Hrabali mesék fehérben, barnában

2015. 02. 16. 12:00

Elkényeztette a közönséget a Nagyváradi Szigligeti Színház. Egyik este Hrabal, másik este Euripidész. Egyik este stúdióelőadás, másik este táncprodukció. Különböző stílus és műfaj, különböző tartalom és hatás. A két előadás közös nevezője: nagyszerű színház. Simon Judit a bábszínházban látta A hetedik lépcsőfokot, míg az új stúdióteremben az Elektrát.

 

 


Nagyváradi Szigligeti Társulat A hetedik lépcsőfok- Hrabali-mesék Rendező: Balogh Attila  Dramaturg: Benedek Zsolt  Díszlet: Golicza Előd  Jelmez: Hotykai Evelin  

 

Olyan színház A hetedik lépcsőfok, amelyben összefonódik Bohumil Hrabal világa a miénkkel, a kisemberek szemszögéből látszik az élet jó és rossz oldala. A fiatal játékmesternek, akár a cseh szerző Pipin bácsijának, mindenről eszébe jut valami. S nehogy valaki kételkedjen abban, hogy ebből a játékból kimaradhat: háromszéki tájszólással meséli a történeteit. Az előadásban keverednek a hrabali szövegek a dramaturg megírta replikákkal. Az alkotók – a dramaturg, a rendező, a színészek – magukon szűrik át a szövegeket. Ebben az előadásban semmi sem szokványos: sem a fehér párnák és paplanok alkotta színpadkép, sem az, hogy a szereplők – nők és férfiak egyaránt – fehér ingben és alsónadrágban játszanak. A meghatározás szerint a fehér nem szín, de minden színt képes befogadni. A játék és a szövegek nyomán színek kavalkádja jelenik meg a színpadon. Nincs lineáris történet, „csak” történetek vannak. Emberiek, mulatságosak vagy szomorúak, néha pajzánok, máskor drámaiak. Kisemberek élete a születéstől a halálig, a történelem eseményeinek sűrűjében.
A gyermek anyatej helyett sört iszik, mi mást is ihatna a hrabali mesékben. Jön a kamaszkor minden kínjával, keservével és örömeivel, kialakulnak a férfi-nő kapcsolatok, jönnek a kudarcok, a házasság, az öregség és a halál.
A kegyetlen diktátor egy édes fehér maci, a veszedelem, amit okoz, hatalmas fehér szörny, és kicsi diktátor halandzsázik, mert a diktátorok halandzsáznak, Hrabal csak tudja, megélte a nácizmust és kommunizmust, és tudjuk mi is, mert utóbbit mi is megtapasztaltuk.
Minden annyira vidám, csak néha egy pillanatra merevedik ki a kép és az valamiért torokszorító. Talán mert nagyon mély és komoly dolgokról van itt szó.
Az élet viszont mindig megy tovább, az emberekkel mindig történik valami jó is, élnek és túlélnek, és ameddig van sör és tudunk nevetni, addig élünk, addig a fehér befogadja a színeket és a „hetedik lépcsőfokon hűl legfinomabbra a sör” (B. Zs.).

A kisember megtanulta, hogy örüljön az ételnek és italnak, a szerelemnek, mert soha nem tudja, meddig tart ez az egész, mikor törik szét a hetedik lépcsőfok, az, ahol...


Egy pillanatra eltűnik a szürreális fehér, a háttérben megjelenik a reális, barna szoba, ahol az öreg meghal. A barna és a halál nem fogad be színeket. Aztán minden újra fehér. A rádióban híreket mondanak, éppen a párizsi terrortámadásról és a szolidaritásról beszélnek, a háttérben pedig ott táncol a nagy fehér szörny.
A rendező remek érzékkel elegyítette a groteszket a szürreálissal, néha az abszurddal, pontos kézzel építette az előadást, minden jelenetre figyelt, minden megkezdett gondolatot kifejtett. A nyolc színész játéka pedig fergeteges. Dobos Imre ismét bizonyította: rendkívüli, mindig megújulni képes művész, a remek Tóth Tünde humora ellenállhatatlan. Ababi Csilla, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Pitz Melinda mindannyian szellemes, könnyed, őszinte játékkal varázsolták el nézőket. Keresztes Ágnes tehetséges egyetemi hallgató nagyszerűen oldotta meg a rendező bonyolult partitúráját, az alig érzékelhető hibák a tapasztalat hiányának róhatók fel. Bödök Zsigmond is egyetemi hallgató, ő is tehetségével és szép orgánumával keltette fel a figyelmet.

Olyan játék A hetedik lépcsőfok, amelyből nem lehet kimaradni, de nem is érdemes.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!