Nem megy a pöckölés

2012. 10. 27. 16:35

„Nem csak tragikus népköltemény” – ígéri a marosvásárhelyi Kőműves Kelemen rockballada színházi ajánlója: az évad első produkciója a „többet, korszerűbbet, látványosabbat adni” jegyében készült el, többre, korszerűbbre és látványra vágyó nézőknek. Nehezen elérhetővé tette a mércét. Parászka Boróka kritikája.

Az előadás modernizációja a „tragikus népkölteménynek”, az azt feldolgozó Szörényi Levente – Bródy János-„rock balladának”, sőt a Sarkadi Imre befejezetlen szövegéből Ivánka Csaba által írt drámának. A modernizációk modernizációjának modernizációja: after poszt premodern. Felsorolni is nehéz, mi minden vár itt korszerűsítésre (a népköltészet, a népzenei nosztalgiából táplálkozó magyar beat, termelési dráma) – a rendező, Somogyi Szilárd, igyekszik is felnőni a feladathoz.
A marosvásárhelyi színpadon a tragédia nem magos Déva vára épülni nem tudó fala körül bontokozik ki, hanem a Déva-projekt szedi áldozatait. Ez a verzió „digitalizálja” a kőműves-balladát, egy számítógépes üzem mindenre elszánt alkalmazottai (programozók, értékesítők, látványtervezők, PR-osok, grafikusok) küzdenek azért – most kapaszkodni kell –, hogy egy videojáték piacra kerülhessen. A Somogyi-verzióban a várépítés elveszíti a tétjét, nincs semmiféle súlyos, fenyegetően-védő fal, az alkotásnak semmiféle komolyan vehető illúziója, csak egy ócska videojáték körül megy a hajcihő.
Bizarrul hangzik, de tudjuk jól, felnőtt férfiak milliói élnek valódi – és nyomorult – életet a videojátékok nemlétező dimenziójában. Tudjuk azt is, hogy e játékok néha kilépnek a való világba, igazi erőszakot és vért szülnek: látszatra sem ártatlan szórakozás. Úgyhogy ez a kiindulópont akár termékeny korkritika talaja is lehetne. De nem lesz azzá. A kreáció és kreatúrák (túl)értékelt világa nem kerül ironikus-kritikus kontextusba, nincs elidegenítés, nincs reflexió, és nincs önreflexió.
A videovár épp olyan izzadságszagúan épül, mint ama igazi, senki sem mereng el azon, miért teszik fel életüket és vérüket (de különösképpen asszonyaik életét és vérét) néhány bitre ezek a kemény férfiak a monitorok mögött. A korszakhatárok átlépése sem sikerül hitelesen. A számítógépüzem tömör szimbóluma lehetne annak, ahol és ahogyan élünk, szoros egymásmellettiségünkben is magányosan, csapatmunkánkban is magunkra hagyottan, az egymáshoz láncolt monitorok rendszerében elszigetelve. Csakhogy ez az új hardware világ – akárcsak a színház – a pillanat világa. Ma ilyen monitort használunk, holnap mást. Reggel egyfajta kijelző, grafikus háttér számít korszerűnek, de lehet, estére már illik lecserélni. A korszerűség ebben a digitális miliőben illékony jelekből áll össze.
A marosvásárhelyi Déva-projekt olyan számítógépes környezetbe kerül, a korszerűsítés jegyében, mintha a 90-es évek elejébe csöppentünk volna – és ez jelentősen elvesz a modernizációs illúzióból. A színpad közepén uralkodó monitoron a videojátékot is követhetjük: egyértelmű, hogy amin e buzgó férfiak dolgoznak, nem is igazi videojáték (virtuális világgal, szabályokkal, elemekkel), hanem egy banális, lebutított tetrisz. Ehhez nem kell grafikus, tervező, meg programozó-hadsereg.
Építőkockák potyognak lassú egymásutánban ezen, Kőműves Kelemen 2.0-s utódainak pedig a pixeltéglákat kellene egy joystickal a helyükre pöckölniük. És nem megy, nem megy a pöckölés, ebből lesz a tragédia. Eddig jut el a rendezői koncepció, amelynek gyengéit, végig nem gondoltságát ellensúlyozza a koreográfia. Amely viszont ötvözi a Kőműves Kelemen-es maszkulin őserőt az irodai macsóságok világával, a kerekes számítógépszékek csűrdöngölőjét is élvezheti az, aki szereti az ironikusan reciklált népi motívumokat.
Bodor Johanna okosan folytatja azt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tavaly Gigi Cãciuleanu Párizsban élő koreográfus Carmina Buranájával megkezdett. Tánc- és mozgásszínházba viszi a prózai színészeket, s ők abszolválják a feladatot. Élő karakterek, jól követhető mozgásdramaturgia, arányos és ízléses táncvilág elevenedik meg. Azok számára is, aki most kóstolnak bele először a hasonló színházi kínálatba. A marosvásárhelyi bemutató után is nyitva marad egy sor izgalmas kérdés. Például az, merre tovább, zenés-prózai vegyes műfaj. Vagy az, hogy mi lett veled, hova tegyünk, magyar beathagyomány, a giccs és a még használható értékek skáláján? Továbbá, hogy mennyire közelíthet a színház a digitális birodalmak határaihoz, mit adhat a 3D-s moziból kitántorgó néző számára.
Válasz nincs, de adva van egy becsülettel végigénekelt, végigmozgott előadás, jobbak az első sorokban, rosszabbak takarásban. Kiválóan alkalmas arra, hogy kezdő színházlátogatók ne bánják meg az idei bérlet árát.

Szörényi Levente – Bródy János – Sarkadi Imre – Ivánka Csaba:
Kőműves Kelemen – a Déva-projekt
rockballada





Kőműves Kelemen: Kányádi Szilárd /
Sebestyén Aba
Anna: Szilasi Eszter Júlia e. h.
Zenei vezető: Ila Gábor
Koreográfus: Bodor Johanna
Rendező: Somogyi Szilárd

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!