Szenvtelenül, üres térben

2015. 10. 03. 12:13

A történet nem színpadon játszódik, hanem a színészekben és bennünk. Mi éljük meg ezt a hősök nélküli tragédiát, együtt nevetünk és bukunk el a névtelen szereplőkkel. Különleges, izgalmas, fájdalmas előadás a Sardar Tagirovsky rendezte Az eset című színmű. Az új nagyváradi színházi stúdió első ősbemutatóját Simon Judit értékeli.

 

Akinek éppen nincs jelenete, a nézők közé ül

 

Az a csend valami rosszat sejtett. Valami szörnyűségnek kell történnie abban a sötét térben. Az ügyetlen rajz ott fenn a táblán, az az elhanyagolt külsejű férfi, aki körökből cifra ábrákat alkot. Jaj, valami borzalmas fog történni, jaj, szólaljon meg valaki, mondja ki a legrosszabbat, csak ez a feszült csend oldódjon.

Szíjártó Tímea-Aletta első, a dráMÁzat debüt-díjas darabját olvastam, abban még nincs ez a szörnyű feszültség, abban egy történet van, hétköznapi. Ez a csend Sardar Tagirovsky rendezőé. Övé ez az előadás, meg a színészeké, akik ott ülnek közöttünk, és ha nem ismerném őket, bizonyára csodálkoznék, hogy ezek az elesett, olcsó ruhába öltözött emberek eljöttek az új stúdiószínházba. Ezek az emberek talán sosem voltak színházban, talán sosem tapasztalták meg a művészet örömét, s az életét sem.

Ők azok, akikről csak akkor szerzünk tudomást, ha a média ingerküszöbét elérő módon meghalnak. Vidékiek, akiknek a munkahely és a kocsma jelenti a külvilágot, akiknél mindig paprikás krumpli fő a fazékban, hagymaszag tölti be a lakást, ahol már álmok, vágyak sincsenek, csak halvány remény, hogy egyszer lesz annyi pénz, hogy élni lehessen, és gyermek is, akiért élni érdemes.

Neve csak egyiküknek van, Pista (Dimény Levente), pedig őt emberszámba sem veszik, ő még náluk is szerencsétlenebb, értelmi fogyatékos.

A csendet az alkoholista anyós (Csíky Ibolya) töri meg, ő meséli el a faluban történt tragédiát: a házban benn égett a férj, a feleség és férfi anyja. Talán öngyilkosok lettek, talán rájuk gyújtotta a házat valaki, nem tudni, csak azt, hogy meghaltak. Szenvtelen hangon beszél, mintha nem történt volna semmi különös. Elmeséli, amit a faluban hallott.

A fia (Kocsis Gyula) és a menye (Ababi Csilla) éppen olyan szenvtelenül hallgatják a történetet. A kocsmában a munkáról és a pénzről folyik a szó, harsány férfihumorral ugratják egymást. A varrodában az asszonyok szkeptikusan hallgatják a fiatal nőt (Fodor Réka), akit teherbe ejtett „az olasz”, ő még reménykedik, hogy fordulhat vele az élet kereke, a többiek tudják, ez csak hiú ábránd.

A táblára felrajzolják a kocsmát és varrodát, naiv rajzok.

Pista cifra köröket rajzol, mindenki futja a maga körét, amelyből az egyetlen kitörési út: a halál.

A szereplők közöttünk járnak, ők már az első megszólalástól átlényegültek azokká a boldogtalan emberekké, akiket alakítanak. Nagyszerű, hiteles a játékuk, őszinte minden mozzanat, éppen ezért dermesztő. A színészek, akiknek nincs jelenetük, ott ülnek mellettünk a székeken, ők is nevetnek, vihognak a többiek testi, lelki nyomorán.

A rendező üres térbe helyezte a történetet, a rajzok jelzik a helyszíneket, a jelmezek a társadalmi elhelyezkedést, a beszédstílus a műveletlenséget.

Az üres térben alig történik valami, a jelképes pénz repül oda, a szereplők, a hangsúlyos pillanatokban lépnek a nemlétező rivaldafénybe. A lámpatartó rudakról villanykörték lógnak alá, hol erősebb, hol gyengébb fényt árasztva, a szereplők néha elbűvölten nézik, törekednek a fény felé, vágyják a világosságot, de a reménytelenség visszaveti őket a valóság sötétjébe.

A férfi és nő életébe belopakodik egy fénycsóva, ha sikerül eladni a házat, és jön a gyerek, akkor talán minden jobbra fordul.

Semmi sem fordul jobbra.

Tagirovsky rendezése elvonatkoztat a hétköznapiságtól

 

Félelmetes, ahogy Pista rajzolja a köreit, a tábláról tovább a padlóra, a pénzérmék köré, és tovább, további körökbe zárja magát, ott ül a közepén, mintegy eltűnik, mégis ott van, igen, ő a kulcs, ő, a kirekesztett, a megvetett pária, ő a tragédia okozója. Talán éppen azért, mert soha, senkit nem érdekelte, hogy neki is lehetnek érzelmei, sőt gondolatai. „Őrült, de van benne rendszer” (Shakespeare).

Tagirovsky rendezésében a történet egésze jelképpé nemesül, elvonatkoztat a hétköznapiságtól, valahová a lenn és fenn közé helyezi a szereplőket.

Abszurd és groteszk keveredik az előadásban,

jelentőséget nyernek a csendek, lényeges szerephez jut a zene, álomszerű az egész.

A történet nem színpadon játszódik, hanem a színészekben és bennünk, nézőkben. Mi éljük meg ezt a hősök nélküli tragédiát, együtt nevetünk és bukunk el a névtelen szereplőkkel.

A bemutató utáni beszélgetésen a rendező megígéri, húsz perccel lerövidül az előadás, kikerülnek az ismétlések. Elhiszem neki, sok mindenre képes ez a fiatal fiú, aki a lelkét adja át a színészeknek, hogy játsszanak vele. S a váradi művészek nagyszerűen játszanak.

 

Nagyváradi Szigligeti Társulat

Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset

Rendezte: Sardar Tagirovsky

Koreográfus: Györfi Csaba

Zeneszerző: Bakk-Dávid László

Szereplők: Ababi Csilla, Beczásy Áron, Brugós Sándor-Csaba, Csíky Ibolya, Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Firtos Edit, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Kiss Csaba, Iván Enikő-Kitty, Kerekes Dalma, Kocsis Gyula, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Szabó Eduárd

 

Fotók: Szigligeti Színház



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!