TESZT 2. Vesztesek drámái

2016. 05. 24. 17:41

Három előadást láttunk hétfőn, a TESZT második napján. Közülük Horváth Csaba rendezése, A te országod jogosan aratta le a babérokat. Simon Judit második beszámolója.

 

Gálovits Zoltán átveszi Simó Emesétől a temesvári társulat Vándor-amulettjét
Fotók: Bíró Márton

 

Mielőtt rátérnék a tegnapra, még néhány szó a vasárnapi történésekről. A TESZT nyitónapi bemutatója után került új gazdához a színház Vándor-amulettje. Idén Gálovits Zoltán, a fesztivál művészeti igazgatója vette át a tavalyi kitüntetettől, Simó Emesétől. Az amulettet a társulat ítéli oda, ezzel jelzik, kinek a munkáját értékelték, esetleg azt is, kit szerettek a legjobban az elmúló évadban.

Hétfőn három előadás, közülük a budapesti Forte Társulat - Trafó Művészetek Háza A te országod című produkciója (képünkön) igazi színház. Meglepetést persze nem okozott, mert megszoktuk, hogy Horváth Csaba rendező nagyszerű előadásokat hoz létre. Tar Sándor Csóka című novelláját Keresztury Tibor írta színpadra. A rendszerváltás veszteseinek magándrámája az előadás, nagyszerű megoldásokkal, mozgással, hanggal, prózai szöveggel. Kisemberek élnek a színpadon, olyanok, akikkel naponta találkozunk az utcán, de csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha valamilyen tragédia történik velük. Vagy talán még akkor sem. Ennek az előadásnak is visszatérek részletesebb elemzésére.

A budapestiek fellépése előtt, délután a Katonai Tiszti Kör előadótermében a szkopjei Ifjúsági Kulturális Központ társulata mutatta meg az Őrült erdő című produkciót. A rendező, Nina Nikolic a macedóniai politikai helyzetre futatta ki Caryl Churchill darabját, amely a romániai 1989-es eseményekről szól. Az amerikai szerző begyűjtötte az összes ezzel kapcsolatos közhelyet, és a már unalomig ismételt kérdésre épített: forradalom vagy puccs történt december 21-én és a rákövetkező napokban? Kik lőttek? Hol vannak a holttestek? Persze, megválaszolatlan kérdésekből lehet jó darabot írni és jó előadást rendezni, de a szkopjeieknek ez nem sikerült. Rosszul megírt dialógusok, összekötő szövegek, statikus előadás, ami ráadásul túlbeszélt, ezért időben is hosszú.

Jelenet a szkopjei társulat előadásából

 

Este, a Stúdió teremben a közönségé volt a főszerep. A bolgár Alekszandr Manuilov koncept előadásában nincsenek színészek, rendező sincs. A nemzetközi díjakkal elismert bolgár író, dramaturg, forgatókönyvíró Plamen Goranov végső lépésének megelőző pillanatait idézi fel. A fényképész 2013-ban a várnai városháza előtt gyújtotta fel magát tiltakozásképpen a korrupt politikai rendszer ellen, az akkori polgármester lemondását követelve. A férfi belehalt sérüléseibe. A konceptuális előadás a nézők aktív részvételét feltételezi. A gyér fénnyel megvilágított asztalon, egy ládikában lezárt borítékok, a bennük levő lapokról olvasnak fel a bátrabb nézők. Nálam nincs olvasószemüveg, úgyhogy csak komolytalankodom. A magyar nyelvű előadás este 11-kor kezdődött – kedden délután angol és román nyelven is megismételték –, néhány színész vállalkozik az olvasásra, valamint egy dramaturg és egy kritikus. Előbbinek nem kell, utóbbinak van olvasószemüvege. Haladjunk – mondják, és a végén már gyorsan egymás után olvassák a szövegeket a férfiról, a színházról. Na jó, ez esetben én vagyok a részvétlen állampolgár, aki fütyül az állam túlkapásaira, persze mi mindannyian vagyunk az állam. Bennem megfogalmazódott a kérdés, miért vállalta ez a férfi a végső áldozatott, mi vezethet erre egy ember, de nem teszem fel. A végén beszélgetni kellene, de mindenki fáradt és éhes, néhányan futunk rágyújtani, a többiek megrohamozzák az előcsarnokban a svédasztalt.

Ilyenek vagyunk?

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!