Benedek Szabolccsal zár évet a Törzsasztal

2016. 12. 05. 22:54

December 9-én, pénteken 18 órától a váradi Törzsasztal vendége az Illyés Gyula könyvesboltban Benedek Szabolcs József Attila- és Látó-díjas író. A kvarcóra hét dallama című regény szerzőjével Kőrössi P. József beszélget.

 

Benedek Szabolcs Budapesten született, majd másfél éves korától 18 éves koráig Szolnokon élt. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) szerzett diplomát 1996-ban. Eddig húsz könyve jelent meg, novellás kötetek és regények. Híres, hírhedt trilógiája a három vámpír regény (A vérgróf, A vérgrófnő, A vértanú).

Elbeszélései rendszerint napjainkban játszódnak, de a regényeiben inkább történelmi témákat dolgoz fel. Írt már a tanácsköztársaságról, a rózsakeresztesekről, de Mátyás királyról is A kvarcóra hét dallama című legújabb regényéről így nyilatkozott: „A regény elbeszélője egy felnőtt férfi, akinek kamaszkori önmaga a regény főhőse. A konkrét célom az volt, hogy megmutassam a nyolcvanas évek, a késő Kádár-kori Magyarország mozdulatlanságát, elfojtásait és elhallgatásait. Azt a miliőt, amelynek a máig érnek a csápjai. (…) Ott, akkor, abban az adott pillanatban nem éreztük borzalmasnak. A panelvilág is a korszak meghatározó helyszíne, egyben szimbóluma. Az én generációmnak nem volt hatvanas évek élménye, nekünk volt helyette egy kétarcú, skizoid nyolcvanas évek, aminek a frusztráltságát mind a mai napig magunkon cipeljük.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!