Az életet táncoló asszony

2015. 05. 20. 23:36

Megrázó és szellemes, összetett és kristálytiszta.  A szépség, a tehetség, a mély, asszonyi tudás, íme a jellemzői Baczó Tünde 7/7 című előadásának.  A temesvári színház művésznője a nagyváradi Infinite Dance Fesztiválon szerepelt a rendkívüli mozgásszínház-előadással. Simon Judit írása.

 

 

Temesvári Csiky Gergely Színház 7/7

Baczó Tünde előadása. Koreográfus-rendező: Baczó Tünde. Zene: Cári Tibor. Díszlettervező: Albert Alpár. Jelmeztervező: Baczó Tünde. Dramaturg: Simona Donici. Projekció: Balázs Klára

 

A 7/7 annak ellenére totális színház, hogy nincs benne szöveg. Baczó Tünde táncművész, koreográfus, rendező ebben az előadásban a nőről mesél a születéstől a halálig. Mesél a gyermekkorról, a szerelemről, a kamasz-vívódásokról, a fiatalság küzdelmeiről, az anyaság viszontagságairól, az öregkor bölcsességéről, a halál előtti kérdésekről és az elmúlásról. Az asszonyi érzelmekről és életről beszél, olyan mélységekig jutva el, hogy óhatatlanul felmerül a kérdés: honnan merít ennyi tudást ez a szép, fiatal nő. Baczó a történeteinek meséléséhez segítségül hívta a rajzot, a színeket, a jelmezeket, a hangokat és nem utolsó sorban a zenét.

A zeneszerző, az UNITER-díjas Cári Tibor ott ült a szintetizátorral a színpadon és nem lényegtelen, hogy ő az előadóművész férje. Talán ezért olvadt oly tökéletesen egybe a zene és mozdulat. Minden hang és minden táncpillanat érzelmekké alakult. Hatalmas skálát fog be a Baczó–Cári alkotópáros.

A történetbeli asszony (asszonyok?) élete vidám és szomorú, mulatságos és drámai, örömök és csalódások, boldogság és boldogtalanság kíséri, hogy végül megbékéljen a halálba vezető úton.

A megszületés pillanatának mozdulatsorai, a kislány játékai, amikor megjelenik a kör, amely már sejteti a kezdet és a vég folytonosságát, a kamaszlány önkeresése, a háttérben a szellemes rajzokkal, a nagyszerű jelmezekkel, mind olyan jelenetek, amely derűt – és valljuk be – nosztalgiát ébresztenek az ifjúság iránt.

A fiatal nő, aki dolgozik, küzd, karriert épít, majd beolvad a fekete-fehér világba, hogy aztán az anyaság új dimenziókba helyezze. Az anya, az asszony vívódása a boldogság és boldogtalanság között, amikor az érzelmek színei töröttek, de mégis az élet hozsannája. A magány, a szeretet, szerelem utáni vágy, a mozdulatok és zene crescendói, ó jaj, telik az élet, múlik az ifjúság. Egyre hosszabbak a jelentek – életszakaszok – közötti szünetek, egyre egyszerűbbek a ruhák, mindig több korty víz szükséges az erőgyűjtéshez. Mennyire szellemesek és mennyire drámaiak az öregség momentumai, a kibontott ősz hajjal rajzolt körök. Mennyi mindent elmond a pillanat, amikor az idős, de még tevékeny asszony megszeli a kenyeret és teljes belső békével enni kezdi. Szép és megrázó ez a kép, ezek a mozdulatok. Felkerül a fehér ruha, amely mindent elfed, az asszony átgondolja az életét – zseniális megoldás a vetítéssel –, a művész arca most is elmondja, mit vél jónak és mit bánt meg. Talán semmit, minden úgy volt jó, ahogy volt, változtatni úgysem lehet, elmegy hát abba a másik, ismeretlen világba, egy kézmozdulat és vége.

Mindezt mozgással, tánccal, színészi eszközökkel meséli el Baczó Tünde.

Ritkán látni olyan mozgásszínházi előadást, melyben a tánc és a színház ilyen mértékben és ilyen egyensúlyban van jelen. Baczó olyan erővel rendelkezik a színpadon, hogy a legmélyebb érzelmeket, a legkülönbözőbb hangulatokat is képes közvetíteni. Egy különleges művész különleges előadása.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!