Steinbeck Temesváron, kibontatlan rétegekkel

2016. 01. 25. 18:02

John Ernst Steinbeck Nobel-díjas amerikai regény-, novella- és színdarabíró egyik legismertebb, Pulitzer-díjas drámáját játssza a temesvári színház. Az Egerek és emberek című remekművet László Sándor állította színpadra, finoman szólva sem remekül. Ami nemcsak nézhetővé, de bizonyos pillanatokban drámaivá teszi az előadást, az a színészi játék. Simon Judit kritikája.

 

Balázs Attila (Candy) és Molnos András Csaba (Lennie)   Fotók: Temesvári Állami Magyar Színház

 

A közel egy évszázaddal ezelőtti életkép alig veszített aktualitásából, és a dialógusokat tekintve frissességéből. A bemutatása, illetve a magyar színpadokon való megjelenése óta, számos értelmezés látott napvilágot Steinbeck művéről. Az értelmezések általában megfeleltek, megfelelnek az éppen aktuális társadalmi helyzetnek. A szocializmus éveiben az amerikai munkás szörnyű helyzetére helyezték a hangsúlyt. Manapság ritkábban kerül színpadra – valamiért „nem divatosak” a múl századi amerikai szerzők –, de amikor bemutatják az Egerek és embereket, immár a dráma sokrétűsége is megjelenik az értelmezésekben, ám számos magyarázat szerint a regény, illetve a darab egyéni drámák tárháza.

Nyilvánvaló, hogy minden adaptáció másra helyezi a hangsúlyt, az alkotók a maguk szemszögéből mutatják be Lennie és George történetét, amely éppen úgy az öreg Candy és többiek sorsa is.

Steinbeck műve mind a társadalmi, mind az egyéni létről fogalmaz meg kérdéseket, a hősök nélküli világban. Lényegében egy freskó, napjaikat tengető emberekről, akik együtt dolgoznak, egy légtérben alszanak, nem alkotnak közösséget. A társadalom aligha törődik velük és ők sem törődnek egymással. Furcsa, érthetetlen számukra a Lennie–George páros, mert figyelnek egymásra. Mégis valamiféle tiszteletet, talán irigységet vált ki belőlük a bivalyerős, de szellemi fogyatékos Lennie és az energikus, eszes George furcsa barátsága. Az Egerek és emberek egyben az elfogadás, a magány, a megértés, elutasítás és kitaszítás, kitaszítottság drámája is. És bármilyen furcsa, a szeretet, a valahová tartozás vágyáé.

A temesvári előadás rendezője gyakorlatilag semmit nem akart, vagy tudott kibontani a dráma régei közül. Megelégedett azzal, hogy színpadra helyezze Steinbeck szövegét, amely mindenképpen „áll a lábán”, de századunk tízes éveiben immár kevés. A szerzői szöveg akkor vált volna izgalmassá, a tragédia megrázóvá, ha közelebb hozza hozzánk, ha a mára vonatkozó kérdéseket fogalmaz meg. László Sándor egyetlen kérdést tesz fel az előadással, megelégszik azzal, hogy megmutassa mi történt, akkor és ott. Néha még a szerző kérdéseit is levágja, elveszi az élüket. Meg sem kísérli kontextusba helyezni a pillanatképet, megmutatni a freskó részleteit. Mi több, azokat a momentumokat, amikor a színészek előhozzák magukból a részleteket, a rendező belemozdítja őket a jelenetbe, megtöri a feszültséget. Elsikkadnak a monológok, a párbeszédek, amelyek többé tennék az előadást, mint a darab ismertetése.

Az izgő-mozgó díszletek, azaz a láncokra fűzött priccsek akár meghatározhatnák az előadást, ha közük lett volna a rendezéshez, illetve ha úgy működnének, hogy ne tegyék tönkre a jeleneteket. Erre mondják, hogy érdekes, de nem funkcionális.

Igazából nem lehet kihámozni, hogy László miért éppen az Egerek és embereket állította színpadra. Az előadás arra enged következtetni, hogy „csak”, ugyanis semmi rendezői mondanivaló, egyetlen kérdés sem fogalmazódik meg. Kibontatlanul maradnak a szereplők közötti viszonyok, a jelenetek nem támasztják alá egymást, hiányzik az egységes rendezői elképzelés. Hiányzott a feszültség, ami előrevetíti a tragédiát. Pedig csak a szövegre kellett volna jobban figyelni, és a dramaturgnak tehetségesebben húzni a partitúrákból.

Amiért mégis érdemes végignézni a temesvári előadást, az a színészi játék. Balázs Attila Candyjét megtörte az élet. Az öreg kutyáján kívül senkije sincs, akivel megoszthatná magányát. Kora, fogyatéka (munkabalesetben elvesztette a fél kezét) gúnyolódás tárgya. Öreg ebét lelövik. Balázs – a rendezés ellenére – mutatja meg Candy szenvedéseit és vágyát, hogy embernek nézzék, hogy ne alázzák meg. Nagyszerű jelent, amikor Candy, George és Lennie örülnek, hogy álmuk, a ház, ahol egyikük sem lesz kitaszított, valóra válhat.

Bandi András Zsolt a „klasszikus” George, aki bár nem mutatja ki nyíltan, szereti Lennie-t. Vigyáz rá, óvni próbálja, miközben a többiek előtt úgy tesz, mintha alig törődne vele. Bandi tekintetei, arcjátéka teszi emberivé, hitelessé George-ot. A mosolya, ahogy ránéz fogyatékos barátjára.

Molnos András Csaba ideális Lennie, noha a rendező egy idiótát akart vele eljátszatni, Molnos tudja, érzi, ki ez a férfi, akinek fogalma sincs hatalmas fizikai erejéről, aki kutyaszeretettel és hűséggel ragaszkodik Georgehoz. Semmire sem vágyik, csak nyugalomra, és arra, hogy szerethessen állatot, embert egyaránt. Soha nem ölni akar, csak szeretni, de ki állítja, hogy a szeretetnek képzelt, mondott erő nem lehet halálos? Lennie gyermekien őszinte, szeretni kell, elfogadni olyannak amilyen, és nem élni vagy visszaélni fogyatékával vagy testi erejével.

Bandi és Molnos szívszorítóan szép pillanatokat varázsolnak a színpadra.

Megrázó és valódi momentum, amikor George elbúcsúzik barátjától, hogy megmentse a lincseléstől. Ő tudja, nem Lennie hibája, hogy halálra szorította a vad Curley kacér feleségét. Az asszony kérte a simogatást, ahogy a többi férfitól is. A nő viszont meghal, Curley a főnök fia, kevés kell a lincseléshez.

Aszalos Géza Curleyjének vadsága, kegyetlensége mögött ott rejlik a szerelem és a rettegés a magánytól.

A rendező az egyik férfi szerepet női partitúrává alakította, ami nagy hiba lett volna (hiszen a dráma egyik szála, hogy Curleyné az egyetlen nő a farmon), ha nem Tokay Andrea alakítja Crooksot. Tokay ugyanis hitelesen tudja eljátszani, hogy titkolja a nemét, hogy férfiként viselkedik. Megrázó a magányról szóló monológja, kár, hogy a rendező „eldugta” a díszlet mögé, és nem láthattuk az arcát.

Az előadás többi szereplője is hiteles: Lőrincz Rita (Curley felesége), Kiss Attila (Slim), Csata Zsolt (Carlson), Vass Richárd (Wjit).

 

Temesvári Csiky Gergely Színház

John Steinbeck: Egerek és emberek

Fordította Hamvai Kornél

Rendező: László Sándor

Dramaturg: Góli Kornélia

Díszlet- és jelmeztervező: Csík György

Zene: Cári Tibor



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!