Mulattató Csehov a világnapon

2011. 04. 08. 13:53Arról nem is szólva, hogy nekem Csehov különösen kedves, örültem is neki, hogy ezen a jeles napon az ő gondolatai köszönnek vissza a színpadról.
Annak is örültem, hogy a két egyfelvonásos vígjátékot Kovács Levente állította színpadra. Én ugyanis, noha nem illik ezt beismerni, szeretem az úgynevezett polgári színházat. Doboz ide vagy oda, bedíszletezett színpad, korhű jelmezek – nekem jöhetnek, nem ragaszkodom a posztmodernhez. Noha azt is nagyon szeretem. Sokkal jobban izgat a tartalom, mint a forma, az előadás gondolatisága, mint a színházi nyelvezet, amelyen megszólal.
Kovács Levente Csehov két egyfelvonásos bohózatát választotta: Medve és Jubileum. Legyen az dráma vagy vígjáték, vagy éppen bohózat, Csehov nőket és férfiakat mutat meg jó és rossz tulajdonságaikkal, gyarlóságaikkal, érzelmeikkel vagy éppen azok hiányával. A bohózatok, akár a három felvonásos csehovi színművek, leásnak az emberi lélek mélységeibe. A két darab, amint az orosz klasszikus minden színpadi műve, nagy lehetőség a színészek számára.
A rendező mindkét darab esetében a színészekre épített, noha nyilvánvaló a produkciók gondolatisága: őrült világban élünk, és – Shakespeare-t parafrazálva – őrült benne minden férfi és nő. A történetek lehetnének drámák is, de bohózatok, és a rendező sem ijedt meg attól, hogy mulattató előadást állítson színpadra.

A nő nőből van

A Medve férfi és nő játéka egymás ellen és egymással. Popova (Firtos Edit) látszólag mélyen gyászolja csapodár férjét, de lényegében érdekes szeretne lenni a környező nagyurak számára. Nem lép ki a házból, de sejti, hogy valaki egyszer belép hozzá. Sminkeli magát, csinosan öltözik, és nem vár hiába. Firtos Edit egyik legjobb alakítása a földbirtokosné. Ízig-vérig nő, minden mozdulata, szava, mosolya erről árulkodik. Õszinte játéka csipkefinomsággal kidolgozott; pillantások, apró gesztusok, szellemes hangsúlyok teszik rendkívülivé.
Kiss Csaba, a Medve, azaz Szmirnov akkor nagyon jó, amikor halk. Ha nem emeli fel a hangját, erőt sugall és hiteles.
Közöttük, körülöttük Luca, az öreg szolga, Meleg Vilmos kitűnő alakításában. Régi bútordarab, akit csak azért tartanak a háznál, mert megszokták. Meleg valódi csehovi figura, félénk, bölcs, hűséges, rosszulesik neki, hogy segítségre szorul ahelyett, hogy ő segítene.
Az igazgató nincs férfiból. A Jubileum a hatalommámor paródiája. A férfié, aki gyenge, meghunyászkodó, aki látszatéletet él. Sipucsin (ifj. Kovács Levente) addig férfi, ameddig nem kerül a nők közelébe, ameddig nem billenti ki önmaga rendjéből valami rendkívüli esemény. Nem tesz jót neki alkoholista felesége (Mezei Gabriella bűbájos alakításában), és megriad, ezért enged a zsaroló asszonynak. Molnár Júlia  Mercsutkinájának groteszk figurája magában hordozza a kisember tragikumát és komikumát. A náthás Hirin meghúzódik az árnyékban, de ő Sipucsin „agya”. Hajdu Géza megformálásában a kisember van a színpadon, dolgos, és ravasz, maflának tűnik, de ügyesen lavírozik. Hajdu alakítása ellenállhatatlanul szellemes, de bemondásai mögött ott rejlik némi keserűség.
A díszletek kissé esetlegesek, nem valószínű, hogy így volt bebútorozva egy orosz földbirtokos otthona vagy egy bankigazgató irodája. Ezt a hiányt azonban nem a tervező vagy rendező, sokkal inkább a pénz- és időzavar rovására írom. A jelmezek viszont nemcsak korhűek, de szellemesek, karakteresek is.
Kovács Levente nem akart posztmodernet rendezni. Hagyta érvényesülni a szöveget, hangsúlyozta viszont az ebben rejlő humort és groteszket. Az előadás hagyományosságában megkapó.

Szigligeti Társulat
Csehov: Medve / Jubileum
Rendező id. Kovács Levente
Díszlet, jelmez Florina Bellinda Birea



Jessica A. Kaahwa ugandai drámaíró, színész, rendező
üzenete a színházi világnapon (részletek)

     „Ez a mostani ünnep jól tükrözi, hogy a színháznak milyen fontos szerepe lehet a közösségek felrázásában, a megosztottság felszámolásában. (…)
A nemzetek hatalmas összegeket fordítanak arra, hogy nyugalmat teremtsenek a világ konfliktusokkal terhelt zónáiban, de kevés figyelmet szentelnek a színháznak, ami valódi lehetőséget kínál az ellentétek feloldására. (…)
     A félelemmel és gyanakvással átjárt lelkekbe finoman fészkeli be magát a színház, megváltoztatja az embert, az önmagáról kialakított képét, és választási lehetőségek sorát kínálja fel neki, és általa a közösségnek. A színház értelmet ad a mának, és megóv a bizonytalan jövőtől. A színház egyszerűen és közvetlenül foglalkozik társadalmi kérdésekkel. A színház olyan tapasztalatokat sűrít magába, amelyek lehetővé teszik, hogy túllépjünk az előítéleteken.
     A színház szószólója és eszköze a közösség haladó gondolatainak, amelyeket védelmeznünk kell, ha veszélybe kerülnek.
A békésebb jövő békés eszközöket igényel, olyanokat, amelyek hozzásegítenek az értékek felismeréséhez, megértéséhez. A színház egyetemes kifejezésmód, nyelv, amely a békesség és a megnyugvás üzenetét küldi.
     A színház sok embert megmozgat, és ezáltal arra ösztönözi őket, hogy megváltoztassák korábbi felfogásukat, és ily módon megadja az esélyt, hogy az újra felfedezett tudás és valóság ismeretében döntsenek, válasszanak. Mint minden más művészeti forma, a színház is akkor prosperál, ha a mindennapi élet részeként a konfliktusok és a megbékélés égető kérdéseivel foglalkozik.
     (…) Számos sikeres történetet ismerünk, amelyek arról szólnak, hogyan mozgósította a színház a közvéleményt, hogyan segített abban, hogy a szenvedők öntudatra ébredjenek, és képesek legyenek feldolgozni traumáikat. Az olyan kulturális platformok, mint amilyen a Nemzetközi Színházi Intézet, amelynek célja »a népek közötti béke és barátság megerősítése«, már ennek nevében működnek.
     (…) A színházi világnap alkalmából arra kérem Önöket, hogy gondolkozzanak el ezen a perspektíván, és mától kezdve tekintsék a színházat a párbeszéd, a társadalmi változások eszközének. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége hatalmas összegeket fordít arra, hogy fenntartsa a békét a világban, pedig a színház olyan alternatíva lehetne, amely spontán, emberi, nem olyan költséges, de sokkal eredményesebb.
Bizonyára nem csak egyetlen válasz lehetséges arra, hogyan lehet harmóniát teremteni, de az biztos, hogy a színház ennek egyik hatásos eszköze.”
                                                                        *
     Jessica A. Kaahwa drámaíró, színész, rendező, kutató. Jelenleg az Ugandai Makerere Egyetem zene-tánc-dráma tanszékén docens, itt is végezte egyetemi tanulmányait. Dolgozott a Nigériai Rádió munkatársaként, 2001-ben színháztörténészként szerzett PhD fokozatot az egyesült államokbeli University of Marylanden. Eddig tizenöt színdarabot, rádió- és tv-játékot írt, több drámáját maga rendezte, valamint színpadra állított klasszikus műveket is, többek között a Lear királyt, a Kurázsi mamát.
      Jessica A. Kaahwa humanitárius tevékenységéről is nemzetközileg ismert és elismert személyiség, aki a konfliktustól terhelt zónákban a színház és a média eszközeivel segít az ott élőknek.

Fordítás: ITI Magyar Központ



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!