Székekre táncolt szerelem

2015. 03. 28. 15:27

A székek a hajdani szituációkat, élethelyzeteket jelképezik, amik érzékeltetik az idő múlását, amikbe, mint borostyáncseppekbe belekövül az élet, és az időtlen és örök szerelem végül már csak a betegágy tetején kucoroghat. Tasnádi-Sáhy Péter kritikája.

 

András Lóránt Társulat, Marosvásárhely, Ionesco: Székek, Szereplők: Györfi Csaba, Pál Alíz, Bezsán Noémi, Koreográfus: Pál Alíz

fotó: Dusa Gábor

 

Minden élet kísérlet világmegváltásra. Hangozhatna akár így is Ionesco talán legsikerültebb egyfelvonásosának optimista olvasata. Hisz az író mindent megtett azért, hogy hamar a tenger övezte világítótoronyban élő idős pár oldalára álljunk, és ne legyintsünk könnyedén a férfi világmegváltó felfedezésére, amiért a jelentős, ám láthatatlan vendégsereget összehívták. Biztos minden más lenne, ha a szónok nem lenne néma…
Persze értők szerint a mű a kommunikáció nehézségeit, illetve lehetetlenségét példázó parabola, ami nem mellesleg a drámaíró kiszolgáltatottságáról is igyekszik szólani: ha az interpretátorok nem értik a szándékot, elvész a tartalom, a székek pedig üresek maradnak a színházban.
A koreográfiát jegyző, és az Öregasszonyt játszó Pál Alízt a sokféle olvasat nem érdekli, ő kizárólag a két ember közötti viszonyt akarja kifejteni. Már a színlapon is ezt olvashatjuk: A kiteljesedett lét feltétele az a tapasztalás, ahogyan az ember érzelmileg viszonyulni kénytelen a másik nemhez. Figyelemreméltó, hogy a fiatal művésznek messze nem amerikai filmekre hajazó elképzelései vannak a talán legfontosabb emberi kapcsolatról. Nála a szerelem korántsem végtelen autózás a naplementébe, sokkal inkább szövetség, kötelék. Egyébként maga a szó ilyesmit jelent, ha etimológiailag elkezdjük boncolgatni.
A fókuszválasztást már a díszlet is jelzi: itt a nagybetű, a kórterembe zárt, vagy oda visszavonult pár életéé, a kicsi pedig azé ott kint, hisz a végtelen tenger itt egy vitrin tetejére helyezett akvárium, benne egy aranyhallal.

Hogy a kórterem magának az öregségnek szól, vagy a szerelem nevű betegségnek, nem tudtam eldönteni, talán nem is kell.


A férfi és a nő kontaktusaiból sokféle érzelem kibontakozik: szenvedély, harag, gyengédség, az eredetiben is hangsúlyos anyai babusgatás. Valamitől az az érzésem, hogy ezek nincsenek idézőjelbe téve, jelen idejűek vagy még inkább: időtlenek. Az érzelmek sokfélék, az irányok viszont mondhatni állandóak. A nő egyfolytában a férfire figyel, nem egyszerű polgárasszonyként, sokszor áthatja a mondai Semiramis alakja, a férfi viszont időnként kifordul a kettősből, próbál megfogalmazni valamit, aminek mindig ugyanaz lesz a vége: kényszeres mozdulatsor, amivel ő maga sem elégedett, az ebből keletkező feszültségeket hol építve, hol rombolva, de mindig visszaviszi a kettősökbe.
A címadó székek ez esetben bizonyára nem láthatatlan notabilitásokat jelképeznek, a táncosok egyszer sem reagálnak rájuk élő emberekként, és a csengő kapcsolóját is az ágy mellett helyezték el, az öregek maguk szólaltatják meg. Hogy mik is lehetnek akkor ezek a székek? Megint a színlaphoz fordulnék segítségért: (Az ember) vagy él a kínálkozó lehetőségekkel, vagy úgy megy el mellettük, hogy tudomást sem vesz róluk, anélkül fogalmazva meg ki nem mondott véleményét helyzetekről, szituációkról, hogy valaha is megtapasztalta volna azok milyenségét. Ebből én arra következtetek, hogy a székek pontosan ezeket a hajdani szituációkat, élethelyzeteket jelképezik, amik érzékeltetik az idő múlását, amikbe, mint borostyáncseppekbe belekövül az élet, és az időtlen és örök szerelem végül már csak a betegágy tetején kucoroghat.
Pál Alíz szerencsénkre még van annyira idealista, hogy ne hagyja a dolgot ennyiben: hisz az ő szónoka (Bezsán Noémi) vidám, és kifejezetten hatékony jelenség, aki megoldást kínál, mint egy csövön keresztül ráköti a párost az akváriumban bugyogó (örök) élet vizére. Hiába bújnak önként a vitrinbe (szép metafora az öngyilkosságra) a páros lényege megmarad, sőt mintha még a darabban a szónok által táblára vésett angyalkenyérre is rábukkannának pirulák formájában.
Ezek az emberek, azáltal hogy szemtanúi egymás életének, bizonyára nem éltek hiába. Hogy ez felér-e egy világmegváltással, nem tudom. Alapnak mindenesetre biztató.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!