Vallomások az öltözőben

2014. 12. 14. 14:54

A színésznő sminkel, öltözik, lassan átváltozik. Felkerül a maszk. Átlép egyik életéből a másikba. Talán a boldogabbikba. Ez maradt neki, a festett arc, a komédia. Tasnádi-Sáhy Péter F. E.-vallomások című monodrámáját Firtos Edit játssza Nagyváradon. Tóth Hajnal írása.

 

A színésznő bejön az öltözőbe. Jelmezes főpróbára készül. Megsimogatja a parókát, szeretettel pillant a ruhára. Tudja, nincs egyedül, látott minket, amikor bejött. S mert színésznő, a nézők a barátai. Lehet, nincs is más igazi barátja. Kávézik, minket is megkínál. Mesélni kezd magáról. Őszintén, maszk nélkül. Az öltözőben tükrök, melyben F. E. látja magát és minket, mi is látjuk magunkat és őt. Rutinosan készül a színpadra, miközben hozzánk beszél. Mozaikokból, töredékekből, emlékmorzsákból bontakozik ki egy (színész)női sors: felvételi a színművészetire, pályakezdés, szerelem, szenvedély és „veszedelmes viszonyok”, gyermekáldás, bonyolult anya-gyermek kapcsolat, küszködés otthon és a színpadon, örömök és keserűségek. A korai Kányádi-vers, amely a színpad felé sodorta. Monológ Tennessee Williams darabjából, A vágy villamosából. Blanche különleges, összetett figuráját jelenítette meg F. E. a felvételin és ez maradt a szerepálma. Neki csak az életben jutott egy Stanley Kowalskij, a szenvedélyt megtestesítő férfi. A pálya nem olyan, amilyenről álmodott, de pénzt hozott a dalolás az Operetthajón.
A színésznő sminkel, öltözik, lassan átváltozik. Felkerül a maszk. Átlép egyik életéből a másikba. Talán a boldogabbikba. Ez maradt neki, a festett arc, a komédia. A boldogságos színpadi pillanatok. Főszerepet játszik. Szól az ügyelő: színpadra. A hangszóróban Choderlos de Laclos regényéből készült dráma, a Veszedelmes viszonyok egyik jelenete, Merteuil márkiné és Valmont vikomt közötti párbeszéd. „Klasszikus előadás”, semmi különös. Vidéki doboz-színház. Hallgatom a részletet és haragszom az ügyelőre: miért hívta színpadra, miért nem hagyta még mesélni, legalább egy kicsit? Az ő történetei, ezek az öltőzői viszonyok most jobban érdekelnek, mint a márkiné és a vikomt kapcsolata.

Ebben a zsebkendőnyi térben valami nagyon őszinte, tiszta dolog történik. Nagyon emberi, nagyon asszonyi.

Olyan átalakulás, amelyre csak egy nő, egy színésznő képes. Izgalmas, ahogy Firtos Edit megtestesíti a három különböző személyiséget. Ahogy szétválnak benne. Belép az öltözőbe Firtos Edit, nagyváradi színművész, majd F. E. elkezd történeteket mesélni, felkerül a maszk és eltűnik az őszinte arc, felveszi a jelmezt, egy mozdulat, és ott van a márkiné, a szerep, amely mögé el lehet bújni, de a kimondhatatlant is el lehet mondani. Bizonyára, ott a színpadon, elrejtőzve valaki másban, egy más asszonyban elmondja azt is, amit az öltözőben, még e visszafordíthatatlan pillanatban sem mer kimondani nekünk, talán önmagának sem.
F. E. úgy véli, túl van már a megrázkódtatásokon, az élet veszedelmes viszonyain, úgy gondolja, megérkezett az áhított béke, de a félmosolyok, éles tekintetek, elharapott könnyek arról tanúskodnak, a belső viharoknak még megvannak a nyomai. Már nem dörög, az ég is tisztul, de maradt néhány felhő, néhány mélyre elzárt hang.
A szöveg, a színpadra állítás, a színészi játék tökéletes összhangja örömteli élményt nyújt. A szerző-rendező alárendelte magát Firtosnak, hogy a művésznő megmutathassa eddig szinte ismeretlen színészi arcát. Olyan őszinteséggel játszik, hogy aki nem ismeri közelről, könnyen hiheti, önmagáról beszél, nem csak apró részletek, hanem az egész történet róla szól. Holott – bármennyire rendhagyó a tér, a hangnem – ez egy színházi előadás. A szerző megírta a szövegét, a rendező színpadra állította, a színésznő pedig eljátssza. Nagyszerű színházat alkottak közösen, Tasnádi-Sáhy, Firtos, s mi, a nézők. Mert a közönség is játszótárs.
ŰJáték az egész, mondja, mutatja meg Firtos, F. E., a színésznő a végén (a slusszpoént nem árulom el), vidám és szomorú játék, amely alól, ha derűs is a vég, nincs feloldozás.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!