A mi mindennapi emlékeink

2016. 05. 13. 09:40

Kedd címmel mutatta be legújabb színpadi produkcióját a kolozsvári ZUG-ban a Váróterem projekt független színházi társulat. A látottakat, hallottakat Sarvadi Paul méltatja.

 

 

Mire emlékszünk? Mikor és miért tesszük? Meg tudjuk valaha érteni ennek az összetett és bonyolult belső mechanizmusát? Hogy rakódik újra össze életünk puzzle-je és miért befolyásolja agyunkat egy illat, egy hang, vagy egy alak akkor, amikor elkezdi a részecskéket egymásba illeszteni? Befolyásolja jelenünket az emlékek összessége? Azok vagyunk, ami eszünkbe jut magunkról? Megbízhatunk az emlékekben vagy ezek mind csak az agyunk tréfái? Úgy emlékszünk vissza valamire, ahogyan megtörtént, vagy úgy, ahogy szerettük volna, hogy megtörténjen? Végső sorban mit kezdünk ezzel az emlék amalgámmal? Íme néhány kérdés azokból, amelyek a Váróterem Projekt legutóbbi bemutatójának a kiindulási pontjai is lehetnének. Címe Kedd, és Sipos Krisztina rendezői debütjét jelenti.

A színpad üres, egy hatalmas, hatulról megvilágított, több darabból összerakott panel zárja. Valahonnan mögüle egy férfi hangja hallatszik. Emlékeit sorolja fel. Mechanikusan teszi, nem számít neki, hogy halljuk-e vagy nem, önmagának beszél. Olyan ez a nagy panel, mint egy gyóntató választófala. Intim rituáléba vagyok áthelyezve, egy kiváltságosan intimbe. A fény kialszik, és a sötétséget csak a hátulról jövő hang töri meg, egyre érthetőbben és tisztábban. Káosz, az emlékezet sűrű sötétsége minden eláraszt. Egyszer, a születésnapomra, anyu meghívott egy kórust is - hallom. Ez a vallomás indít el mindent. A fények visszakapcsolódnak, a színpadon megjelenik a kórus: két nő és két férfi, frakkban, kottákkal a hónuk alatt. Őket követi a mesélő férfi: mackónadrágban, házi papucsban, és egy régi kardigánt is visel. Eddig csak hallott emlékei megelevenednek. Mostantól, az előadás végéig ebben a felélesztett, újratöltő emlékek világában fogunk maradni. A kórus és az általa előadott dalok fogják ennek az új világnak a másságát, eltérő természetét megerősíteni, hiszen minden daluk ismert, csak más stílusban, egy még nem ismert módon lesz hallható. Az előadás rendezője elmondja nekünk rögtön az elején: az emlékek olyanok, mint ezek a dalok. Ismerjük őket, hallottuk már őket, fel is ismerjük, de ők mégis eltérnek az eredeti változatoktól.

A főszereplő emlékei a születésnapjaira fókuszálnak és arra, ahogy ezeket ünnepelte. Ködösek, zavarosak és egy furcsa családképet rajzolnak, amelynek három tagja van, két férfi és egy nő. Egy különös sorsú család, amelyben a szerepek nem világosak. Melyik férfi az apa, és melyik a fiú? A nő a feleség és anya, vagy nővér és anya? Egy igazi vérfertőzés, vagy csak az emlékezet furfangjai ezek, miközben képtelen pontosan újra összerakni a múltat? Fekete humor es irónia, a belső rendetlenség védjegye.

A tegnap a ma jelentéséért van átszűrve. A mai egzisztenciális dilemmák a múltban történt eseményekben kutatnak válaszért. A papucsos férfi auto-reflexív, az élet és saját maga értelmét keresi a memóriájában kotorászva. A boldogság nem létszükséglet. A víz, az igen - mondja egy ponton. Így végképp az egyre több boldogtalan szereplő közé helyezi magát. Azok közé, akiket összezavar saját egzisztenciájuk, melynek nincs értelme és nem okoz örömöket. Egy posztmodern nyomorult. A totális antihős, akit még a saját emlékei sem tudnak megmenteni. Sikertelen meseterápia?

 

Az előadás a kétértelműség vázára van építve. A színpadi narrációt a rendező a realitás és a képzelet vékony határára helyezi. Szemantikailag ez nagy veszélyeket rejt, mert nehéz tisztán és érthetően bemutatni egy olyan irreális világot, mint ez. Egy nagy megnyert fogadás viszont. Sipos Krisztina rendezői debütje siker. Viszont kellettek ehhez a meggyőző és energikus színészi alakítások is. Csepei Zsolt hihetően játssza a mesélő antihőst. A komikus és a dramatikus megoldásokat váltogatja, egy konszisztens kompozícióban. Lehet, tetszenek neki ezek a nyomorult szerepkörök, az biztos, Csepei az elmúlt két-három év legjobb alakítását nyújtja. Rácz Endre, a fiú-testvér szerepében újra alátámasztja a fiatal reménység státuszát, ugyanúgy, mint Sebők Maya, akinek az elkövetkező színpadi alakításait figyelemmel kell követni. Az ő eszköztára teljes mértékben rásimul erre az emlék-fenomenológiára. 

A Kedd egy bátor előadás, melynek csak egy nyilvánvalóan gyenge pontja van: a vége. Ez sem daramaturgiailag, sem színpadilag nincs alátámasztva, egy olyan vetítéssel, ami nehezen értelmezhető. De ezen az elkövetkező előadásokon minden bizonnyal lehet még módosítani. És ha valakinek ajánlanom kellene, azok természetesen a Bergson rajongók lennének.

 

Az előadás legközelebb május 24-én este 8 órától látható a kolozsvári ZUG-ban, Árpád/Traian utca 40-42.

 

Várotérem Projekt: Kedd

Szereplők: Csepei Zsolt, Rácz Endre, Sebők Maya

Kórus: Barabás Lajos Zsolt, Demeter-Vincze András, Demeter-Vincze Tekla, Ötvös Kinga

Rendező: Sipos Krisztina

A rendező munkatársai: Sipos Júlia és Vass Zsuzsanna

Látvány: Kupás Anna

Hangtechnika: Halmen József

Promó: Csoma Nóra



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!