Németektől tanultak vállalkozni

Húsz éves az egyik legsikeresebb szatmári alapítvány, a Hans Lindner Hospitanten nevű programja. Évente fiatalokat küldenek ki Németországba vállalkozói ismereteket szerezni. Az eddigi 40 pályázóból 23 indított önálló céget, már négyszáz személynek adva munkát. Ez minden hasonló romániai próbálkozást felülír, hisz tíz frissen induló hazai vállalkozás közül kettő-három működik pár év múlva is. A Linder sikeréről Sike Lajos kérdezte az alapítványt igazgató Koczinger Tibort.

Ezek az emberek egy fejlettebb munkakultúrába kerültek, mint amit itthon ismertek. Ennek alapja a jól átgondolt időgazdálkodás, az igyekezet, a pontosság, a minőség, az őszinte párbeszéd, a munkatársak megbecsülése. Ez a mentalitásváltás, mert erről van szó, nem ment mindenkinél zökkenőmentesen, de a vendéglátók segítettek. Hogy jól megértsék a különböző szakmai kurzusok, például a számvitel, könyvelés, költségszámítás ismereteit, hogy megfelelő szállásuk és étkezésük legyen, de abban is, hogy hasznosan töltsék szabadidejüket. Mert nagyobb részük már technikusi vagy egyetemi végzettséggel rendelkezett, igényük volt a fajsúlyosabb időtöltésre, szórakozásra. A bizalmat csak növelte, hogy a Lindner Alapítvány gondoskodott a szállításukról, családjukkal való kapcsolattartásról.
Koczinger igazgató azt is elmondta, hogy fontos volt a jelentkezők előzetes felkészítése a három hónapos németországi tanulmányútra. A szakmai orientáltság mellett a német nyelv alapfokúnál valamivel jobb ismeretét is megkövetelték. Kezdetben tapasztalatok híján nem tudtak mindenre figyelni, ezzel magyarázható, hogy az első években többen bukdácsoltak. Pontosabban az első tíz esztendőben 23-an mentek ki és közülük 12 vállalkozó lett, a második évtizedben a 15-ből 11, ami sokkal jobb teljesítmény. Ez azzal magyarázható, hogy idővel finomítottak, pontosítottak a követelményeken, az újabb jelentkezőktől alaposabb szakmai felkészülést, pontosabb üzleti tervet kértek, s a német nyelv jobb ismeretét.

Merd adni neved a munkádhoz Érdekes volt áttekinteni a huszonhárom sikeres vállalkozóról készült alapítványi összeállítást. Előzőleg arra gondoltam, hogy a legtöbben valami teljesen új, vagy éppen extrém területen lettek eredményesek. Kiderült, szó sincs ilyesmiről, a „németet látott” fiatalok ismert szakmákban, foglalkozásokban bizonyítottak. A nagykárolyi Steiger László és a szatmárnémeti Virág Artur például a fémmegmunkálásban, forgácsolásban. Az ugyancsak károlyi Lukács-Rákóczi Levente autószervízelésben, Schlakter Levente pedig kamionjavításban, a szatmári Csorvási Béla autóbádogosságban és festésben. Poszet Ferenc viszont egy több szakmát egyesítő területen, az épületgépészetben nőtt a régióban máris mások feje fölé: a fűtési, víz- és gázellátási technika mellett még vagy két-három szakmát összefogva. De akár a csanálosi Erli Tibort is említhetnénk, aki a németeknél szerzett műszaki és lepárlási ismertekkel lett mostanában, díjakkal is bizonyítva, több megye egyik legismertebb pálinkafőzője.
Nem valószínű, hogy akad ma Szatmárnémetiben olyan építési vállalkozó, de akár lakóbizottsági elnök, aki ne ismerné Poszet Ferencet, vagy még inkább a Poszet kft tevékenységét. Hát még az a több ezer ember, akinek lakásában a fűtést, vizet, gázt vagy más közműszolgáltatást szerelte. Ma már 70-80 emberrel dolgozik, pedig néhány éve csak öttel indult.
–Ha jól tudjuk, Önnek korábban is volt ebben a szakmában egy cége, mégis elment Németországba. Mi az, amit ott kapott? – kérdezem.
– Volt egy gyengélkedő cégem, amire nem lehetett jövőt építeni! De mivel az épületgépészet a tanult szakmám, minden másnál ehhez értek jobban, tudtam, hogy ezzel kell tovább mennem, csak az eddigiekhez képest másképpen. Na ez a másképpen az, amiért a Hans Lindner Alapítványnál a németországi tanulmányútra jelentkeztem. Már az első napokban felismertem, hogy mindent áttekinthetőbben, tudatosabban, szervezettebben és több fegyelemmel kell csinálnom. Hogy tiszta lappal induljak majd itthon, új céget alapítottam, új néven. Ott tanultam meg, hogy már a névadásnál is jobban oda kell figyelni, s ajánlott a magunk nevét átvinni a cégre, mert akkor nagyobb felelősséggel vezetjük, mivel partnereink a nekik nyújtott munkával, szolgáltatással a gazdát, a tulajdonost azonosítják. Ez olyan bizalmi kérdés, ami a vállalkozói szférában fontos, s erről az évek során magam is meggyőződtem. A németeknél sok mindenben nagyobb szerepe van a bizalomnak, mint nálunk. Ennek is köszönhető, hogy jóval hatékonyabbak. Mondok erre egy példát: már az elején megfigyeltem, hogy annál a cégnél, amelynél dolgoztam, nincs raktáros. A dolgozók bemennek az anyagokat vagy a szerszámokat tároló helyiségbe, kiválasztják azt, amire aznap szükségük van, aztán munka végeztével visszaviszik a szerszámot vagy a maradék anyagot. Semmi külön nyilvántartás, aláírás, kérdezősködés, fontoskodás. Mégis minden olajozottan működik.
Egyebek mellett azt is megtanulta Poszet Ferenc a német vállalkozóktól, hogy az ember ne bízza el magát. Ha jól vagy nagyon jól mennek a dolgok, ha sokáig sikeresen fut egy termék vagy szolgáltatás, figyeljen a piacra, az új dolgok megjelenésére vagy az irántuk való igényekre, és még időben bővítse tevékenységét, mielőtt a versenytársak elébe vágnának és leköröznék. Ennek köszönhető, hogy a Poszet Kft. kapta meg a régióban mindenféle fűtési kazánok műszaki vizsgálatát, s az általuk beszerzett gépekkel sikerült a falusi ivóvíz-szolgáltatást nyújtó munkálatokat felfuttatni. A piacra való odafigyelés eredménye az is, hogy külföldi pályázatokon is sikerrel szerepelnek. Egy munkacsoportjuk most a Red Bull versenyautó cég angliai csarnokának épületgépészeti felszerelésén dolgozik. Várják, hogy a válságból kilábalva mifelénk is legyen több az építkezés, s még több munkájuk legyen az épületgépészeknek, mert lenne kapacitásuk tevékenységük további bővítésére is.

Itthon a fölösleges elméletet tanítják Míg a szolgáltatásokra szakosodott, ezért a lakossággal közvetlenebb kapcsolatot ápoló Poszet kft. Szatmárnémeti belvárosa közelében található, Virág Artur fémmegmunkáló cége, az ErdSteel (jelentése erdélyi acél) kint az egyik ipari övezetben. A mintegy húsz ár területen fekvő elegáns üveg-acél csarnokról látszik, hogy gazdája ad a megjelenésre is. Mikor a németországi tapasztalatokra tereljük a szót, Virág mérnök csöndesen megjegyzi: lehet, még a külsőségekre való odafigyelést is ott tanulta, ezért kapott ez nála nagyobb hangsúlyt. Mert nem vitás, a németek mesterei annak is, hogy a célszerűséget, a funkcionalitást harmonikusan összekapcsolják az esztétikummal. Ráadásul úgy, hogy semmit nem építenek feleslegesen, mindenből csak annyit, amennyire szükség van, mert a cifrálkodás nem más, mint pénzkidobás. S a gazdag németeknek ilyesmire nincs pénzük. Nem úgy, mint a szegény románoknak, magyaroknak, szlovákoknak. Annyi más mellett ezt a racionalitást is megtanulhatnánk tőlük. Talán a szatmári vállalkozó-tanoncokra ragadt valami.
Nem véletlenül mondja Virág Artur: – Hazatérve mindjárt észrevettük magunkon, hogy szemléletünk is változott, sok mindent másképpen ítélünk meg, mint korábban. Például jobban tiszteljük az időt, a pontosságot, a minőségi munkát, az innovációt. De azt is jobban látjuk, mennyire elmélet-centrikus nálunk az oktatás, mennyire eltávolodott a gyakorlattól, vagy inkább lehagyta a gyakorlat. Az iskolában sok olyat tanulnak gyermekeink, amire az életben semmi szükségük nincs. Ugyanakkor az egyszerű szerszámmal, teszem azt fogóval, kalapáccsal, fűrésszel, vésővel nem tudnak bánni. Mert mindig az egyszerű dolgoktól indulunk a bonyolultabbak felé, például a ceruzától a számítógépig. Mindezt azért mondom, mert magamon, vagyis cégemen érzem a hátrányát. A gyakorlati oktatás, az inas- és mesterképzés hosszú éveken át tartó elhanyagolása, sőt felszámolása miatt egyelőre nem tudom hatvan fölé emelni alkalmazottaim számát, pedig munka lenne, nem is kevés. Nem tudjuk, miért ment ki nálunk divatból a munkahelyi képzés, talán a túlzott centralizáció miatt, miközben sok nyugati országban tovább él ennek a szakiskolával együttműködő formája. A jelzések és megrendelések szerint bármelyik pillanatban felvehetnék néhány fiatal szakembert! Bizisten, ma ilyen gátjai vannak cégem növekedésének.
Ez utóbbit olyan hangsúllyal mondja Virág mérnök, mint aki palástolni akarná szakmai büszkeségét, ugyanakkor tudatában van, hogy cége befutott és jó hírnevet szerzett nemcsak itthon, hanem a német és japán piacon is: egy idő óta a BMW-nek, de a Toyota-nak is beszállítói. Persze, az előbbinél németországi tanulmánya is besegített, hiszen a BMW-nél is jártak. Japán messze van, mégis az ErdSteel-től kérnek bizonyos alkatrészeket az autó-összeszerelő gépekhez.
Beszélgetésünk alkalmával Virág Artur elmondta, hogy miközben a németek már számos nagy szakmai tudást és felkészülést igénylő munkát külföldre visznek, akár a harmadik világ feltörekvő országaiba is, kisebb felkészülést, ugyanakkor nagyobb élőmunka-ráfordítást igénylő műveleteket nem egyszer otthon tartanak, még akkor is, ha külföldön jóval olcsóbban elvégeznék. Érdeklődésére megtudta, hogy ennek elsősorban gazdaságpolitikai okai vannak. Nem akarják, hogy csökkenjen a németek otthoni elhelyezkedési lehetősége, még a kisebb szakmai tudással rendelkezők soraiban sem. Akár azt is mondhatnánk: a cégek saját érdekük mellett figyelembe veszik a nemzeti érdeket, hogy mindenki találjon a képzettségének megfelelő munkát. Nem csak a kormánynak, a nagyvállalkozóknak is érdekük, hogy Németország jóléti államrendszere, a társadalmi béke és egyensúly fennmaradjon.

Fontos alap az Ötletbörze Aligha véletlen, hogy a Hospitanten-programban részt vett és ma már magukat sikeresnek nevezhető többi vállalkozó is a fentieket emelte ki. Mint a változó hozzáállás, a munkakultúra, amivel a szatmári fiúk a sokkal nehezebb hazai körülmények mellett is meg tudtak kapaszkodni. Schlakter Levente kamionjavító és szervíztulajdonos így fogalmazott: – Már az első napokban lenyűgözött, hogy a németeknél mennyire érti mindenki a dolgát, s munkaidőben mennyire csak a munkára figyel. Ez a német csoda titka. – Csorvási Béla egy autóbádogos és -festő vállalkozás tulajdonosa: – Nem okosabbak, mint mi, csak másképpen állnak a munkához. Ha rajtam múlna, minden vállalkozni akaró fiatalunknak tanácsolnám: először nézd meg, a németek hogyan csinálják!”
Végül kanyarodjunk vissza Koczinger Tiborhoz, a szatmárnémeti Hans Lindner Alpítvány igazgatójához. Mondjuk neki, hogy mi sajtósok eddig is tudtuk, hogy alapítványuk minden más itteni szervezetnél hatékonyabban foglalkozik a fiatalok vállalkozási kedvének felkeltésével és az ehhez szükséges ismeretek tanításával, átadásával. A középiskolásoknak évente megrendezett Ötletbörze fogalommá vált, népszerűsége már csak azért sem mérhető más hasonló rendezvénnyel, mert a sok szervezés és nem kevés anyagi ráfordítás miatt nem is foglalkoznak ilyesmivel. Ki bolond minden különösebb érdek nélkül másokkal foglalkozni, másokra költeni! Az is igaz, hogy nincs mindenki mögött a szegénységre olyan érzékeny nagyvállalkozó, mint a németországi Hans Lindner, aki már egyéb területen is segített az erdélyieken.
– Az Ötletbörze a középiskolások nagyobb tömegét, évente több száz fiatalt kellett megmozdítson, – veszi át a szót az igazgató – ami aligha ment volna a sajtó hathatós támogatása nélkül. A Hospitanten-program viszont ment magától, publicitás nélkül is, mert a nyolc-tíz jelentkezőből, különböző tesztek nyomán, sokkal könnyebb volt kiválasztani azt a kettőt-hármat, akit évente Németországba küldtünk. Ide legtöbb esetben olyanokat vettünk be, akik már kellő szakmai tudással rendelkeztek, már vállalkoztak is, csak éppen az a plusz kellett nekik, ami segíti őket megkapaszkodni. Persze, az Ötletbörzére is büszkék vagyunk, hisz az eltelt tíz esztendőben több mint háromezer fiatalt kapcsoltunk be a több lépcsős vetélkedőbe, melynek elsődleges célja a vállalkozói kedv élénkítése.
A győzteseket általában Németországba is elvittük, hadd lássák, mi van a sikeres vállalkozások mögött. Lett is foganatja, mert a kapott ösztönző hatásra sokan mentek tovább tanulni olyan egyetemekre, ahol a kellő műszaki, közgazdasági és más ismereteket elsajátíthatták. Kapásból is akár két tucat olyan ifjat tudnék felsorolni, akik az Ötletbörzéről indultak és ma ismert vállalkozók. Tovább visszük mindkét programot, mert a kelleténél sokkal több a rászoruló. S egyszer már utol kellene érni a németeket, vagy legalábbis megközelíteni!