TESZT – Változatok a végtelenségre 4.

2015. 05. 29. 14:10

A TESZT közepén essék pár szó a közönségtalálkozókról. Idén ismét Upor László dramaturg, műfordító, szerkesztő, egyetemi tanár moderálja az alkotók és a nézők közötti párbeszédet. Ezek általában két nyelven zajlanak: angolul vagy magyarul, szinkronfordítással. Upor a beszélgetések bevezetőiben röviden elemez, majd a rendezőket, színészeket faggatja a produkcióról, hogy aztán a közönség vegye át a szót, véleményt, kérdéseket fogalmazzon meg. Az Aleksandra Zec című előadás után a mindig felkészült, okos moderátor csak annyit mondott: nehéz megszólalni. SIMON JUDIT fesztiválnaplójának negyedik része.

 

 

Lehetetlen elvonatkoztatnom az érzelmeimtől, mikor beszámolok a horvát előadásról, amely a színház lényegét hordozta magában: a katarzist.  

A rijekai HKD Színház – Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál társulatának előadása, az Aleksandra Zec tragédiáját feldolgozó dokumentumdrámát Oliver Frljic írta és rendezte.   

Aleksandra Zec az a 12 éves szerb kislány, akit megöltek a horvátországi függetlenségi, más szóval a délszláv, megint más szóval a polgárháborúban. A gyermek sok száz, sok ezer társával együtt a háború áldozata. A szövegkönyvet bírósági iratok, gyerekekkel készült interjúk alapján írták, és olyan előadást állítottak színpadra az alkotók, amely egyaránt hatott az elmére és érzelmekre.

Teátrális előadás, de olyan ökonomikus eszköztárral, olyan erős színészi játékkal, zenével és hanghatásokkal, hogy nem lehet kívül maradni. Bevonz az előadás, ott élek ezzel a családdal, amelynek tagjai tudják, hogy órákon belül meghalnak, csupán ketten élik túl az értelmetlen mészárlást. Talán azért, hogy megkeressék Aleksandra holttestét a közös sírgödörben, hogy elmondják az utókornak a háború borzalmait, a „mi halottunk becsesebb, mint a ti halottatok” értelmetlenségét. Az áldozatok számlálásának az iszonyatát. A kislány története jelképpé nemesül az előadásban. A rendező a Lili Marlene zenéjével utal a második világháborúra, és ezzel óhatatlanul a holokausztra. Általában a háborúra, ahol gyermekek halnak iszonyú halált, és ami nyomán sérült lelkű emberek hordozzák magukban a vádakat, bosszúvágyat és bűnösség érzetét.

Ülök a teremben, nézem a rendkívüli előadást, zokogok. Ez már több, mint színház, ez valami kegyetlen és gyönyörű esszencia, amelynek hatása akkor is tart, amikor már a büfében próbálok visszatérni a valóságba. A szavak, a hangok, az arcok ott zakatolnak az agyamban, körülöttem mindenki csendes, a gondolatok még ott keringenek a minimalista, de rendkívül kifejező díszletek között. Elemezni kellene a produkciót, elmondani, hogy az első jelent, amikor a Zec család tagjai megtudják: valakik, nem tudni miért, elveszik az életüket. Az anya lefeküdni küldené a gyerekeket, mert talán a mindennapi rutin elkergeti a halált. „Engedd, hogy maradjunk, mert mindjárt meghalunk” és akkortól már nem lehet az előadást elemezni és megélni. S akkor is csak sírni lehet, amikor nyuszifüles sapkában a gyerekek kiássák a korukbéli kislány holttestét, hogy aztán arról beszélgessenek, ők, a háború utáni gyerekek, hogyan élik meg gyermekkorukat, és mivé lehetett volna Aleksandra, ha életben hagyják (fotó).

A közönségtalálkozón a moderátor csak annyit mond: nem találja a szavakat. Nekem annyira futja, hogy megköszönjem az alkotóknak ezt a megrázó élményt. Egy néző román nyelven azt mondja: bűntudatot ébresztett benne az előadás. Nem záporoznak a kérdések, a vélemények. Csend van. Upor Lászlónak igaza van: nincsenek szavak. Katarzis van. Ennél többet nem lehet mondani.

 

 

Ilyen előadás után hidegzuhanyként ért a budapesti Nézőművészeti Kft és Szkéné Színház produkciója a Cervantes regényéből, Benyhe János fordításának és Parti Nagy Lajos átiratának felhasználásával készült Don Quijote előadás (fenti kép). Az amúgy neves színészek, Rába Roland vezetésével olyan produkcióval érkeztek Temesvárra, melynek sem tétje, sem sok értelme nem volt. Az előadásból nem derült ki, miért választották Cervantes hősét, miért állították színpadra a Bús képű lovag néhány kalandját.

A délutáni előadásra nincsenek szavak, erre pedig nem érdemes sok szót vesztegetni. 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!