A ti színházatok! - indul az évad Váradon

2015. 09. 01. 12:12

A nagyváradi Szigligeti Színház változatos programmal várja a nagyérdeműt a 2015/16-os évadban:


A nagyszínpadon Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával mutatkozik be a Szigligeti társulat új művészeti vezetője, Novák Eszter. Decemberben Boldogságtól ordítani címmel várják zenés időutazásra a ’60-as évekbe az esztendőt színházzal búcsúztatókat, tavasszal pedig Csehov Három nővérét viszi színre a társulat új színész-rendező tagja, Balogh Attila.
A hajdani Sonnenfeld nyomda épületében kialakított stúdióban öt bemutatót tartanak, többek között a tavalyi Drámázat drámaíró verseny debüt kategóriájának nyertes műve, Szíjártó Aletta-Tímea Az eset című drámája is színre kerül Sardar Tragirovsky rendezésében.
A Nagyvárad Táncegyüttes három bemutatóra készül: Lorca Yermájából Widder Kristóf koreografál előadást, Kun Attila a Stabat mater-t viszi színre, illetve visszatér László Csaba, aki a Makrancos hölgyet ágyazza magyar népmesébe, Kata történetek címmel.
A Lilliput Társulat két népmese adaptáció mellett bemutatja Lázár Ervin klasszikusát, A négyszögletű kerekerdőt, illetve Oláh Anikó bábművész készít előadást, Világgá mentem, majd jövök címmel, mely a testvérféltékenység témakörét dolgozza fel.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!