Beszéd és hallgatás között

2015. 03. 31. 14:06

Franz Xaver Kroetz kortárs német drámaíró alakjait általában a munkásosztály közegéből nyers modorral ragadja ki. A nyelvi és erkölcsi korlátokat nem ismerő szerző a drámát olyan poétikus térré teszi, amelyben szabadon, egy újabb fajta naturalizmussal életre kelnek a máig nem szűnő társadalmi problémák, tabuk. Kroetz átlépi a klasszikus értelemben vett irodalmi nyelvet, elmegy a szélekig, marginális történeteket mesél el, melyek, nem tagadja, személyes élményeiből és élettörténeteiből ihletődnek. Szabó Réka írása.

 

 

A Kolozsvári Állami Magyar Színház megragadta az alkalmat és bemutató előadásával feltárta a közönségnek Franz Xaver Kroetz eddig ismeretlen világát. Parti Nagy Lajos fordításában mutatták be A vágy című előadást Albu István rendezésében a színház stúdiószínpadán. Egy középosztálybeli átlagos házaspár életébe nyerünk bepillantást, a körülbelül negyvenes éveik közepénél tartó Hildáéba (Kali Andrea) és Ottóéba (Szűcs Ervin). Küzdelmük nem csupán az alig működő temetővirág-termesztő vállalkozás fenntartásáról szól, hanem szexuális életük újraélesztéséért is nap mint nap megküzdenek. Ottó biológiai harca a házasságával már az előadás első pillanataiban megmutatkozik. Hosszú percig lehetünk szemtanúi az esti tisztálkodás rítusának, mely végén Ottó habozás nélkül felszólítja feleségét az anális egyesülésre, Hilda azonban különböző kifogásokat talál, képtelen „a férfi mivoltot” működésbe hozni. Ez nem csupán frusztrációként épül bele a házasságba, hanem az egymáson való bosszúállás lehetőségét is rejtegeti. Ottó zsebkendőt ragad, és a tükör elé ülve dacosan önkielégítésbe kezd. Egy ilyen gesztus is képes a tehetetlen feleség számára újabb lelki harcokat okozni. Szűcs Ervin Ottóként kellően önző és magának való, elfedi az igazságot és a valóságot, erős, agresszív, akinek a fizikai munka és a szex a legfontosabb. Azt a szerelmet keresi, ahol nincs szükség gondoskodásra. A figura nyersességéhez és egocentrizmusához viszont valóban nyers és zsigerből jövő játékra van szükség, melyet felszínes agresszióval, sablonos gesztusokkal és mozgásrendszerrel helyettesít Szűcs Ervin. Kali Andrea Hildájának gátlástalan ösztönei egy másik fajta agresszióban nyilvánulnak meg: akár gyilkolni is képes azért, hogy keze közt tartsa férjét, családja ne zökkenjen ki a hétköznapi teendőkből, s megtartsa családja sekélyes büszkeségét.

 

A szatír őszinte

 

De nem csak kettejük közt folyik a küzdelem, hiszen belép a történetbe egy harmadik és egy negyedik figura is. A szexuális kalandokra kiéhezett magányos Mitzi (Imre Éva) nevét meghallva rögtön eszünkbe juthat Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című regénye, amely a húszas évek Berlinjének kiváló korrajza. A „hősök” Döblinnél szintén átlagemberek, szállítómunkások, akik napjaikat a századelő nagyvárosának híres terén, az Alexanderplatzon töltik. A berlini helyszín semmiben nem különbözik Kroetz peremvidékétől, az alvilági, démoni erők itt is, ott is magukkal ragadják a kisembert és beteljesítik végzetét. Amit látunk, szerelem, szexualitás erős jelenléte és hiánya, gyilkosságba torkolló végső kétségbeesés egy erőteljesen tárgyiasított nyelvi közegben, melyben Mieze és Biberkopf elbukik, igaz szerelemért való harc, akárcsak Xaver szerelmeseinek csatái.
A Kroetz- történet még komplexebbé válik Fritz (Farkas Lóránd), a perverz testvér és sógor hazaérkezésével, akiről hamar kiderül, hogy azért ült dutyiban mert ő nem „csinálja”, hanem „mutogatja”. „Az vagyok, aki vagyok”, „én vagyok én”, mondja. Ő egy egyszerű köztéri mutogató, mondják. Mivel Fritz nem épül bele feltétlenül a képmutató kispolgári konvenciókba, nem képviselője a felszínes rendnek, rögtön buzizzák, zaklatják, mit sem törődve azzal, hogy az ő viselkedése a legártatlanabb mind közül. A Farkas Lóránd által megformált figura valóban életszagú, őszinte, aki Fritzként tökéletesen magába zárkózik, elfordul környezetétől, miközben meggyőzően beismeri vágyait. Nem hiába az ő dolga az elhangzó songok éneklése. Ezek a songok az elmúlt évek legnagyobb pop-rock slágerei (Guns N' Roses, Tankcsapda, Eminem, Radiohead), melyek önmagukban őszinte vallomások, de az előadás perspektívájából nézve erőltetettnek hatnak. Fritz tisztában van azzal, hogy ebben a társadalmi közegben élete végéig küzdenie kell a maga mássága ellen, ezért választ és kilép.  

 

Parti a magyar nyelvvel játszik

 

Albu a történetben rejlő lehetséges látványvilágokról (díszlet: Tenkei Tibor) sem feledkezik meg. A stúdió színpadát megtölti virágfölddel, melybe a szereplők az előadás során a hitvesi ágy közelébe sírt ásnak, egy újabb kiterjesztése az egyébként is jelzésszerűvé formált térnek. A helyszínek egybeolvadnak, a hálószoba, a temető, a modern eszközökkel felszerelt virágültetvény mind-mind a piszkos, poros, ingatag talajban gyökerezik. A színpad szélén olykor megszólal egy zongora, melyen az angyalruhába öltöztetett Zsuzsi (Sigmond Rita), Ottó és Hilda kiskorú, - feltételezés szerint még ártatlan - lánya játszik. Fehér ruhában, glóriával a feje fölött szótlanul követi az eseményeket
.Parti Nagy Lajos fordítása eltünteti a Kroetz művében élő jellegzetes bajor dialektust, és a magyar nyelvre jellemző játékosságot többféle társadalmi közeg sajátos nyelvhasználatával köti össze. Ez a széles nyelvi dimenzió korlátlan szabadságot ad a rendezői megoldásoknak, a színpadi kivitelezésnek. A színészi játék egyaránt szabaddá válik, mely érzékelhető módon még a keresés és kísérletezés szakaszában van, így bizonytalannak hat. De hogyan is lehetne másképp beszélni arról, amiről legszívesebben hallgatnánk?

 

Kolozsvári Állami Magyar Színház Frank Xaver Kroetz: A vágy Fordította: Parti Nagy Lajos Rendezte: Albu István Dramaturg: Fischer Botond

Jelmeztervező: Bocskai Gyopár Díszlettervező: Tenkei Tibor Ügyelő: Györffy Zsolt

Hilda: Kali Andrea   Ottó: Szűcs Ervin    Mitzi: Imre Éva     Fritz: Farkas Loránd     Zsuzsi: Sigmond Rita

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!