Áldásos tudatlanság

Társadalommal, egyénnel, az erkölcs és az értékrend hiányával szembesít Sorin Militaru a Karnebál című előadásban. A magyarul Farsang címen ismert Caragiale- vígjátékot Parti Nagy Lajos átírásában mutatta be a Csíki Játékszín. A Caragaiale, Parti Nagy, Militaru trió izgalmas produkció garanciája. Szilágyi Katalin Csíkszeredában látta az előadást.

Sorin Militaru már dolgozott magyar társulattal, de először állítja színpadra magyar színészekkel román szerző művét. A vállalkozást még izgalmasabbá tette, hogy Caragiale darabját Parti Nagy Lajos átírásában vitte színre, és a munkamódszer sem nevezhető hétköznapinak. Militaru az eredeti szövegkönyvből, a színészek pedig Parti Nagy szövegéből dolgoztak. A magyarországi költő, drámaíró, dramaturg fordítása közel áll a román színházi zseni szövegéhez, de leginkább a szellemiségéhez. A végeredmény: tökéletes összhatás. Parti Nagy ezúttal sem fukarkodott a rá jellemző nyelvi játékokkal, a nyelvi humorral. A Réz Pál korábbi fordítása alapján írott szövegében hemzsegnek a Caragiale által is szívesen használt torzított idegen szavak, mintegy jelezve a szereplők műveletlenségét, olcsó úrhatnámságát. Mindezt a legnehezebb átültetni románról magyarra. Parti Nagynak ez bravúrosan sikerült. Szövegében az idegen szavak helytelen kiejtése, a kifejezések nem megfelelő szövegkörnyezetbe helyezése, a magyar szavak kiegészítése a sajátosan román „-escu” végződéssel, mind a Caragiale-féle sziporkázó stílust, a külvárosi nyelvezetet emeli be az előadásba. A rendezőnek pedig sikerült egy olyan világot megjelenítenie a színpadon, amelybe beleillik Parti Nagy abszurd szereplőinek színes beszéde.
Militaru erre a nyelvezetre alapozva gegek sorozatából építette fel az előadást, s e színpadi gesztusok egyenes úton vezetnek a drámai végkifejlethez. Az adóhivatali gyakornok (Vass Csaba) beront a fájós fogával, Iordache (Veress Albert), a borbélysegéd pedig a felmosóvizes vederbe mártja a foghúzót, de amint tudomására jut kliense pozíciója, alapos fertőtlenítési munkába kezd. Ez a balkáni tempó számunkra nem ismeretlen, de ismerős a korrupt rendőr is, akivel „seftelni kell”, azaz csúszópénz ellenében lehet megkérni olyan „szívességre”, ami a munkaköréhez tartozik.
A karakterek nevetségesek és szánalmasak, tudatlanok, műveletlenek. A rendező vélhetően Parti Nagy Lajossal karöltve helyenként változtatott az eredeti darabon, mintegy hangsúlyozandó a társadalom és az egyén erkölcstelenségét. Mita (Bartalis Gabriella) és Didina (Ráduly Beáta) hazugságokba bonyolódva visszatérnek férjeikhez, és beismerik, hogy csak „egzisztenciájuk” érdekében nem válnak. A két férfi megalázkodva csúszik-mászik Nae (Giacomello Roberto) kegyeiért, aki közben már az asztal mellett szervezi az újabb találkákat. A jelenetre a rendező ráerősít azzal, hogy összeülteti a két nőt: egyeztessenek, melyik mikor ér rá a pásztorórára.
Militaru groteszk képet mutat a román, illetve magyar nyelvet nem beszélőkről a kétnyelvű közegben: a két felszarvazott férj, Pampon (Lőrincz András Ernő) és Cracanel (Fülöp Zoltán) keresik a bálban a feleségeiket, kisebb tömeg sír-rí velük, vigasztalja őket. A csoportban egy román nő, aki nem tud magyarul, az elhangzott ismétlődő szavakat (török után) hallás után kiejtve (torok után) skandálja csapatszellemi átéléssel, nagy hangerővel.
Az előadás végén – eltérően az eredeti darabtól – a rádióban elhangzik románul, hogy kitört a háború, a mulatozó tömeg azonban többszörös ismétlés után sem érti, Addig csapkodják a rádiót, ameddig átvált, valaki bemondja a csíkszeredai időjárást, a robbanások nyomán omlani kezd a mennyezet. Hol van már a felhőtlen vígjáték, ez már dráma a javából. A tudatlanság, nemtörődömség tragédiához vezet.
Giacomello Roberto (Nae) jól építette fel a naív nők által istenített, nagyképűen flegma, gerinctelen, felszínes, gyáva, bosszantó borbély figuráját. Veress Albert (Iordache) mindent megtesz, hogy ne csak ledarálja, de életet is leheljen a szövegébe, megpróbál érdekfeszítően mesélni, már amennyire lehetősége van rá. A Iancu Pampont játszó Lőrincz András Ernő nem egészen hiteles Iancu Pampon szerepében, annál meggyőzőbb a Cracanelt alakító Fülöp Zoltán. Szánalmas megjelenése, nagyszerű játéka nyomán szinte természetes, hogy mind a nyolc nője és a felesége felszarvazta. A felesége szerepében Bartalis Gabriella (Mita Baston) már az első perctől túlzottan hisztérikus, ami az előadás végéig nem változik, a maximumot nem lehet már fokozni, ezért nem is hiteles az alakítása. A színészek játéka nem mindig egységes, sok esetben a kevesebb több lett volna. Nehéz eldönteni, hogy a Parti Nagy Lajos szellemes szöveg segítette a színészeket vagy fordítva, de az előbbire voksolnék.
Militaru olyan naturalista kellékeket használt, amelyek beépülnek az előadásba és segítik azt. Az egyik helyszín a bál, ahol csak a bárpult és földre dobált zsákok hevernek (fokozza a bujkálós macska-egér játék hangulatát), a másik a borbélyműhely, ahol mindössze két tükör van (megsokszorozza Mitát), pad a várakozóknak, fogorvosi szék, Iordache szekrénye és az ajtó áll. Az utóbbi segítségével a rendező többször is reflektált magára a színházra, erre a nevetséges, erkölcstelen figurákkal teli Caragiale-világra, a színészek ugyanis többször is ellesnek az ajtó mellett, (Iordache sietségében kívülről benyúl, s beengedi magát), végül már a leomlott ajtó mellett trappolnak el, egymást dorgálva, hogy azért ez mégis túlzás, viselkedjünk.
Demoralizáló, balkáni életstílus, amely a miénk is, néha vagy állandóan. A szerelmi félreértések, megcsalások, a féltékenység jelentőségüket vesztik, amikor kitör a háború. Piszlicsáré ügyeink mellett, jó lenne figyelni, nehogy nagyobb baj történjen – figyelmeztet a Karnebál előadással a két szerző és a rendező.

Csíkszeredai Csíky Játékszín

I.L. Caragiale – Parti Nagy Lajos
Réz Pál fordítása nyomán
Karnebál

Rendező: Sorin Militaru

Díszlet- és jelemztervező: Cristian Marin