Híreink a harci zajban

Ahhoz könnyű hozzászokni, ha a világ távoli, idegen vidékein ropognak a fegyverek, egy-egy elhúzódó konfliktus számunkra érthetetlen fejleményeinek hírei gyakran elmaradoznak a címlapokról. Ki érti már, miért és kicsodák küszködnek a hatalomért Jemenben, hogyan állnak éppen a szíriai frontok, merre, miért öldökölnek éppen Afrikában a Boko Harem terrorszervezet emberei.

Mennyire másképpen hangzik, ha egy szomszédos országban szólnak a fegyverek, s a kegyetlenség nem csekélyebb annál, ahogy a ki tudja hol világában bánnak egymással. Mennyire más megélni azt, ha csak minimális mértékben is, de reális a fenyegetettségünk. Különben nem vennék készpénznek sokan, még az erdélyi magyarok közül is (tanú erre a sok Facebook-megosztás, bejegyzés), hogy az orosz-ukrán majdnem háború miatt hamarosan megkezdődik Romániában a húsz és negyven év közötti tartalékosok besorozása. Képzelem, milyen ütőképes sereg lenne ez. Ugyan életszerűvé teszik az információt (?) a Kárpátaljáról érkező hasonló beszámolók, de kellett a gyors terjedéséhez az is, hogy a talán leggagyibb román hírtelevízió kreált értesülését kritikátlanul és lelkesen átvegyék magyarul is a hírközlés szakszerűségével hadilábon álló laptársaink. És ahol egy hír ellenőrizetlen, ott a többitől sem remélhetünk sokat. A cáfolat pedig soha nem volt egy hálás műfaj, nem ritkán inkább a gyanút erősíti, a meggyőződést, hogy mégis lehet valami a dolog mögött.

Bevallom, hasonlóan feleslegesnek és felelőtlennek gondolom a román államfő kissé harcias, a fenyegetett haza megvédéséről szónokló, az oroszok irányában kissé nevetségesen ható, őket óvva intő, fenyegető szavait. Talán hasznosabb lenne a zaklatott közvéleményt higgadt hangon megnyugtatnia. Még akkor is, ha a helyzet valóban fenyegető, akkor is, ha nem sejthetjük, mit tartogatnak még Európa számára Putyin örökös elnök szeszélyei és hatalmi játszmái. De mintha nem ilyen lenne Iohannis habitusa, nyilatkozataiban mintha az a kissé hisztérikus gesztus köszönne vissza, ahogy párizsi látogatásakor a kabátját hajította az elnöki autó tetejére, amiért rutintalan kísérői elfelejtették kivenni a kezéből, amíg beszáll a kocsiba.

Már léptékű kérdés a sajtó felelőssége, ilyen helyzetekben még szemléletesebben érzékelhető, hol születnek mondatok minden előzetes gondolkodás nélkül, hol az egyedüli cél a puszta lájkgyűjtés, a bevált módszer pedig a copy, paste, esetleg fordítás. E napokban több felmérés is azt mutatta, hogy világszerte bajok vannak a sajtó szabadságával. A külső okok, politikai, gazdasági tényezők mellett részben gyakran maga a média is felelős saját helyzete, megítélése romlásáért. És ehhez még csak az sem kell, hogy a testvérnemzetek háborúzgassanak a szomszédunkban. Az csak hab a hitelét vesztő média tortáján.