Szökés a Szomorúság elől

2016. 03. 05. 11:48

A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata február 26-án mutatta be Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című meséjét Szabó Attila olvasatában. Az előadást Tasnádi-Sáhy Péter ámulta végig.

 

Lázár Ervin – A Négyszögletű Kerek Erdő; rendezte és színpadra írta: Szabó Attila; zene: Csernák Zoltán Samu; tervező: Kasza Julianna; koreográfus: Györfi Csaba; asszisztens: Ozsváth Zsuzsa; játsszák: Hanyecz Debelka Róbert, Csepei Róbert, Daróczi István, Balogh Judit, Németi Emese, Stéfán Bodor Mária, Lélek Sándor Tibor, Birtalan Katalin, Oláh Anikó Katalin, Varga Imre

 

Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű, szabadfoglalkozású nyúl, Bruckner Szigfrid a kivénhedt cirkuszi oroszlán, Ló Szerafin, a lócsoda-csodaló, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, és persze Mikkamakka, Vacskamati és nem utolsósorban Dömdödöm – hogy csak a legnevezetesebbet említsem a Négyszögletű Kerek Erdő lakói közül. Sajnos, egyre kevesebb kicsinek és nagynak csengenek ismerősen ezek a varázslatos nevek, Lázár Ervin róluk írt, életigenlő, feltétel nélküli szeretetre tanító történeteit pedig minden bizonnyal még ennél is kevesebben tudják felidézni.
Nincs ez jól így, hiszen ma is sokan vannak korra, nemre, fagylalt-ízlésre való tekintet nélkül, akiket át akarnak festeni, akiket zavar, hogy majdnem minden „szeretlek”-hez egy „de” kapcsolódik, vagy akiket nyúl létükre teknős-stílusban akarnak futni tanítani a főkövérek. Mi lesz velük, ha még csak tudomást sem szereznek a világ csúfságai elől a sorból kilógó furcsa szerzeteknek menedéket nyújtó Négyszögletű Kerek Erdőről, hová futnak, ha túl gyakori vendég lesz szobájukban a faluvégi dombhát mögül előbújó Szomorúság?
Talán ilyen aggodalmak kerülgethették Szabó Attila rendezőt is, amikor a nagyváradi Lilliput Társulat bábművészeivel térképet készített ehhez a gyógyító mesevilághoz.
Térképkészítést említek színrevitel helyett, hiszen az eredeti – egymástól mondhatni független, így dramaturgiailag nehezen megfogható – mesefűzérnek töredéke hangzik el szöveg szinten, tulajdonképpen az első fejezet, jóllehet ez is elegendő ahhoz, hogy teljes értékűen felvillantsa a lázár ervini világot, három dimenzióban megrajzolja és megszerettesse az utánozhatatlan karaktereket.
De mint előrevetítettem, ennél jóval több történik, hiszen ténylegesen térképet, módszertant kapunk a kezünkbe az előadástól, hogy miként meneküljünk el fantáziánk segítségével, ha túlzottan ránk nehezednek a hétköznapok.
Vezetőnk mindehhez Erzár király, aki a mesében eredetileg ugyan nem szerepel, viszont Lázár Ervin naplóinak ismerete nélkül is (melyben többször ezen a néven utal magára) könnyen kitalálhatjuk, hogy az író alteregója. Az ő segítségével megtanulhatjuk, hogyan lehet megidézni, egyre gazdagabban felöltöztetni a fantázia körénk gyűlő árnyait, és a segítségükkel miként tudunk kibújni a ránk erőltetett valóság csapdájából.
Eszközökre mindehhez alig van szükség: néhány színes kesztyű, pár fakocka, foszforeszkáló szivacs rúd, játékra bírt fény és (ez a legfontosabb) némi egymásra figyelés. Ennyi már elég is ahhoz, hogy a színpadon mindenféle csoda történhessen, sőt nem csak ott, hanem talán az életben is.
A biztonság kedvéért azért nem árt az első találkozás után a mesét meghívni az otthonunkba is, mondjuk egy kötet formájában az éjjeliszekrényre, hogy nehéz helyzetekben segítségünkre legyen.
Aztán persze az első ásításnál abba kell hagyni az olvasást, hiszen mint Mikkamakkától tudjuk: álmosság ellen a legjobb orvosság egy kiadós alvás.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!