Akiktől jó kosarat kapni

Létezik számos társadalmi kezdeményezés, mely a városi élet előnyeinek megtartása mellett igyekszik kiutat keresni a természettől elszakadt, a környezetet csak szipolyozni tudó, a tökéletes elidegenedés felé vezető vadkapitalizmusból, jellemzően összefogáson alapuló megoldásokkal. Tasnádi-Sáhy Péter riportja e mozgalmak közül mutat be egyet.

Aki gyermekkorának legalább egy részét vidéken töltötte, és ízlelőbimbóiban még raktározza a nagymamák, dédnagymamák leveseinek, főzelékeinek emlékét, gyakran kell csalódjon, ha a hipermarketek zöldségpultjairól szerzi be a levesbe valót a hús mellé. A szögegyenes, vékony héjú murok bár könnyen hámozható, de inkább való répatortába, mint a fődögélő tyúk mellé vegeta pótléknak. Igazi, házi zöldségfélét már a piacokon is egyre nehezebb beszerezni, a fél oldal szalonnával, két liter tejjel, öt köteg friss hagymával üldögélő néniket lassan teljesen kiszorítják a portékájukat a nagybani piacról beszerző „zöldségesek”, akik egy kapavágást sem ejtettek azért, hogy standjaikat feltöltsék.

Rövidre zárt kapcsolat Ez valószínűleg sokakat nem zavar, de azoknak, akik még mindig szívesen mosogatják az igazi, műtrágyamentes földet a girbegurba, ám ízes gyökérzöldségről, újabban Erdély egyre több városában is kínálja magát egy nagyszerű megoldás, amit úgy hívnak: Közösség által támogatott mezőgazdaság, avagy a zöldségdoboz rendszer.
A hivatalos definíció szerint a konstrukció közvetlenül összekapcsolja a fogyasztókat és a kistermelőket, ezáltal lecsökkenti a közvetítési költséget, elérhető áron biztosít friss és szezonális változatosságot kínáló, egészséges bioterményeket; mindemellett tisztességes megélhetéshez juttatja a természetszerű mezőgazdálkodást folytató családi termelőket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 30-40 városi család, fogyasztói csoportot alkotva, hosszú távon elkötelezi magát egy kistermelő mellett, fix felvevőpiacot biztosítva számára, cserébe heti rendszerességgel részesülnek annak terményeiből, melyek előállítását bármikor módjukban áll személyesen is ellenőrizni.
Ez a fajta szimbiózis immár fél évszázados múltra tekint vissza. Az első hasonló fogyasztói csoportokat Japánban indították a hatvanas években, amikor fiatal anyukák, felfigyelve arra, hogy az üzletláncokba kerülő zöldségek minősége drasztikusan romlik, elkezdték keresni a kapcsolatot a város közelében dolgozó kistermelőkkel. Az ennek nyomán kialakult csoportokat tei tei-nek hívták. A Távol-Keletről indulva először természetesen az Egyesült Államokat hódította meg ez a megoldás, ott a nyolcvanas években kezdett népszerűségnek örvendeni, Európában Franciaországot megfertőzve terjedt el AMAP (Együttműködés a helyi kistermelői mezőgazdaság fennmaradásáért) néven.

Erősödő szolidaritás Mint Tóth Kinga, a Bartók Béla Elméleti Líceum biológia szakos tanárnője, az első temesvári fogyasztói csoport szervezője elmondja, ő maga is francia aktivistáktól hallott először a közösség által támogatott mezőgazdaságról néhány évvel ezelőtt. Azonnal magával ragadta a kezdeményezés, és amikor Kolozsváron személyesen megtapasztalta, hogy mifelénk is nyitottak az emberek erre az újfajta életmódra, elhatározta, maga is szervezésbe kezd. „A francia AMAP mintájára Romániában is egyre több ASAT (Asociaþia pentru Susþinerea Agriculturii Þãrãneºti) alakul, szerencsémre ott lehettem a kolozsvári szervezet alakuló ülésén. Nagy élmény volt látni, ahogy az érdeklődők fele azonnal feliratkozott. A Székelyföldön is terjed a modell, főleg annak köszönhetően, hogy sok civil szervezet mögé állt a kezdeményezésnek.”
Az együttműködésnek számos hasznos vetülete van. „A közeli kapcsolatból nemcsak a fogyasztó jár jól, hanem a világszerte eltűnőben lévő paraszti gazdaságoknak is túlélést, szerény, de tisztességes biztos megélhetést jelent. Romániában a mezőgazdasági termelés egyre intenzívebbé válása a jórészt külföldi befektetők által felvásárolt földeken, az utóbbi években erősödött fel. A kisgazdaságok eltűnőben vannak, e tekintetben meglehetősen gyorsan felzárkóztunk a nyugati országok mögé” – ismerteti a szomorú tényeket Tóth tanárnő.
A humán faktoron kívül fontos környezeti szempontokat is meg kell említeni: az intenzív gazdálkodás erősen veszélyezteti a természetes biodiverzitást, amivel viszont egy parasztgazdaság együtt tud működni. Emellett a fogyasztói csoportok tisztességes alkun alapuló gazdasági modellként is értelmezhetőek, amelyek a hagyományos falusi élet, családmodell fenntartását is támogatják, és erősítik a társadalmi szolidaritást azáltal, hogy szövetséget teremtenek a városi emberek és a falusi gazdálkodók között.

Mi van a kosárban? Hogy épül fel egy ilyen együttműködés a gyakorlatban? „A fogyasztók a gazdálkodó foglalkoztatóivá lépnek elő, az árképzés is ennek alapján történik. Számolunk a különböző bekerülési költségekkel (szántás, tárcsázás), a szállítási költségekkel, valamint a gazdálkodó fizetésével. Fontos, hogy mindig gondolni kell beruházási költségekre, mivel mindenkinek érdeke, hogy a gazdaság fejlődjön. Az így kijött összeget kell elosztani a feliratkozó családok számával. Tehát ha mondjuk, harminc család van, akkor annyival. Ugyanígy, mindenki egyenlő arányban osztozik a terményből is, amit a gazdálkodó hetente elvisz egy adott helyszínre a városban. Ezek az úgynevezett kosarak nagyon változatosak, az idénynek megfelelően. Tavasszal könnyebbek, mondjuk, van bennük két köteg újhagyma, két köteg retek, két kiló spenót, három fej saláta. Nyáron egyre gazdagabbá válnak, az ősziek pedig természetesen a legfajsúlyosabbak, ekkor szüretelik a gyümölcsöket. Akár abban is meg lehet állapodni, hogy a termelő befőzi ezeket télire, így a fogyasztónak ezzel sem kell bíbelődni, viszont friss, egészséges lekvárhoz juthat. Hivatalosan télen van két hónap, amikor a termelő nem szállít, de vannak, akik tudnak gyökérzöldségeket és krumplit tárolni a pincében, vagy magvakat csíráztatnak, gombát termesztenek, így ez a rés is kitölthető. A társadalmi szolidaritás úgy is előkerül a rendszerben, hogy aki nem tudja adott héten átvenni a kosarát, az felajánlja valamelyik szociális intézménynek, mondjuk a közeli hajléktalanszállónak. Egy kosár 36 lejre jön ki, az adag pedig egy 3-4 tagú család ellátására elég, napi főzéshez. Külföldön, ahol fejlettebb már a rendszer, a termelőknél többféle kosárra be lehet fizetni, van kiscsaládos, meg nagycsaládos porció, sőt azoknak az egyedülálló városiaknak is kínálnak kosarat, akik jellemzően a városban étkeznek, viszont egy-egy salátát, friss gyümölcsöt szeretnének otthon fogyasztani. Fontos a diverzitás. Egy kosárba kötelező módon 10-12-féle zöldség kell hogy kerüljön, s ezek között lehetnek fűszernövények is. Ez lényeges a helyi tájfajták megőrzése szempontjából. Ösztönözzük a termelőt, hogy hat-hétféle salátát, és négy-ötfajta paradicsomot termeljen, őshonos tájfajtákból. Szegeden van egy fiatal pár, az Évkerék Ökotanya (evkerek.blogspot.ro) tulajdonosai, ők már addig jutottak, hogy százféle terményt termesztenek. A jobbak odafigyelnek, hogy ne boltból vegyék a magvakat, hanem legyen saját készletük. Magyarországon elterjedőben vannak a magbörzék, ahová nem lehet csak úgy besétálni, hanem annyi csomagot lehet cserélni, amennyit viszel. Ez azért jó kezdeményezés, mert a jó tájfajtáknak nincs áruk a piacon, annyit meg főleg nem adnak értük, amennyit érnek. A Bánságban ez a tájjellegű magkészlet még feltáratlan, pedig érdemes lenne kutatni” – avat be a részletekbe Tóth Kinga.
Egy 30 családot eltartó gazdaságnak egy-másfél hektárnyi területre van szüksége, ami nem túl nagy, viszont rengeteg munkát igényel. Manapság, a gyomirtó és a műtrágya korában, ahol ennyi, megerősödött kártevő van, nehéz egészséges zöldséget előállítani öko-módon. „Minden, amit a piacon kapunk, biztos, hogy tele van vegyszerekkel, amiknek a lehetséges káros hatásairól ismertek már tanulmányok. A parasztok az ötvenes évektől elkezdték ezeket a kemikáliákat nyakló nélkül használni, ami a földeket is erősen megterhelte. Mondjuk, az érdekes tapasztalat, hogy több termelőtől is, akikkel ezt a projektet szervezve beszéltem, azt hallottam, hogy a piacra szánt terménynél gondolkodás nélkül használják a műtrágyát vagy a vegyszert, viszont a családjának szánt zöldséget, ha teheti, tisztán termeszti.”

A jó idő nem tervezhető A rendszer Nagyváradon, Aradon és Kolozsváron már működik, Temesváron is kiválasztották az első fogyasztói csoportot ellátó gazdát Tóth István óteleki gazdálkodó személyében, a feliratkozás jelenleg is zajlik. Székelyudvarhelyen már megalakult az első csoport, tizenhat taggal, egy nyikómalomfalvi nyugdíjas kistermelő köré. Katalin asszony negyed hektáron gazdálkodik, és régóta foglalkozik növénytermesztéssel. Mint ahogy a temesvári csoport alakuló ülése után elmondta, sem az öntözés, sem a trágyázás nem jelent gondot számára, mivel földje közvetlenül a folyó mellett fekszik, onnan szivattyúzza a vizet, és családjával állatokat is tartanak, így eddig sem használt műtrágyát soha. A csoport tagjaival már többször találkozott, bár még csak a városban, majd tavasszal látogatnak el hozzá, amikor már lesz látnivaló, mert az ősszel elvetett dug- és fokhagyma is még hó alatt van. A legnagyobb félelme, hogy ne vigye el az időjárás a termést, mert bár a fogyasztók vis maior esetére is szolidaritást vállalnak vele, nem szeretné rosszul kezdeni az együttműködést.