Gazdag évadot zártak a váradi társulatok

2015. 06. 16. 20:16

Alig kezdődött, máris véget ért a 2014-15-ös színi évad. Alábbi összefoglalónk arra keres választ, mi minden történt, milyen előadások szerepeltek, sikerültek, vagy nem sikerültek Nagyváradon a minap zárult szezonban. Simon Judit szubjektív értékelője.

 

Amint fentebb jeleztük, ez egy személyes értékelés. Személyes, mint a színház maga. A Nagyváradi Szigligeti Színház mindhárom társulata – Szigligeti Társulat, Nagyvárad Táncegyüttes, Liliput Társulat – látványos fejlődésen, változáson megy keresztül, s ha ez a következő évadokban folytatódik, nem kell sokat várni arra, hogy előkelő helyen szerepeljen a magyar színházak sorában. Semmi elírás, magyar színházak, nem csak erdélyiek. Kinyílt ugyanis a világ és csak a kíváncsiságunkon múlik, hogy megnézzük az Erdélyen kívüli magyar színházak előadásait.

Jó úton halad hát a váradi teátrum mindhárom társulata, noha a szezon közepén történt egy s más a kulisszák mögött.

Januárban távozott a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója. Szabó K. István rendező úgy döntött, szabadúszóként folytatja pályafutását. Számos pletyka kering arról, miért ment el Váradról, maga Szabó K. nem akart ezzel kapcsolatban nyilatkozni, ez meg nem a bulvár rovat. Maradjunk tehát annyiban, hogy a Szigligeti Társulat idei repertoárját még ő állította össze, és egy produkció erejéig visszatért rendezni Váradra.

Következett egy interregnum, legalábbis azt hittük, ugyanis nem kötötték a sajtó orrára, hogy ideiglenesen a fiatal és tehetséges váradi színész, Hunyadi István ült be a művészeti vezetői irodába.

Annál többet beszéltek arról, hogy a 2015–2016-os szezonban már a budapesti Novák Eszter rendezőt illeti meg a művészeti igazgató titulus. Novák jó rendező, érdekes színházi nyelvvel, nagyon várom az új repertoárt, az új előadásokat. Neki sem lesz könnyebb dolga, mint Szabó K.-nak, hiszen folytatni kell az elkezdett reformokat, a társulatépítést, a közönségnevelést. Nagy nyereség, hogy Szigligeti Társulathoz szerződött Szabó Eduárd.

A Liliput Társulat művészeti vezetője, Szőke-Kavinszky András Magyarországon folytatja, a helyébe Botházy-Daróczi Réka lépett. Ide szerződött a testvértársulattól Csepei Róbert színművész.

 

 

A Holnaptól a táncig

Mivel nem vagyok a számok embere, nem készítek statisztikát arról, hány bemutató volt, hány előadást játszottak a társulatok itthon és máshol, és azt sem számolom meg, hányan látták a produkciókat. Bizonyára ezek fontos számok, de mivel ez egy szubjektív évértékelés, én előadásokról írnék, mégiscsak az a legfontosabb a színházban.

Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy két fesztivált szervezet a színház az elmúlt szezonban, s mindkettő kínált valódi csemegéket.

A Szigligeti Társulat harmadik alkalommal rendezte meg A Holnap után fesztivált, amely sokkal színesebbre, izgalmasabbra sikeredett, mint az előbbi kettő. Jeles meghívottak – Boka László irodalomtörténész, Verebes István színész, rendező, író, Boross Zoltán zeneszerző, szerkesztő – úgy beszéltek színházról és történelemről, a kettő összefüggéseiről, hogy új színben tüntettek fel ismert színháztörténeti pillanatokat, korszakokat. A fesztivál keretében ünnepelték Csoma Judit 40. színészi jubileumát. A Budapesten elő művész Nagyváradon kezdte a pályáját. Csoma Judit eljátszotta az Egy kommunista nyanya vagyok méltán nagysikerű monodrámát, majd a pályáról beszélgetett a pályatárssal és baráttal Csíky Ibolyával.

Ami még nagyszerű volt a fesztiválban, hogy a Liliput Társulat is bekapcsolódott, úgyhogy gyermek-, illetve családi előadásokban sem volt hiány.

A Nagyvárad Táncegyüttes első alkalommal rendezte meg az Infinite Dance Fesztivál elnevezésű táncszínházi találkozót.  Nagyszerű előadások, neves társulatok tették egy hétig a tánc fővárosává Nagyváradot. Az előadások mellett remek hangulatot is varázsolt a városba a fesztivál, ugyanis minden nap volt utcatánc, felléptek fiatalok és még fiatalabbak, szólt a zene.

A színházban és stúdióteremben a Miskolci és a Győri Balett, a Közép-Európa Táncszínház, András Lóránt Társulata és nem utolsó sorban Baczó Tünde kényeztette a nézőket.

 

 

Diótörő, Elektra, Ibusár és társaik

A társulatok előadásairól szólva ismét a személyességre hivatkozom, amikor a Liliput Társulat jó produkciói közül kiemelem a Diótörő és egérkirály című musicalt. Elsősorban azért, mert Tóth Tünde rendező családi musicalre tett kísérletet. Sikeresen, hiszen mind a felnőttek, mind a gyerekek szeretik a zenés produkciót, melyben gyerekszínészek játsszák a főszerepeket, ami szintén újdonság.

A Dimény Levente rendezte Pomádé király új ruhája a humorával, könnyedségével elbűvölt, meg azzal is, hogy olyan szuggesztív táncszínházi előadást alkotott a rendező, hogy a hatévesek éppen úgy élvezték, mint a hatvanévesek.

A Nagyvárad Táncegyüttes produkciói közül a Györfi Csaba által színpadra állított Elekra táncszínházi előadás tragikusságával, lényeglátásával, előadásmódjával nyűgözött le. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többi előadás nem érte el ezt a színvonalat, csak azokat sajnos nem láttam. Az előbbi kettőről jelent meg korábban oldalunkon értékelés.

A Szigligeti Társulat előadásai közül mindegyiket láttam, bár nem mindegyik tetszett. Molnár Ferenc Liliom című darabját Szikora János állította színpadra, de amiért nagyon szerettem, az Tasnádi-Sáhy Noémi (Julika) és Kardos M. Róbert (Liliom) nagyszerű alakításai voltak. Művészi, szinte eszköztelen játékuk tette élményszerűvé ezt a produkciót, no meg Florina Bellinda Vasilatos díszletei.

Szilveszterkor A szabin nők elrablását rendezte meg Halasi Imre, én pedig úgy éreztem, az én időm pazarlására szerződött.

A Hetedik lépcsőfokban Balogh Attila Hraballal közösen mesél a kisemberek gondjairól, örömeiről, hétköznapjairól. Nagyszerű rendezés és nagyszerű színészi játék, csemege.

Katarzis. Ez a legmegfelelőbb szó A mi osztályunkra. „Olyan előadás, amely nem engedi meg a kívülmaradást. Tadeusz Slobodzianek darabja megtörtént eseményeket dolgoz fel, s az a tízfős osztály ugyan Lengyelországban volt/van, de hasonló történetekről, hasonlóan kegyetlen sorsokról magyar drámát is lehetne írni. Az Anca Bradu rendezte nagyváradi előadás drámai szimfónia, melynek akkordjai még napokig a fülünkben csengenek, ahányszor megszólalnak az intolerancia, a kirekesztés, az elutasítás hangjai.” – írtam a bemutató után és csak ismételni tudom. Meg hozzáfűzni, hogy az előadás során tanúja lehettem a színészek művészi átlényegülésének.

Firtos Editnek írta a F.E. – Vallomások című darabot Tasnádi-Sáhy Péter. Igazi kísérleti színház, amikor a színész az öltőzőben mesél életről, színházról, önmagáról. Számomra izgalmas kaland volt.

A szezon utolsó bemutatója az Ibusár is valódi színházi élménynek bizonyult. Nemcsak Parti Nagy Lajos sajátos nyelvezete miatt, hanem mert ott van ebben a történetben ez az egész Kárpát-medence összes isten háta mögötti települése, koszos kis állomásaival, elkeseredett embereivel, műveletlenségükkel, giccses álmaikkal, operettel vigasztalódó lányaival és asszonyaival, bús magyarságukkal és kilátástalan életükkel. Ezt mutatta meg Szabó K. István rendezése. És ott voltak kiváló alakítások: Tóth Tünde, Csíky Ibolya, Kardos M. Róbert és a többi szereplő játéka.

Az elmúlt szezonban láttam még vendégelőadásokat, volt felolvasószínház, díjkiosztás, a drámapályázat írásaiból szerkesztett könyv és színész bál, de ami sokkal fontosabb: komoly, elmélyült szakmai munka folyt az elmúlt évadban a Szigligeti Színházban.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!