánosítva megmondani, hol vagyunk, mert mindenki máshol tart. Tavaly ilyenkor pontosan arról beszélgettünk, hogy a krízisnek több fokozata van, a likviditási, pénzügyi, reálgazdasági és szociális válság fokozatai egymást követik, és az ebből való kilábalás is többfázisú. Két dolog azonban már biztossá vált: egyrészt a szociális válság jóval tovább elhúzódik, s noha nem volt érdemes arra számítani, hogy egyik pillanatról a másikra meg fognak változni a dolgok, a meghozott intézkedések miatt ezt az időt az eddigi egy év helyett három-négy évre becsüljük. A reálgazdasági válság viszont teljesen más képet mutat, az továbbra is egy igazi hullámvasút marad, a szereplők nagyon eltávolodtak egymástól. Egyrészt nagyon sokan kiestek tavaly, sokan viszont megerősödtek. Utóbbiak az életképes, jó üzleti modellt alkalmazó cégek voltak. Ezeknek a krízis jót tett. Tehát nem beszélnék arról, hogy magában a válságban hol vagyunk, hisz mindenki máshol tart benne, de az látszik, hogy elkezdődött a tartalékok felélése. Immár azok körében is, akik képesek voltak félretenni. A következő időszak mindenképpen tanulságos lesz abból a szempontból, hogy most már nem lesz nagy visszaesés, olyan, mint tavaly volt, de az még mindig nagyon kérdéses, hogy a jelenlegi állapotban hányan maradnak még talpon. Magyarországon már gazdasági növekedés van, Romániában még negatív-nulla növekedés, de a mínusz fél százalékos prognózis arra enged következtetni, hogy már nem lesz jelentős visszaesés a termelésben. Az igazi kérdés inkább a további fejlődés mikéntje.

A megszorító intézkedések keresletcsökkentő hatása milyen eredményekhez fog vezetni?

Ez a jól megszokott régi keynesi közgazdaságtan, ami a kereslet oldalon forgatja meg a gazdaságot. Románia esetében a kereslet durva visszaesése azért szerintem önmagában értékelendő. Az 1999-től tavalyig terjedő tíz pénzügyi évben rengeteg egészségtelen folyamat volt. Az egészségtelen folyamatok egészségtelen struktúrákat építettek fel, amelyek most jutnak kiigazításra. Ennek két jele volt: az egyik a túlfogyasztás, a másik pedig a luxusfogyasztás. Utóbbi ma is jellemző, míg a túlfogyasztás az 1990–1999 közötti időszak egy késleltetett hatása, mert ma az emberek még mindig nem tudnak betelni a vásárlás örömével. Így olyan kapacitások épültek ki, amelyek önmagukban, gazdaságilag nem értékelhetők. Nem lehet egy országot csak ingatlanra és csak túlfogyasztásra alapozni, és ezért is nehéz egy ilyen korrekció idején ezt a problémát megmagyarázni. A fogyasztást azért persze támogatni, segíteni kell, de nem szabad elfelejteni, hogy más országokban e mögött valós termelés is áll. Meg kell termelni bizonyos javakat ahhoz, hogy el is tudjuk fogyasztani őket. Romániára ez viszont nem volt jellemző.

A megszorító intézkedések elérhetik a várt hatást, vagy pedig csak tűzoltás jellegűek?

Mi mást tehetnénk tűzoltáson kívül? Alapvető strukturális problémákkal most semmit nem lehet kezdeni. A legfőbb gond az, hogy Románia 19 vagy 22 milliós lakosságát nem több mint 2,5-3 millió fő tartja el, a többi közalkalmazott, leszázalékolt, nyugdíjas vagy gyermek. Ezt a problémát most kormányzati intézkedéssel nem lehet megoldani, márpedig ebből származik a termelés, innen származik a hozzáadott érték, a bruttó fizetés stb. Ez csak akkor orvosolható, ha hosszú távú, mélyre ható reformot valósítanak meg, amire viszont most nyilván nincs eszközük. A költségcsökkentés mindenképpen üdvözlendő. Nem gondolom, hogy ettől megoldódik az összes probléma, de egyszerűen nem lehet többet elkölteni annál, mint amit tartósan megtermelünk. Most a túlélésért kell küzdeni, bármilyen eszközökkel, de legfőképpen a költségvetés csökkentésén keresztül. Egy adóemelésnek sokszorosan rosszabb hatásai lettek volna, hisz akkor nőtt volna az adómegkerülés, nőtt volna a feketegazdaság, a külföldiek elfordultak volna Romániától, arról nem is beszélve, hogy ugyanúgy mindenkinek a zsebéből kivették volna a pénz, amit viszont az emberek szintén nem toleráltak volna. A kiadáslefaragás volt ehhez képest a kisebbik rossz, de igazából ez az, amivel most foglalkozni kell, vagyis a költségcsökkentéssel és a hatékonyság növelésével a közszférában. Ha ebből sikerül pénzalapokat teremteni, akkor azokat gazdaságélénkítésre lehet fordítani. Ám addig is rá kell bíznunk magunkat a szokásos módszerekre, és úgy hiszem, törvényileg kell szabályozni azt, hogy a gazdaság jól működjön, a gazdaság élénkülhessen. Kevés a külföldi befektető, de azokat is meg kell szereznünk. Érdekes módon a napokban újralapoztam Széchenyi Hitel című művét, és úgy tűnik, 1830 óta nem nagyon változtak a dolgok. Mert amit Széchenyi leír a Hitelben, azt ma is nagyon aktuálisnak találom. Õ már akkor megmondta, hogy a hitel alapja a visszafizetés. A törvénynek nem azokat kell védenie, akik nem tudják vagy nem akarják visszafizetni a kölcsönt – utalnék itt a rengeteg fizetésképtelenségre és csődvédelemre, ami sok esetben megalapozatlan. Széchenyi azt is megmondta, hogy a jogi folyamatokat kell felgyorsítani, hogy az ügyeket lehessen gyorsabban lebonyolítani. Pont azokra a tényezőkre mutat rá, amelyek a jelenlegi bírósági, törvényhozási rendszerből hiányoznak. A gazdaságélénkítés nem csak a pénz dobálásával érhető el. Nyilván az európai és a világtrendben azt láthatjuk, hogy nagyon sok pénzt használtak föl, de ennek eredménye is volt. Nekünk viszont át kell gondolnunk, hogy mire költünk el eredmény nélkül még többet.

Az adóemelésbe nem fért volna be az egy-két százalékos áfaemelés sem? Magyarországon az áfaemelés gond nélkül megtörtént, az Adrian Vasilescu félelmei szerinti inflációs lavina nélkül.

Én nem hiszem, hogy az áfaemelés inflációt gerjesztett volna, hisz lényegében az áfa a legigazságosabb adónem, mert mindenki fizeti, aki a fogyasztás végén van, és végül is ezt vagyonarányosan is teszi. Valószínűleg belefért volna. Másrészt úgy vélem, hogy a kiadáscsökkentéssel kell kezdeni, mert az adóemelés önmagában nem megoldás, hogyha egy feneketlen zsákot próbálunk teletölteni vele.

De a megszorítások mellé jöhet még egy áfaemelés is?

Ahogy a dolgok haladnak, szerintem simán belefér.

Az államadósság növekedése miatt kezdhetünk-e már aggódni?

A költségvetési deficit csökkentése nélkül semmi jó nem fog történni e téren se. Ha így folytatjuk, nagyon hamar elérjük a 60 százalékos eladósodottsági szintet. Lehet, hogy más országokban ez a mutató nagyobb, de míg ott az államadósság csökken, addig Romániában nő. És ez nagyon nem jó.

A közszférában dolgozók 25 százalékos bércsökkentése sokak szerint a bankokra is érzékeny hatással lesz, mivel szinte minden második közalkalmazottnak folyó hitele van. Ön szerint ez mennyire fogja gyorsítani a részleteiket rosszul törlesztők arányának így is elég gyors ütemű növekedését?

Nyilván mélyíteni fogja ezt a rossz trendet, de a bankok nem egyből fogják rávetni magukat azokra, akik rosszul fizetnek, hanem egyszer-kétszer hagynak időt, lehetőséget arra, hogy az ügyfelek újragondolják a költségvetéseiket, ha jövedelmet vesztettek, akkor legyen idejük e helyett újat keresni. Ebből adódóan a bércsökkentés nem fogja azonnal éreztetni hatását. Meglátjuk, hogy fél év vagy 9 hónap múlva miként fest majd ez a kép, amikor a fizetési nehézségekkel küzdők többsége már átesik az első fizetésátütemezésen, illetve fizetésfelfüggesztésen.

Felmehet-e 10-15 százalékra a problémás hitelek részaránya?

Vannak országok, ahol felment, de ez már a beszélgetés elején is említett szociális válság része. Egyelőre nagyon nehéz látni a végét. Van olyan hitelfajta, ahol már nem nő a rosszul fizetők részaránya, és van olyan is, ahol továbbra is nő. Elképzelhető, hogy a mostaninál jóval rosszabb is lesz a helyzet, de jelenleg az ügyfelek 95 százaléka jól teljesít.

A kormányzati hitelesség hogy fest a befektetők szemével? Egy napokban publikált besorolás szerint hitelkockázat tekintetében Románia az igencsak problémásnak minősülő hetedik helyet foglalja el a világ országai között, Európában pedig Görögország és Ukrajna után a harmadikat…

Ez természetesen nem jó. Romániának éppen azért van szüksége kemény intézkedésekre, hogy hitelességét visszaállítsa. Hiszen a legtöbb befektető már rájött arra, hogy Románia kapcsán a hatalmas terület és jelentős fogyasztótábor még nem minden, pláne ha az ország nem elég fizetőképes vagy termelésképes. Tehát az ország valódi potenciálja jelenleg a 3 millió termelő mellett maximum 6-8 millió fogyasztó. Sajnos a kép így néz ki. Egy befektető pedig, ha a kiábránduláshoz kormányzati bizonytalanság is társul, akkor gondolkodás nélkül máshova viszi a pénzét. Tehát nagyon fontos, hogy a kormányzat hitelességét helyreállítsák.

A jegybanknak a jelenlegi helyzetben mit kell tennie? Megoldást kínálhat, ha engedi a lej gyengülését, hogy ezzel az exportőröket segítse, vagy inkább a valutahiteleket törlesztő lakosság érdekeire kellene nagyobb figyelemmel lennie?

Én nem annyira hiszek az árfolyammal való exportösztönzésben. A lej árfolyama kapcsán mindenkinek az a jó, ha kiszámítható. Az exportőröknek is. A 4–4,2 vagy 3,9–4,3 közötti lejjel az égvilágon semmi baj sincsen. A 3,5 persze valóban túl erős volt, nem volt egészséges. Akik viszont az árfolyamgyengítést az export miatt szorgalmazzák, azok árulják el azt is, hogy kinek exportálhatnánk. Mit serkentsünk olyan áron, mely a devizahitel-adósság növekedésének útja? Miért kellene nekünk erőnk felett is az exportot serkenteni? Én nem értem. A hagyományos exportpiacainkon is válság van, ott is visszaesett a fogyasztás. Franciaországban például a saját gyártású termékek értékesítésével is probléma van, nem fogják e fölött még a romániai termékeket is igényelni. Tehát véleményem szerint nem fog érdemi eredményt hozni a szükségesnél gyengébb lej sem, épp ezért nem kellene emiatt a jelenlegi árfolyamnál tovább gyengíteni a lejt.

Elvonatkoztatva picit a gazdaságtól, és a politikát is szóba hozva, van bármi csekély felelősségtudat a jelenlegi parlamenti pártokban? A rövid távú népszerűséget kereső tettekből ítélve vajon tudatában vannak annak, hogy véget ért a választási időszak? Gondoljunk csak az árfolyamot is megkavaró kormánybuktatási kísérletre…

A politikáról nem szeretnék nyilatkozni, de azt elmondhatom, hogy én még semmilyen hosszú távú elképzelést nem láttam. Ami akciót látok a kormányzat részéről, az leginkább reaktív és nem proaktív, leginkább rövid távú és ad hoc jellegű. Tehát sajnos a legtöbb esetben majdhogynem ötletelés szintű.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!