Vásárhelyen a Neoplanta

2015. 11. 06. 14:51

Végel László Neoplanta című regényének dramatizált változatát adja elő november 23-án délután és este Marosvásárhelyen az Újvidéki Színház, az előadást Urbán András rendezte.

 

Kínálata színesebbé tétele érdekében a Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is vendégül látja rangos határon túli színházak reprezentatív előadásait. Az évad során fellépő vendég-társulatok előadásaira a Bernády György mecénás bérletek és a vendégjáték bérletek érvényesek, a fennmaradó helyekre jegyek válthatók.

Az első vendégprodukció az Újvidéki Színház Neoplanta című színműve, melyet Végel László azonos című regényének felhasználásával vitt színre a vajdasági társulat. A koncepció-rendezést Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója jegyzi.

Az előadás ajánlójában ez olvasható:

„ Van ez a város, ez az Újvidék.

Vagy Novi Sad. Vagy Neusatz. Vagy Mlada Loza. Vagy Neoplanta.

Így írta meg a történelmet aranypennájával Mária Terézia.

Utcák, terek, a Duna, emberek, népek, huszonhat nemzet, kirobbanóan növekvő épületek, sötét parkok, falfirkák, a gyűlölet divatbemutatója. És a vér. Vér az aszfalton, vér a közismert éttermekben és kocsmákban, vér maszatolódik a Duna jegén és joghurt csorran a Báni palota ablakain.

Neoplanta.

Egy város identitása, foltokkal.”

 

A Neoplantát 2015. november 23-én, hétfőn 17 és 20 órától tekinthetik meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében, stúdiótérben. A délutáni előadásra a kedvezményes árú vendégjáték bérletek, míg az estire a Bernády György mecénás bérletek és a teljes árú vendégjáték bérletek érvényesek.

A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a színházi jegypénztárban előadások előtt egy órával és a www.biletmaster.ro honlapon.

 

A Végel regényről szóló írásunkat itt olvashatják.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!