Kellék az egész világ – Kern András Aradon

Zsúfolásig megtelt a az Aradi Ioan Slavici színház terme. Még pótszékek is kerültek. Szerintem az is elment megnézi Kern András előadását, aki a művészt csak a Heti Hetes szórakoztató tóksó vendégeként vagy filmszerepeiből ismerik. Jön a Kern! – hangzott Partium-szerte. A név ugyanis fogalom, noha kevesen láthatták rendkívüli színházi alakításait.
Azok közé a szerencsések közé tartozom, aki a Vígszínház színpadán is láthattam játszani. Drámai szerepekben éppen olyan nagyszerű, mint vígjátékokban, komédiákban, kabarétréfákban. A kellékes előadásban minden oldalát megmutatta: drámától komédiáig, bohóctréfától, paródiáig mozgott a színész művészi skálája.
Annak ellenére, hogy Kern természetes közege a színpad, játéka természetes és sallangmentes, szóval ennek ellenére érződött az előadáson, hogy személyiségéhez igazította Parti Nagy Lajos a szöveget. Valahol a művész el is mondja, hogy Parti Nagy beépített néhány történetét a szövegkönyvbe.
A történet a színház kulisszái mögé vezet, abba az érdekes világba, melybe titkon mindannyian szeretnénk néha belesni. Mert bármennyire közhelyesnek is hangzik, a színház szerelemmé válik, amely elől nincs menekvés. Akit valaha is megcsapott a masztiksz illata, az képetelen elszakadni ettől a festett világtól, amely az egyetlen való életté változik.
Színész vagy kellékes, díszletező vagy rendező egyaránt önkéntes szolgája, rabja Thália istennőjének.
Kern előadása egyszemélyes vallomás színházról, színészetről, a kulisszák mögötti világról. Arról a világról, melyben a bor is tőr is, az érzelmek is preparáltak. És mégis csak ez a világ élhető. A falakon kívül semmi sincs.  Ha van is, semmi értelme. Minden színházi emberben ott lapul színész, vagy legalábbis a vágy, hogy legalább egyszer az életben ő legyen a rivaldafényben, neki szóljon taps, övé legyen a siker.
Bieder József kellékesnek megadatik, hogy egyszer az életben egyedül ő legyen a színpadon, rá figyeljen a közönség. A kellékes miután legyőzi zavarát mesélni kezd: színházról, színészekről, titkokról.
Bieder - Kern úgy avat be ezekbe a titkokba, hogy közben megteremti maga körül a színháznak nevezett csodát. Eljátssza a halat, ellenállhatatlanul mulatságos a különböző figurák megmutatásakor, a tehetségtelenség kifigurázásakor és mélyen drámai az ügynök monológjában. Mulattat és mégis némi szomorúság vegyül az egészbe, valami rejtetett vagy nem is mindig rejtett keserűség, amikor a kellékekről beszél, amikor önmagáról, a segédszínészként alkalmazott kelékesről. Mint alkotóról, akinek az alkotásait észre sem veszik, holott a színház elmaradhatatlan részei. Ha kellékes lennénk, nagyon büszkén vállalnám ezt az előadást, mintegy meghajlást a láthatatlan színházi munkások előtt. Színészként is büszkén vállalnám, hiszen ez a színházművészetnek dedikált óda.
A művész nagyszerű, szórakoztató és elgondolkodtató játéka mögött nehéz felfedezni a rendezőt. Ilan Elad alávetette magát Kern személyiségének, hagyta alkotni, szárnyalni, lubickolni Biederként. Hangsúlyozom: a kellékesként, mert az előadás róla, és nem a kellékest játszó színészről szól. Kern zsenialitásának egyik ismérve, hogy úgy tud eggyé válni a szerepével, hogy egyénisége összeolvad a figuráéval, aki játszik. Pillanatig sem válik civillé, amikor bemegy a nézők közé, velük játszik, akkor is Bieder a kellékes van ott, nem Kern András. A rendező pedig milliméterre kidolgozta az előadást, melyben jól érezte magát a színész és én, aki néztem a minden pillanatában lebilincselő produkciót.
Mert a szó legnemesebb értelmében egy csodálatos clownt láttunk, aki képes egyszerre megnevettetni és megríkatni az embereket.

Simon Judit