Gálfalvi György könyvbemutatói

2016. 03. 15. 18:32

Kacagásaink címmel adta közre emlékiratait Gálfalvi György marosvásárhelyi író, szerkesztő. A Holnap Kulturális Egyesület és a Noran Libro gondozásában megjelent kötet nagyváradi bemutatója március 17-én, csütörtökön 18 órától lesz az Illyés Gyula Könyvesboltban (Teleki utca). Közreműködik Varga Gábor, a szerzővel a kötetet szerkesztő Szűcs László beszélget.

 

A könyvet pénteken 17 órától Budapesten (Örkény István Könyvesbolt), szombaton 16 órától pedig Berettóújfaluban (Bihar Vármegye Galéria) is bemutatják. Előbbi helyszínen közreműködik Markó Béla és Kőrössi P. József, míg Berettyóújfaluban Kocsis Csaba.

A szerző dedikál a marosvásárhelyi könyvbemutató után

 

Gálfalvi György több mint négyszáz oldalas műve tíz, különböző időben keletkezett, s különböző műfajú részben foglalkozik a szerző életének és több évtizedes szerkesztői pályájának fontosabb mozzanataival. Többek közt végigköveti a hatvanas évektől 1989 decemberéig azokat az ügyeket, amelyeket a szerző megfigyelési dossziéjának több ezer oldaláról sikerült rekonstruálni.

A nagyváradi könyvbemutatón felidéznek egy, a Szekuritáté „jóvoltából” megőrzött korabeli telefonbeszélgetést. Szembesülhetünk azzal, hogy a diktatúra milyen erőfeszítéseket tett az ellenségesnek tekintett személyek megfigyelésére.

Két másik fontos eleme a kötetnek a 89 decemberi forradalom napjainak a felidézése, illetve az 1990 márciusi tragikus események előzményeinek és történéseinek megrázó részletei.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!