Fedák és Jászai színpadi portréi

2013. 07. 31. 15:24

Korok és korszakok művészei. Jászai és Fedák (fotó). Lőrincz és Némethy. Színésznők. Utóbbiak történetesen Szatmárnémetiben, és a két nagy előd érzelmeit, gondolatait tolmácsolták a színházról, művészetről, életről a Borostyán Produkció előadásában, aminek Nagyváradon volt bemutatója. A látottakat Simon Judit értékelte.



Inkább azt mondanám, a főpróbája. Lőrincz Ágnes és Némethy Zsuzsa megerősítették: nincs még teljesen kész az előadás, később kiegészül dalokkal, szöveggel. Talán ettől a „nincs egészen késztől” is volt annyira élő és érdekes.

Jászai őstehetség volt, ismereteit folyamatos tanulással mélyítette. Mindenekelőtt tragikus sorsú szerepeket játszott Kolozsvárott, Budapesten. Statisztaként kezdte, hogy aztán a Nemzeti ünnepelt művésze legyen. Lőrincz Ágnes a színpad nagyasszonyát mutatja meg, a Jászai Mari naplójából szerkesztett szövegen keresztül. A színésznőt és az asszonyt, aki mellett olyan férfiak voltak ideig-óráig, mint Kassai Vidor, Reviczky Gyula, Szomori Dezső. A nyughatatlan művészt, a dívát.

Fedák színészképzőt végzett, berobbant a budapesti, majd az európai színházi világba. Talán a legsikeresebb és legismertebb magyar szubrett-primadonna volt, egy ideig Molnár Ferenc felesége. Némethy Zsuzsa a fiatal, de már sikeres Fedák Sárit mutatja meg. A két színésznő eleinte viharos, majd egyre mélyülő barátsága elevenedik meg a színpadon, levelezésük nyomán.

Mindkét művésznek akár jelmondata is lehetne: játszani és élni, de főleg játszani. Mert az igazi élet ott van, fenn a színpadon.

Az előadásban lényegében három sík jelenik meg: Jászai és Fedák élete, kapcsolata, a színház, valamint a Lőrincz–Némethy színésznő páros gondolkodása a művészetről, színházi műfajokról, régi és új játékstílus viszonyáról.

A becsúszott bakik, az összenézések, a szemvillanások tették igazán élővé ezt az előadást. A szatmári művészek tehetségük több oldalát villantották fel, prózát mondtak, énekeltek, táncoltak.

Avatottan szóltak az előadásban a két „klasszikus” és napjaink színészetéről, ennek minden szépségéről és gyötrelméről. Melyik, hogyan képzelte, képzeli a színjátszást, mit tekintettek, tekintenek igazi színháznak. Lőrincz Jászai Marija méltóságos, majdnem bölcs, kevésbé vidám. Még a nevetésében, a szerelmében is rejlik valami bú. Kicsit olyan, mint a nagy tragika szerepei.

Némethyi Fedákja csupa élet, jóízű nevetés, önteltség, a fiatalság és siker adta magabiztosság, robbanó temperamentum, igazi díva.

Mindkét művész finom használja az iróniát. Csupán akkor nyúlnak érte, amikor jelezni akarják: ami akkor korszerű volt a színjátszásban, ma már színháztörténet. Másképpen szól a színház, hiszen a világ, amelyet megmutat is egészen más. Ezektől a meghittségbe becsempészett jelzésektől válik Lőrincz és Némethy előadása izgalmassá.

S ezek miatt éreztem az alig több mint félórás produkciót rövidnek. Többet szerettem volna megtudni, nem is annyira Jászairól és Fedákról, akikről könyvtárnyi kötet jelent meg, hanem arról, hogy a két szatmári művész miként vélekedik az elődökről, művészetükről, életükről, szerelemeiről. Mert, amit megmutattak ezen az előadási főpróbán, az roppant érdekes.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!