Októberben indul a ZUG.zone harmadik évada

2016. 09. 28. 12:44

A kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat 2014-ben nyitotta meg a ZUG.zone-t, amely az elmúlt két évben Kolozsvár kulturális életének megkerülhetetlen gócpontjává vált.

 

A ZUG-ban a kortárs művészi kísérleteknek helyet adó programok mellett, a Váróterem Projekt tevékenységét is nyomon követhetjük: az évadot a frissen díjazott, Occupy Yourself című előadással nyitjuk. A produkció a galaci Butterfly Effect független színházi fesztiválon „A függőségekkel kapcsolatos felfogást proaktívan módosító performativitás erejéért és hatékonyságáért” részesült elismerésben, a Bucharest Fringe Független Színházi Maraton 6-dik kiadásán pedig a zsűri különdíját érdemelte ki. Az Occupy Yourself legközelebb október 8-án 20:00 órától tekinthető meg.

Folytatódnak a ZUG állandó programjai is: a JamZug jóvoltából idén is jazz-zenei improvizációkat hallhatunk, a Lugosi Béla Filmklub keretében pedig ritka filmcsemegéket nézhetünk. A színházi előadások közül októberben a Qkac és Mimorózart látható. Előbbi a Váróterem Projekt új bemutatója, melyet Palocsay Kisó Kata rendezett, Sebők Maya játssza. Az előadás Varró Dániel szövegei alapján készült és 6 éven felülieknek ajánlott. Utóbbi a PUCK Nemzetközi Fesztivál programjának része.

Részletes leírás a ZUG.zone és Váróterem Projekt facebook oldalán, illetve a www.varoteremprojekt.ro weboldalon.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!