Halálrengeteg élő adásban

Tévéshow: csillogás-villogással, zenével, meghökkentő jelenetek sorozatával igyekszik elérni, hogy a néző vegye át az adás ritmusát, sokkolódjon és ne gondolkodjon. A középkorban a misztériumjátékok működhettek hasonlóképpen. Mihai Mãniuþiu rendezése a meghökkentést használja, hogy egybeolvassza a két távol eső műfajt és világot. Az évad első kolozsvári bemutatójáról Szabó Réka írt.

Fotók: Biró István

Országos bemutatóval kezdődött a 221. évad Kolozsvárott: egy nem akármilyen misztériumjátékkal kezdi meg szezonját: Johannes von Tepl német író tizenötödik századi misztériumjátékát ugyanis először mutatják be magyar nyelven. A földműves és a halál szövege perlekedés a halállal, melyben a tehetetlenség dühe viszi előre a főszereplőt a reménytelen monológja folytatására. Az alaptörténet szerint a földműves képtelen elfogadni felesége elvesztését. Az előadás főszereplője, K showman, ugyanezt éli meg, ezért választja a középkori szöveget utolsó adásának mondandójául. Így akar elbúcsúzni a felesége halála után keserűvé vált életétől. A hatalmas nézettségnek örvendő tévéadás a leleplező műsorokhoz hasonló sokkoló hatással akarja fenntartani a nézők érdeklődését: K showman (Dimény Áron) az adás végére öngyilkosságot ígér a nézőknek, még véleményező szavazást is indítanak az élő műsorban.
A színpadi kép egy stúdió belseje, fényekkel, kamerákkal, operatőrökkel felszerelve. Beleláthatunk az adás készítésének pillanatába, ugyanakkor a háttérbe kivetítve pár másodperces késéssel az élő adást is követhetjük. Megkétszereződik a történet, egyszerre látjuk a valóságot – az előadás valóságát – majd rögtön utána annak az ismétlődő, megvágott felvételét – az előadás televíziós változatának valóságát. Mindezt megnehezíti a szöveg időbeli mássága, hiszen hideg elemként vesz részt az előadás egészében. A szövegértést sokszor az is hátráltatja, hogy nem lehet rendesen hallani, mit mondanak a színészek a színpadon. A néző ismeri az alapszituációt, hiszen az előadás elején a kivetítőn ismertető szöveg közli, hogy mi történik majd az előadás során. Akárcsak a tévé show-k esetében, itt sem a szövegen van a lényeg, hanem a körítésen, viszont így K tragédiája elvész a hatalmas ricsajban, csillogásban. A csoda, hogy a tévé show átforduljon a mély valóság eseményévé, hogy az előre megírt forgatókönyvre alapozott élő műsor átalakuljon egy emberi történetté, csupán egyetlen pillanatra születik meg. K a végső elhatározás pillanatában felolvas, gyilkos fegyverével követi a betűket, s mikor elhallgat, a könyv lapjai magától fordulni kezdenek. Mintha tündérek, vagy jót akaró őrangyalok lehelete fújná a könyvet egyik lapjáról a másikra. De a tévé show-k telhetetlensége itt is visszatükröződik, az előadás ezen a ponton tartalmilag, és ívében is véget ér, mégis következik még egy utolsó monológ, majd női arcképek vetítése.
A színészi játék többek között abban különbözik a képernyőkön megjelenő világtól, hogy a színpadon sokkal erőteljesebb jelenlét szükséges, mint a tévés szereplésnél. A nézők a színpadon mindig kifejezőbb gesztusokkal találkoznak, hiszen a megértés érdekében a távolságot a színpad és a nézőtér között a színészi játék csak így tudja legyőzni. A felvételeken látott játék a színpadinál mindig visszafogottabb, ott nem létezik a kép és a néző közötti térbeli távolság. A földműves és a halál érdekes kérdéseket vet fel azáltal, hogy mindkét játéktípus jelen van a színpadon. Az előadás egyszerre tartalmazza a színpad és a film képi világát. Vajon az ilyen produkciók esetében elégséges ugyanazokat a színészi módszereket használni, mint amit egy „csak” színpadi előadás követel? Hiszen a látvány egyszerre távoli és közeli, a közönség kétféle nézői attitűddel követi az előadást. A látvány hatékonyságát erősíthetné a színészi játék többrétű használata, hogy mind a színpadi, mind a vetített kép egységesen és ugyanolyan intenzitással működhessen.

Haláljellemek A tévé show-előadás szereplői között szépségesen jelenik meg a három „halál high style alakmása”, akik finom mozdulatokkal és elvarázsló énekkel fonják körbe K showmant. Mozgásuk egyszerre kedves és veszélyes, mintegy megtestesítik a halál vágyának édes ízét. A három nő a halál arcát hordozza, melyet csak kevesek ismerhetnek, K felismeri, és bár fanyar, haraggal teli monológokat szór ellenségére, a halálra, mégis tőle várja a megoldást.
ªerban Ursachi zenéje hatalmasat emel az előadás színvonalán, ehhez lényegesen hozzásegítenek a dalok szövegei is, melyeket Jónás Tamás és Visky András írt. Fellazítják a mai nézőtől távol álló misztériumjáték szövegét, közelebb hozzák a jelenhez, s az előadás friss, üdítő részeivé válnak. Mivel a dalokon kívüli a szöveg legtöbbször nem érthető, hallható, ezért a néző azt kívánná, hogy az előadás csak a jól működő dalok sorozatából álljon.
A stáb szereplői többféle jellemű halált is megtestesítenek az adás során, az akrobata haláltól kezdve, az elegáns halálon keresztül, még tréfás halál is megjelenik. Öltözékük fekete színekben fénylik, s a tömegjelenetek hordoznak magukban valami groteszkséget, főképp, ha a kivetítőn kísérjük jeleneteiket. A színészek egymástól különböző karakterei jól elhatárolódnak, még a tömegjelenetek alatt is, ugyanakkor következetesen végigvezetik az előadás során az előre körvonalazott haláljellemüket. A halál ceremóniamestere (Váta Lóránd) emelkedik csak ki ebből a tömegből, a szélsőségekig elvitt játékával, amely egyszerre tűnik vonzónak és taszítónak. Játékmódja eltér a többi színészétől. Gesztusai testből indulnak s nem az agyból, ezért a ceremóniamester jelenléte hasonul leginkább a misztériumjáték szövegéhez. K főszereplő játéka ezzel szemben a tévéadások mozgásvilágához igazodik, karaktere nem lép át a műsorvezető jellemén, az adás során nem változik át az általa alakított földművessé, csak egy hozzá hasonló szituáció rabjává válik, a tragédiát a jelenkor embereként éli meg.

Kolozsvári Magyar Állami Színház

Johhanes von Tepl: A földműves és a halál

Fordította: Visky András

Színpadra alkalmazta és rendezte: Mihai Mãniutiu
Dramaturg: Visky András
Dalszövegek: Jónás Tamás, Visky András
Díszlet- és jelmeztervező: Adrian Damian
Koreográfus: Vava Stefãnescu
Zeneszerző: ªerban Ursachi
Kameraman: Nagy Alpár, Kerekes Levente
Videó: Buksa Péter