Kisvárdai vízirevü

2016. 06. 21. 14:58

Viszonylag csendben, de sok esővel kezdődött idén a kisvárdai színházi fesztivál. Simon Judit beszámolója.

 

A fesztiválon fellépő színházak reklámjai Kisvárda központjában

 

Zajlik a Magyar Színházak XVIII. Kisváradai Fesztiválja. Igaz, a zajlik szó némi túlzás, talán a „lassan hömpölyög” lenne a megfelelőbb, stílszerűen az utóbbi napok esős, áradásos időjárásához.

Két év után érkeztem, két nappal a kezdés után, vasárnap, az eddig meglepően csendes találkozóra. A társulatok jönnek és mennek, a művészeken kívül alig néhány ismerős jár erre.

Jelenet a Czíki Játékszín Az imposztor című előadásából, melynek értékelésére visszatérünk

 

Mialatt hiányoztam, felújították a Művészetek házát, új székeket kapott a nézőtér, még lift is lett, csak a színpad a régi, pedig éppen azt lett volna indokolt korszerűsíteni. A Várszínházban továbbra is beázik a színpad, és dübörög a tetőzet, amikor esik. Márpedig zuhog, nem spórolnak az angyalok. A házigazdákra nem lehet panasz, az előadás előtt a várszínház alkalmazottai hatalmas rongyokkal törlik a vizet a színpadon, majd vödröket helyeznek el a beázott tetőrészek alá. Az eső esett, a színészek vizes ruhában érkeztek a színpadra. Gonoszkodva jegyzem meg: amit vasárnap a Várszínházban láttam, jobb lett volna, ha az eső miatt elmarad. Időt, ideget spóroltam volna. A budapesti Turay Ida Színház mutatta be a Mágnás Miska című operettet playback zenével, a rendezést és a színészi játékot jobb nem firtatni. Csak annyit: a vödrök voltak a legviccesebbek.

Bánom, hogy nem a nagyváradiak Az eset című előadását néztem meg újra, amiről tapasztalatból tudom, hogy jó, és itt is nagy sikert aratott. Hétfőn a szakmai beszélgetésen nem győzték dicsérni a Sardar Tagirovsky által rendezett előadást.

A Csíki Játékszín Az imposztorral szerepelt, Kövesdy István rendezésében vasárnap délután 4-től. Az előadásról egy következő alkalommal számolok be.

Kisvárdán is kedvező volt Az eset fogadtatása

 

Idén a kisváradi fesztiválra Balogh Tibor válogatott előadásokat, s az általa kínált anyagot Hámori Gabriella színész, Kántor Viola, az Ikon magazin főszerkesztő-műsorvezetője, Kovács Dezső kritikus, Török Ákos a 7 óra 7 felelős szerkesztője, valamint Gáspár Tibor színész értékelik. Ők alkotják a szakmai zsűrit, de idén is van a közönség soraiból válogatott bíráló testület, és újabban hallgatói zsűri is van, ami egyetemistákból áll.

A szakmai beszélgetéseket Antal Klaudia színész, rendező-asszisztens, dramaturg vezeti, nagy szerencséjére közösen Árkosi Árpád rendezővel, aki mindig tudja, mit látott előző nap a színpadokon, sőt szakmai véleménye is van.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!