Karácsony előtt Bach muzsika

2016. 12. 21. 13:45

J. S. Bach (1685–1750) Karácsonyi oratórium, BWV 248/I-III – szólistákra, énekkarra és zenekarra című darabját hallhatja a közönség december 22-én 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók hangversenytermében. Meghívott karmester Dorin Frandeş, szólistaként Diana Ţugui (szoprán), Cristina Damian (alt), Marius Boroş (tenor) és Cristian Hodrea (basszus) énekelnek.

 

A Nagyváradi Állami Filharmóniában ma 19 órától hallható karácsonyi hangverseny a 2016-os év utolsó koncertje, amely Dorin Frandeş vendégkarmester szerint egy hatrészes, monumentális alkotás, amelyben zenekar, kórus, szólisták és hangszerek hada működik közre. A meghívottak egybehangzóan nehéz műnek nevezték Bach Karácsonyi oratóriumát – amelyért már maga a szerző is megkapta azt a vádat, hogy az emberi hangot hangszerként kezeli –, így a kihívásokkal teli darab színpadi előadásáért Frandeş külön elismerését fejezi ki az énekeseknek.

Diana Ţugui kivételével – aki most először énekli ezt az oratóriumot – a Kolozsvárhoz szorosan kötődő fellépők közül Cristina Damian négy tanulóévet töltött Nagyváradon. Közös együttműködésre ebben a formában most először kerül sor, de ez nem zárja ki az előzetes ismeretséget, ily módon például Hodrea debütálása énekesként Frandeş személyéhez kötődik.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!