Egy Harag-tanítvány Újvidékről

2015. 09. 17. 09:15

Negyven éve, 1975-ben Marosvásárhelyen hét fiatal, reményekkel, álmokkal teli színész elballagott az akkori Szentgyörgyi István Színiakadémiáról, amely jelenleg Szentgyörgyi István Művészeti Egyetem. ÁBRAHÁM IRÉN, Életmű-díjas színművész Újvidékről érkezett, hogy 40 után végigjárja a „legszebb négy év” helyszíneit. Simon Judit írása.

 

Ábrahám Irén színművész

 

A Vajdaságból, az akkori Jugoszláviából érkezett 1971-ben, mint vendégdiák a főiskolára. Harag György hozta Marosvásárhelye, hogy a tehetséges fiatal lány megtanulja a színészmesterséget. Harag a szabadkai színházban látta meg, játszott egy előadásban, melyet a neves rendező állított színpadra. „Nem volt olyan egyszerű, hiszen a szabadkai színháztól egy évig telefonálgattak Marosvásárhelyre, hogy intézzék a papírokat. Aztán azt mondták, menjek el. Megérkeztem Vásárhelyre, azonnal felkerestem Haragot, aki bevitt Szabó Lajos rektorhoz. A rektor megkérdezte, mit gondol, egyik faluból jött a másikba?” Ábrahám Irén huszonkét évesen elindult papírokat intézni Bukaresttől Újvidékig és vissza. „Egy hét alatt kijártam. Akkor érkeztem vissza, amikor Kemény Jánost temették, mindenki ott volt. Megtudták, hogy én már színháznál dolgoztam, mire a legkedvesebb kolléganőm, Csoma Judit megkérdezte, akkor minek jöttem ide?” Ábrahám és Csoma életre szóló barátságot kötöttek.

Ábrahám Titó Jugoszláviájából érkezett Ceauşescu Romániájába. Saját bőrén érezte a különbséget. „Kikértem magamnak az összehasonlítást, hiszen mi akkor szinte félig Nyugaton éltünk. Utazhattunk, mielőtt a főiskolára kerültem, bejártam fél Európát. Ám csodálatos emberekkel találkoztam Marosvásárhelyen.” Nem bánta meg, hogy nem Budapestre ment tanulni. A vajdasági lány ugyanis előzőleg a magyar fővárosban felvételizett a színművészeti főiskolára, de nem vették fel. „Olyan emberségesen fogadtak Marosvásárhelyen, annyira jó volt a légkör, életem legszebb négy éve volt. Annak ellenére, hogy elcsodálkoztam, sorba kell állni az élelmiszerért, s azt is tudtam, figyel a szeku, jól éreztem magam, hiszen a társaim szerettek, kiváló tanáraink voltak, jó előadásokat készítettünk. A tanultakból sok mindent magammal vittem a vajdasági színházakba, ahol dolgoztam.” Az évfolyam az Apolló ház klubjában elkészített egy előadást, amely a tanárok tetszését is elnyerte. Apróbb változtatásokkal Színes szilánkok címmel bemutatták a stúdióban. „Amikor Újvidékre szerződtem, ott létrehoztunk egy diákszínpadot, kilenc éves gyerekektől egyetemistákig négy csoportban dolgoztak, s a vásárhelyi diákelőadás címét vettük fel névnek. Vásárhelyen A néma leventében Csoma és én udvarhölgyek voltunk. Szabadkán a darab női főszerepét, Ziliát játszottam, ezzel mutatkoztam be a közönségnek.” A bemutatkozás olyan jól sikerül, hogy Zilia szerepéért a megkapja a Drámaművészek Szövetsége legjobb női alakításáért járó díjat.

A főiskolai évek alatt a kollégái elviszik Udvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Kolozsvárra, ahol a családok vendégül látják, befogadják a külföldről érkezett lányt. Ábrahám pedig hozza otthonról a mindenféle, Romániában nem kapható csemegéket.

 

A biztosat Haragért

Amikor elvégzi a főiskolát, Ábrahámnak ismét sajátos a helyzete: nem kell színházat választania, hiszen megy haza a Vajdaságba, Szabadkán várja a szerződés. „Két évvel azelőtt, hogy elvégeztem volna a főiskolát, megnyílt az újvidéki színház, de színészek nélkül. Csak a műszakot alkalmazták. Az igazgató látott a Néma leventében, és néhányunkat meghívott Újvidékre. Jól éreztem magam Szabadkán, de valahogy nem találtam a helyemet, ezért úgy döntöttem, Újvidékre megyek. Izgalmas volt számomra az új, kamarajellegű színház.” Ahhoz képest, hogy a fiatal színésznőt azzal riogatták, elmegy a biztosból a bizonytalanba, nyugalomba vonulásáig az újvidéki színháznál dolgozott. „Két évig voltam Szabadkán, szép feladatokat kaptam: Zilián kívül Mária királynét játszottam a Mohács című darabban és még sorolhatnám. Újvidéken harminchat évig voltam színpadon, ahol ismét dolgozhattam Harag Györggyel. Natasát játszottam a Három nővérben, Váriát a Cseresznyéskertben, a cselédek vezérét az Édes Anna előadásban, a Buszmegállóban pedig az öregasszony szerepét osztotta rám Harag. Még fiatal voltam ahhoz a szerephez, Harag is mondta, ez kicsit kompromisszum. Izgalmas maszkot komponáltak nekem, rengeteget dolgoztunk, hogy a hangom is öreges legyen. Minden előadásában osztott rám szerepet, sokat és nagy örömmel dolgoztam vele.” Ábrahámot Harag-színésznőnek is mondják, mert a mester folyamatosan foglalkoztatta. Harag György meghatározta a pályáját és művészetét „Legalább negyven rendezővel dolgoztam, de egyikük sem hatott úgy a színészetemre. Harag nemcsak színészeket nevelt, hanem meghatározta az újvidéki színház arculatát. Egyaránt volt nagyszerű pedagógus, kiváló rendező és jó ember.”

Folyamatosan színpadon van, főszerepek sokaságát játssza, de ha kisebb feladatot kap, attól sem sértődik meg. Hosszú évekig vezeti a diákszínpadot. Mindezek mellett két monodrámát is bemutat. A Roncsderbivel közönségdíjat nyer, a Bernarda Alba háza előadásában, Pontia szerepében nyújtott alakításáért színészi díjat kap. Önálló irodalmi műsorral lép fel Vajdaság templomaiban. Az „Isten a költészetben” című versműsort Bogdán József papköltővel álmodták meg.

Az újvidéki színház vezető színésznője négy éven keresztül járja a vajdasági magyar kistelepüléseket az immár 30 éve működő Tanyaszínházzal. Szervez, játszik, ha kell jelmezeket varr, együtt dolgozik a fiatalokkal. Közben filmeket forgat, televíziós műsorokban is szerepel.

Negyven év után emlékidézőben a főiskola próbatermében

 

Kialudt a fény, van remény

A Vajdaságot nem érinti közelebbről a háború, Újvidéken nincsenek harcok. A NATO bombái viszont arrafelé is hullnak. A színészek folyamatosan dolgoznak, próbákra járnak, az előadásokat délben tartják. „Nem volt olyan szörnyű, amint ahogy kívülről tűnt. Furcsa, de mindenhez hozzá lehet szokni, még a legrosszabb helyzetekhez is. Megszólaltak a szirénák, hogy közelednek a bombázók, már csak legyintettünk: na, megint kezdik és leballagtunk az óvóhelyre.”

Mindannyian várják Milosevics bukását, Ábrahám a Színes szilánkok diákszínpadon előadást rendez. „A diktátor bukása előtt, amikor már elkezdődtek a megmozdulások, állítottuk színpadra az egyetemistákkal a Mennék haza, de otthon vagyok című előadást. Mondtam a fiataloknak, ha Milosevics marad, akkor az előadás végén szereplő viharlámpa lángját kioltjuk, ha bukik, akkor hagyjuk lobogni, mert hátha van jövő.

Csoma Judit társaságában Marosvásárhelyen

 

Újabb szerepek: szerkesztő, anya, nagymama

Negyven év után nyugalomba vonul és a színházból „átlép” a televízióba. Műsort vezet, szerkeszt, ezt a munkáját is szereti. Szerkeszti az Aranykor című műsort, másiknak ő írja, szerkeszti, olvassa fel a bevezetőjét.

Amikor elbúcsúzik a színháztól, a társulat ünnepséget rendez a tiszteletére, annyi kardvirággal kedveskednek neki, ahány évet töltött az újvidéki színháznál: harminchattal. A kollégák megmagyarázzák, azért kardvirág, mert Ábrahám Inci, ha kell kardoskodik, de olyan gyenge és törékeny is, mint egy virág.

Újságíró, televíziós szerkesztő férjével több évtizede él boldog házasságban. Üzletasszony lánya férje első házasságából született, de a művésznő sajátjának tekinti, két gyermekét unokájaként szereti. Férjével közös leánya, Kármen világhírű gordonkaművész, Buenos Airesben él argentin férjével.

Abrahám Irén mosolyogva jelenti ki, hogy a négy csodálatos főiskolai évet, negyven csodálatos színészi év követte. „Elégedett ember vagyok. Nagyszerű feladataim voltak, számos főszerepet játszottam, de a mellékszerepeknek is örültem. Jó rendezővel a legkisebb feladat is örömöt jelent. Nagyszerű családom van, a lányom neves művész lett. A diákszínpadon nevelkedett gyerekek közül több mint húsz ma színházi pályán van. Rengeteget dolgoztam, soha nem vertem a mellem, hogy magyar vagyok, hanem tenni próbáltam, próbálok valamit ezért a kis magyar közösségért, azzal és úgy, amihez a legjobban értek: a magyar színházzal, költészettel, szóval. ”

A szerző felvételei



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!