Egyenlőtlenek küzdelme

Gazdasági elsivatagosodás jellemzi az ország több régióját, gazdag és szegény megyék néznek egymással farkasszemet. A lemaradás okai lehetnek infrastrukturálisak, népességpolitikaiak, de az igazán meghatározó a helyi gazdasági stratégia. Már, ahol van olyan. A rosszul teljesítő megyék „elhagyják magukat” – állítják a szakemberek. Parászka Boróka összeállítása.

„Vízfejű” ország Románia, gazdasági szempontból mindenképp: ez derült ki a Ziarul Financiar összeállításából, amely a hazai megyék gazdasági teljesítményét vetette össze. E szerint tíz olyan megye van az országban, amelyben a kereskedelmi forgalom meghaladja az évi 5 milliárd eurós értéket, tíz megyében az éves 1,5 milliárd eurós küszöböt sem lépik át az itt működő gazdasági egységek. Feketelistán van Mehedinþi, Teleorman és Vaslui megye, ezekben a közigazgatási kerületekben a munkanélküliek aránya meghaladja a tíz százalékot, az átlagbér viszont nem éri el a nettó 1400 lejt. Az alkalmazottak száma nem haladja meg a megyénkénti 30 000 főt. Mehedinti, Botosani, Vaslui, Krassó-Szörény és Kovászna megye forgalma átlagolva tízszer kisebb, mint Kolozs, Brassó vagy Prahova megyéké. Az utóbbi három kereskedelmi forgalma összesítve eléri a 47 milliárd eurót. Az élen Bukarest és Ilfov megye áll: a fővárosban s a körülölelő megyében a forgalom eléri a 100 milliárd eurót. A főváros és a közép-nyugati régió kilenc megyéje 155 milliárd eurós forgalmat bonyolít évente. Viszont 17 olyan megye van, ahol az éves érték nem éri el a 2 milliárd eurót, sok esetben éppen csak átlépi a kereskedelmi mérleg az 1 milliárd eurós alsó küszöböt.

Kullogó Mehedinþi A rendkívül nagy eltérés a Ziarul Financiar elemzői szerint azzal magyarázható, hogy több térség nem rendelkezik gazdasági stratégiával, a megyei vezetők megelégszenek azzal, hogy áttekintsék „mennyi pénz jön be, s mennyi pénzt költünk el”. Matei Paun szakértő a gazdasági lap kérdésére hozzáteszi:

a helyi elképzelések hiányát súlyosbítja, hogy kormányzati akarat sincs a regionális különbségek felszámolására, a leszakadó térségek integrálására, helyzetbe hozására.

A gazdasági teljesítmény egyik fontos mutatója a megyei kereskedelmi egységek, cégek száma és forgalma. A legszegényebbnek tartott Mehedinþi megyében a bejegyzett cégek száma nem éri el a 400-at, és ezek forgalma nem haladja meg az egymilliárd eurót. A legtöbb alkalmazottat a sereghajtó megyékben olyan állami intézmények foglalkoztatják, mint a gyermekvédelem, a megyei kórház, az erdészeti hivatal vagy a mentőszolgálat: azok az intézmények, amelyek nem vesznek részt a termelésben, állami támogatásból működnek. A megye legnagyobb cége a regionális nukleáris ügynökség, ám ez ellen csődeljárás indult. Mehedinþi megyében 265 ezer ember él, a privát szférában csupán az itt lakók tíz százalékát foglalkoztatják. Kovászna megyében a kereskedelmi forgalom 1,1 milliárd euró volt a 2012-es adatok szerint, a nettó átlagbér 1324 lej, 550 lejjel kevesebb, mint Kolozsban, és majdnem a fele a bukarestinek. Ha a termelékenységet vesszük alapul az összehasonlításhoz, akkor azt kell mondanunk, a sereghajtó Hargita megye. Egy foglalkoztatott alig több mint 20 ezer eurót termelt évente, Mehedinþi és Kovászna megyében ez az érték 35 ezer euró körül alakul. A háromszéki megyében 7,2 százalékos a munkanélküliség, szemben a 2 százalékos bukaresti és a 3,6 százalékos Kolozs megyei adatokkal.
Az országban két évvel ezelőtt összesen 620 000 cég működött, 230 milliárd eurós forgalmat bonyolítva és 4 millió embert foglalkoztatva.

Nyugaton a helyzet A bukaresti gazdasági lap elemzése több megye gazdálkodására is kitér, köztük Bihar megyére is: ezt a térséget az élelmiszeripar és az elektronikai alkatrészek gyártása tartja az élvonalban. A gazdasági mutatók annak ellenére jók, hogy a lakosságfogyás jelentős, tíz év alatt 25000 emberrel csökkent a bihari népesség. Jelenleg 580 ezren élnek Bihar megyében, a munkanélküliek aránya 3,67 százalék, hasonló mértékű, mint Kolozs megyében. A kereskedelmi mérleg 5,4 milliárd körül alakul, így Bihar az első tíz megye egyike gazdasági teljesítményét tekintve. A legnagyobb befektető a kanadai érdekeltségbe tartozó Celestica, amely évi 1,7 milliárd eurós forgalmat mondhat magáénak. Az elektronikai alkatrészek gyártására szakosodott cég a borsi ipari parkban működik, 2000 embert foglalkoztat, de a helyi polgármester, Bátori Géza szerint még legalább 1000 ember találhat itt munkát. (A kanadai cég az ejobs.ro portál tanúsága szerint jelenleg is keres magasan kvalifikált munkatársakat.) Nagyváradon a legnagyobb befektető az elektronikai eszközöket gyártó amerikai cég, az Emerson, amely 80 millió eurós forgalmat bonyolít évente.
A szomszédos Arad megyét 430000 ember lakja, ezt a térséget a német beruházók tartják versenyben. A legnagyobb szelet itt is az elektronikai üzemeké, de jelentős forgalmat produkál az autóalkatrész gyártás is. A Takata, a Leoni, a BOS cégek kereskedelmi mérlege eléri a 600 millió eurót, az itteni beruházások egyik ösztönzője a közeli magyar-román határ. Az infrastrukturális előny jelentősen csökkenti az export kiadásokat. Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy Temes megye kiugrik a gazdasági élbolyból, és akár Kolozsvár teljesítményét is maga mögött tudhatja. A tavalyi forgalom 1,5 százalékkal volt kisebb a tavalyelőttinél, ezt elsősorban a nagybefektetők visszavonulásával magyarázzák. Temes megyébe, hasonlóan Arad megyéhez német beruházók érkeznek, de jelentős az olasz tőke is a térségben, például jelentősek az olasz agrárvállalkozások.

Zsugorodó iparkodás Bákó megye azért érdemel figyelmet ebben az országos összevetésben, mert itt az ipari beruházások helyét átvette a kereskedelem, a hazai cégek pedig túltlicitáltak a multinacionális befektetőkön. Bákó több szempontból is a létéért küzd: itt a népességfogyás többszöröse a nem csekély Bihar megyeinek, bő 90000 emberrel él kevesebb most itt, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek elsősorban az elvándorlás az oka, sokan kerestek munkát külföldön, Dél- és Nyugat-Európában az elmúlt években. Ez a megye volt Moldva ipari „szíve” a rendszerváltásig, az itt dolgozó, majd munka nélkül maradó szakmunkásokat szervezetten és gyorsan alkalmazták az ország még aktív ipari területein, vagy külföldön. 1990 után a Bákó megyében lévő gyárak többségét szanálták (ahogy a szakzsargon fogalmaz, valójában ócskavasként adták el ezeket), vagy a működőképesség határán tartották fent, abban bízva, hogy előbb-utóbb felbukkan egy tőkeerős befektető. A szén- és olajkitermelés teljesen eltűnt, nyomokban lelhető fel az építőipar.
Az ipar visszaszorulása egyébként országos jelenség, Romániában a 2012-es adatok szerint 50896 ipari cég működött, a gazdasági szektor 11 százalékát teszi ki most ez a szakág. A fennmaradó 90 százalékot a szolgáltatók, a kereskedelmi cégek és az építőipar mondhatja magáénak. A legkiterjedtebb a kereskedelem, ebbe a kategóriába sorolható a bejegyzett cégek 40 százaléka. A kereskedelmi egységek többsége azonban csak néhány embert alkalmaz, és nem bonyolít gazdasági szempontból jelentős forgalmat. A nagyok helyzete sem mindig stabil, az OBI kivonulásáról épp a minap lehetett hallani.

Kellenek a kicsik, közepesek Az egy főre eső GDP az elmúlt kilenc évben a gazdasági szempontból vezető pozícióban lévő megyékben szinte megduplázódott. Igaz ez Bukarestre, Temesre és Brassó megyére, viszont Kolozs lefékezett, ott a korábbi érték „csupán” 50 százalékos növekedéséről lehet beszámolni – a viszonylag szerényebb adatot a zsuki Nokia gyár felszámolása magyarázza.
Hogy mit jelent az a bizonyos helyi gazdasági stratégia, és válságkezelés, amellyel kapcsolatban a megyei önkormányzatokat elmarasztalják, azt jól példázza Dolj esete. Ebben a megyében fordított folyamat játszódott le, mint Kolozsváron. Itt ugyanis nem ment, hanem jött a beruházó: a Ford fektetett be, és ez országos szinten a legnagyobb GDP arányos növekedést hozta a térségnek. A megyék állása ebből a szempontból okozott meglepetéseket. Három évvel ezelőtt, és három évvel a gazdasági válság kezdete után úgy tűnt: Kolozsvárt semmi sem állíthatja meg, itt volt legkevésbé mérhető a krízis hatása. Ugyanez volt a helyzet Temes megyével is, amely a válság előtti években, a „gazdasági túlmelegedés” időszakában szárnyalt. Ám a Nokia gyár esete, vagy az, ahogyan a Temes megyei multik visszavonultak: azt jelzi,

egy-egy térség gazdasági stabilitása szempontjából fontos a kis- és középvállalatok jelenléte.

Tavaly látott napvilágot az a felmérés, mely szerint az ország 42 megyéjéből 24-ben jól teljesít ez a szegmens, 16 megyében átlagos értékeket mutat, míg 8-ban (a már többször, elrettentő példaként említett Mehedinþi-ben, Vaslui-ban, vagy Szilágy megyében is) csekély a kis- és középvállalatok jelenléte. Ebben a térségben azonnal elbillen a gazdasági egyensúly, és elkerülhetetlen az elsivatagosodás, amennyiben a még jelenlévő befektetők visszavonulnak.