Színház és idegenség Kolozsváron

2016. 11. 27. 19:48

Az idegent, az idegenséget járja körül az idei, 5. Interferencia Nemzetközi Színházi Fesztivál, melynek alcíme: Az idegen odüsszeája. A seregszemlére olyan színházak, társulatok érkeztek, és érkeznek, melyek előadásait aligha láthatnánk másutt, mint Kolozsváron. Tizenegy nap alatt 14 ország 20 előadása szerepel, 13 nyelven, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadása. A kínálatot szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, kiállítások gazdagítják. Simon Judit a fesztivál előadásairól, Sarány Orsolya a szakmai beszélgetésekről, könyvbemutatókról számol be. Intereferncia krónikánk első rész.

 

Feketében-fehéren, vízen járva. Jelenet Tomaz Pandur utolsó rendezéséből

 

Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Magyar Állami Színház és a fesztivál igazgatója nyitotta meg a színház ünnepének bátran nevezhető Interferenciák fesztivált. Számos európai nyelven köszöntötte a résztvevőket, négy nyelven mondta el bevezetőjét. „Idei témánk az idegenség. E fogalom és problémakör nem csupán az olyannyira időszerűvé vált, – az elmúlt fél évszázad talán legnagyobb méretű migrációs jelensége miatt fontos számunkra – hiszen évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, és jelen van mind a kulturális antropológia, mind a szociológia tudományos kutatásaiban, de a társadalom kortárs filozófiai vitáiban is.

Egyre sürgetőbben és nyomasztóbban foglalkoztatnak minket az olyan kérdések, hogy mit jelent európainak lenni, mi az európai identitás, mit jelent a különbözőség és otthonosság. Mit jelent az a szó, hogy „idegen”? Mi az az „én” és mi a „másik”? Hogyan válik valaki idegenné, és ezzel összefüggésben mit jelent azonosnak, egy csoport tagjának lenni? Idegen-e a különböző vallású, nyelvű, különböző nemű vagy gondolkodású Másik? Beszélhetünk-e önmagunk idegenségéről, a sajátban megjelenő idegenről? Lehetünk-e idegenek a világban, saját hazánkban, saját városunkban, saját házunkban, családunkban, bőrünkben? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vetnek fel az idei fesztivál előadásai. (…) Csupa idegenség és mégis… otthonosság. A színház találkozásokba ívelő hídján”.

Tompa nem csak az előadások, de a fesztivál hangulatának a lényegét is megfogalmazta. A reggelinél legalább három nyelven folyik a beszélgetés, a közös nyelv általában az angol. A szünetekben, a színház bejáratánál cigizés közben is köttetnek az ismeretségek, de ismeretlenül is beszélgetünk egymással. Ilyen ez a fesztivál, a színház, a közös élmény a fontos.

A család Faust gyötrődéseinek metaforája, hisz a család tökéletes kombinációja a mennynek és pokolnak

 

Fekete-fehér Faust

Az Interferenciák erős, izgalmas előadással nyitott. Tomaz Pandur világhírű, 52 évesen tragikusan elhunyt rendező utolsó munkájával a Szlovén Nemzeti Drámai Színház és a Ljubljanai Fesztivál közös alkotásával. Faust legendáját, Goethe nagyszabású műve tette az európai kultúra egyik meghatározó történetévé és filozófiai alkotásává. Goethe 63 évig írta a Faust-ot, Pandur kétszer állította színpadra, szinte egész életét ennek a műnek az értelmezésére szánta. Akár fátumnak is mondható, hogy a Faust zárta le pályáját. Pandur ebben az előadásban korunkat érintő kérdéseket fogalmaz meg, egy különlegesen szép és szuggesztív formanyelven. Nyilvánvaló, korunkban más kérdésekre helyeződik a hangsúly, s a felgyorsult élet és idő aligha engedné meg a klasszikus mű hagyományos színházi feldolgozását. A szlovén előadás fekete díszletei és jelmezei, melyek közé csak egyszer keveredik a fehér, néha a piros, mint a vér jelképe. A vetítéseken megjelenő tudományos ábrákat néha vér takarja, mintegy letörli az emberi alkotást.

A szereplők vízben járnak, lehetnek akár Messiások, de bűnösök is, akik megtisztulást remélnek. Faust magányos ember, családra, boldogságra, közösségre vágyik. Érkezik Mefisto, hozza a családját is, mert lehet a család mennyei vagy pokoli. Lánya alakul Margittá, hátul némafilmen jelenik meg Faust, a nő az ezekből a mozikból ismert ruhákban és pózokban lesz szerető. Szellemes megfogalmazása régmúlt romantikának, amint a kiszólások, a történet és replikák kommentárjai is nevetésre késztetnek. Mefisto és családja kiszól a közönségnek, megnevetett. Hogyan is lehetne másképpen, mint humorral elviselni az életet? Boldogság és boldogtalanság, cirkusz és háború, szerelem és halál útján vezetik Faustot, az egyetlen szereplőt, aki nem lép ki a történetből. A többiek kiszólnak, humorosan mesélik a legendát, elmagyarázzák, keretbe helyezik a jeleneteket.

Faust megtapasztalja az élet szép és rút oldalát, ütközik benne a jó és a rossz, más szóval ember. Ölni is képes, amikor eltűnik az erkölcsi gát.

Hiába viszont minden tapasztalás, boldogság és küzdelem, Faust egyedül marad. A magány, az örök társ kíséri tovább az útján, amelynek végén ott leselkedik a halál. Nincs menekvés.

Fekete-fehér előadás formában és megfogalmazásban, nem szolgál válaszokkal a lét, az erkölcs kérdéseire.

Az előadás végén, a háttérben megjelenik a rendező és a szereplők neve. Mert színházban van, kedves néző.

 

Beszélgetés az alkotókkal

A nyitónapot követő reggelen Livija Pandurral, a rendező testvérével, aki az előadás dramaturgja, és a szereplőkkel beszélgetett Tompa Gábor és Visky András.

A társulatnak ez a második Faustja, az 1990-ben bemutatott verzió adaptációja. Az előadásban Faustot megmérettetéseiben egy ördögcsalád kíséri végig. A rendező koncepciója szerint a gonosz soha nem jön egyedül, ezért bontotta szét a gonoszt és alakított ki belőle egy családot, karaktereket. Így ők tudták képviselni mindazt, amire Faust vágyik az életében vagy épp azt, amit hiányol belőle, provokálni, vezetni tudták őt.

Livija Pandur szerint a Faustot három elemre építették: család, tapasztalat és etika, egyik elemből fakad a másik kettő, ám emellett erős kettősség is jellemzi a darabot: menny és pokol, idegen és család, cirkusz szórakoztató és ijesztő oldala, Bálint és Margaréta viszonya (ezt a rendező saját tapasztalataiból merítkezve is építette), mindez beágyazva a fekete-fehér színház világába.

Az ördögcsalád mindent meg tud adni, mutatni Faustnak egy család felépítéséről, működéséről. A család Faust gyötrődéseinek metaforája, hisz a család tökéletes kombinációja a mennynek és pokolnak, tud egyszerre óvó és agresszív is lenni. Faust az előadásban megtapasztalja, milyen egyedül lenni, milyen bekerülni egy körbe, egy erőbe, milyen érzés valahova tartozni, ám akárhogy is része próbál lenni a családnak, rá kell jönnie, hogy ez nem a számára megfelelő közeg.

Amikor arról kérdezték a társulat tagjait, hogy a mű végén sikerül-e valamilyen választ találni, van-e nyertes a darabban, a válasz egyértelmű: nem. Tomaž Pandur szerint az életben minden nap különböző szerződéseket írunk alá a bankban, színházban, házasságkötéskor. A mű végén nem lehet tudni, hogy a Mefisto és Faust között íródott szerződés feltételei teljesültek-e, a kérdés, vita nyitott marad. Goethe sem talált választ Faust kérdéseire, csak annyit tudott, hogy a szerelem, szeretet a legfontosabb tapasztalat az életben, ezt pedig a családban Faustnak sikerült átérezni. Ám kiemelik, válasz nélkül is a lezárás a legfontosabb része a műnek.

Mindenki egy kicsit Faust, hisz mindannyian az élet titkos receptjét próbáljuk megtalálni. Így a mű vége szánalmassá válik, amikor Faust rájön, hogyan jöhet létre menny a földön, és ráeszmél, hogy a boldogság csak az emberek fejében létezik, négy fal között. Mindenkinek küzdenie kell minden nap a megélhetésért, a létért, ami szánalmas. Ám ebben a harcban rejlik a paradicsom, ebben kell keresni a szépet. Faust világa egy utópia, nemes és szép, valami olyan, amiben hinni lehet, az ígéred földje, ám ezt csak négy fal között lehet felépíteni.

A beszélgetésen Faustot játszó Igor Samobor elmagyarázta, hányféleképpen lehet értelmezni a díszletben használt vizet. Az előadás során a színészek végig a vízen jártak, ami a Messiást idézi, de metaforája a megtisztulásnak és az ébredésnek is. Mindemellett egy folyékony anyag, így elérheted benne az univerzumot.

A beszélgetésen Livija Pandur azt is elárulta, hogyan születtek az előadásban használt kiszólások. A kiszólások, kommentek is csak ebben az új verzióban kerültek a produkcióba, és a prológusból indultak. A kiszólások mindegyike érzékelhetően elválik a darabtól, és ez az elválás nemcsak a szövegben észlelhető, ez nem a történések szerves része, hanem annak magyarázata. Livija szerint a célja az volt, hogy csökkentsék a távolságot előadó és közönség között. A kommentek ironikusak és intellektuálisak, leírják a jelentek atmoszféráját, bemutatják a színházat a színházban.

 

Akadályok és a menekültek

Az élet bekavar a színháznak, azt viszont csak remélni lehet, hogy a színház beleszól az életbe. Az Intereferenciák nyitónapján leszállt a köd Kolozsvárra, olyan sűrűn, hogy az orrukig sem láttak a közlekedők. Számos külföldi meghívott maradt távol, mert a repülőgépek nem tudtak leszállni. Az autók lépésben mentek, a város bejáratánál egy metropolisnak is dicsőségére váló dugó alakult ki. Simon Judit a köd miatt nem is érte el az írországi Brokentalkers társulat This Beach (Ez a part) című előadását. Megnézte viszont a produkciót a kolozsvári lakos Sarány Orsolya, aki a szakmai beszélgetésen is részt vett.

A Feidlim Cannon és Gary Keegan író-, rendezőpáros a berlini menekülttáborba látogatott az előadás elkészítése előtt, és az ott hallott történetekből építették fel saját darabjukat. Az alapkoncepció szerint menekültek léptek volna fel az előadásban, ám a berlini látogatást követően rá kellett jönniük, hogy ez az elképzelésük nem valósulhat meg.

Tompa Gábor és Visky András kérdezte a rendezőket a darab létrejöttéről, az írekről és a migránsválságról. Gary Keegan többször kijelentette, hogy szerinte röhejes az írek hozzáállása és elképzelése a migránsválságról. Az írek génjeibe van kódolva, hogy ők migránsok, hisz nagymértékben hozzájárultak Amerika és Anglia benépesítéséhez. Kiemelte, hogy az ír társadalom elfelejtette, nagyjából 150-200 évvel ezelőtt szinte egymillió ír lakos emigrált Amerikába, mert saját országuk lakhatatlan volt, így nem érti, mi ez a felháborodás és feledékenység. A darabban is használt „idióta disznók” kijelentéssel írta le saját nemzetét, akik jelenleg azon vitatkoznak, befogadjanak-e pár száz menekült gyereket az országukba. Emellett szerinte az írek nem olyanok, mint ahogy azt a világ képzeli róluk, nem a varázslatok földjén élő nyitott emberek. Az írek mind zárt gondolkodásúak, rasszisták, szexisták, ám képesek a változásra. Ezt bizonyítja az is, hogy tavaly elfogadták a melegházasságot, az erős katolikus nyomás ellenére.

Az előadásban idegen vetődik egy európai partszakaszra. A szakasz nemzedékek óta egy család magántulajdona, apáról fiúra öröklődik. A történet szereplőinek, az őslakosoknak ki kell találniuk, mihez kezdjenek a partra vetődött idegennel. Az idegen nem akarja meghódítani a szakaszt, ahol partra sodródott. A darabban három különböző történetet mutatnak be, ám a rendezők elmondták, ez az idegen kalandjának csak egy pillanata, nem akar letelepedni, folytatni akarja, és folytatnia kell a kalandját.

A rendezőpáros berlini menekülttáborban tett látogatása során ismerte meg a migránsok problémáit és jövőképüket. Úgy, ahogy az előadásban szereplő idegen sem akar megtelepedni a partszakaszon, a menekültek sem kívánnak Európában maradni, haza akarnak majd menni.

A berlini menekülttáborba számos alkotó, művész megy témát keresni, Gary Keegan szerint inkább témát „lopni, elvenni”. Így ők nem érzik jogosnak azt, hogy ezt a témát feldolgozták, nem érzik azt, hogy az előadást elvihetnék más közönség elé. Annyit próbálnak tenni a menekültekért, hogy más szemszögből közelítik meg a problémát, és az idegen helyzetét próbálják közelebb vinni a közönséghez.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!