A kortárs dráma a mennybe emelkedett

2011. 07. 08. 13:04A színházak. Budapestről a Nemzeti Színház három előadással, továbbá a Vígszínház, a Katona József Színház, a Bárka Színház, a Pintér Béla Társulat, a HOPPart Társulat és a Színház- és Filmművészeti Egyetem Társulata egy-egy produkcióval volt jelen a pécsi seregszemlén. A „vidéket” a Pécsi Nemzeti Színház, a Debreceni Csokonai Színház és az Egri Gárdonyi Géza Színház képviselte. Két határon túli társulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyzett a díjakért. Számottevő a rendezők névsora: Mohácsi János és Zsótér Sándor (mindketten két előadással), Vladiszlav Troickij, Michal Docekal, Andrei ªerban, Zsámbéki Gábor, Bérczes László, Pintér Béla, Vidnyánszky Attila, Tompa Gábor, Bocsárdi László, Alföldi Róbert. A találkozón feltűnően hiányzott a vígjáték; a tizenöt versenydarabból hat volt magyar.

A kritikusok. Az előadások többségét vetített angol feliratozás kísérte, ami lehetővé tette a más nyelvűek számára a szövegértést, másrészt előkészíti a találkozó nemzetközivé tételét. Utóbbi célból a mindennapi szakmai beszélgetéseken külföldi kritikusok is elmondták véleményüket az előző napi előadásokról. Jelen volt Stephen Nunn, a The Drama Review újságírója, Robert Avila, a San Francisco Bay Guardian munkatársa, Thomas Irmer, a Theater Heute kritikusa Berlinből, aki tavaly zsűrizett a POSZT-on, régi barátja a magyar színháznak. A másik vendég, Yun-Cheol Kim, a Nemzetközi Színházi Kritikusok Céhének elnöke Szöulból érkezett Pécsre. Philip Arnoult kritikus, Franciaországból, Alice Georgescu kritikus a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházi Fesztivál művészeti igazgatója, John Vreeke rendező, Sarah Shaw, a New York-i Time Out újságírója és Jim O’Quinn, az American Theatre munkatársa.
Az előadások fogadtatása a kritikusok, a zsűri, illetve a nézők szempontjából egyöntetűen azt mutatta, hogy az aktuális tartalmú, színészi játékra alapozó, valamint szellemi-érzelmi azonosulást teremtő előadások-darabok messze „lekörözték” a „rendezői brillírozást” fitogtató produkciókat, a „Tükröm, tükröm, ki a legszebb rendező a világon” öntelt szemléletet. Utóbbi megnyilvánult a szakmai megbeszéléseken jelen levő kritikusokkal, nézőkkel szemben is. A véleményeket hallgatva Vidnyánszky Attila néhány perc után földhöz vágva székét kirohant, míg Zsótér szerint: „Hihetetlenül hetyke szamárságnak tartom a hozzászólásokat. Olyan magánvélemény, amely nem opponencia, hanem egy semmi, egy nulla, de ehhez már hozzá van szokva az ember.” Bocsárdi pedig azt magyarázta, miért kellett háromemeletnyi építőállványon körbe és le-fel szaladtatnia, illetve ordibáltatnia a színészeket, és egyáltalán miről szól az előadása. Magyarán: a kortárs előadások az agynak és a szívnek szóltak, a többiek a szemnek és a fülnek, no meg az ülőgumóknak.
A kortárs színjátszás megdicsőülése volt a Budapesti Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezte Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadása. A legjobb előadás díját, a legjobb férfi szereplő díját érdemelte ki a szakmai zsűritől, és a közönségzsűri is ezt találta a legjobbnak a 15 bemutatott produkcióból. A legnagyobb nyerő azonban Pintér Béla volt. A Szutyok című előadása elnyerte a legjobb színpadi szövegért járó díjat, és ennek a szereplői kapták a legjobb női, valamint a legjobb női epizódszereplő díjat. A Pintér Parasztopera című művét színpadra állító Mohácsi János a kapta legjobb rendezés díját, és számos más elismerést. Mindezt Pintér-szöveg kapcsán, annak ellenére, hogy Mohácsinak volt „saját” darabja is versenyben, az Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe… Háy János Nehéz című művében a színészet magasiskoláját láthattuk Mucsi Zoltánnak, illetve Lázár Katinak köszönhetően.

Parasztopera. A Mohácsi János rendezte előadásban a felhalmozott hulladék, a félhomály egy szeméttelep képzetét idézheti fel a nézőben, s erről a színpad hátsó részébe vezető, leereszthető híd megmutatja ugyan a kiutat, de azon senki nem távozik. Ebben a szűk térben bomlik ki a Balog család története, amelynek tagjai a szemétbálák tetején egyensúlyozva próbálnak a mocsok felszínén maradni. Ahogy az összepréselt és kötözött papír- és fémhalmok kibomlanak, szétcsúsznak és még inkább elhasználódnak, úgy tűnik elő a família bizarr, tragikomikus története is. A nyitó esküvői idill után egyre mélyebbre süppednek a figurák, hogy ezzel párhuzamosan fokozatosan felszínre kerüljön a szemét. Az „opera-szerű” előadásban, recitativóban hangzanak el a replikák, groteszk módon elegyedik tragikum és a komédia. A Parasztopera abszurd történései és bizarr, parodisztikus fordulatai a nézőt a szórakozás és katarzis között lebegtetik.

Szutyok. A Pintér Béla Társulat négy alkalommal vett eddig részt a POSZT-on, három díjat nyert: legjobb társulat (A Sütemények Királynője), legjobb előadás (Anyám orra) és legjobb férfi alakítás (A Démon gyermekei) kategóriában. A Szutyok elsősorban az érzelmekre hat, a figurák gyarlóságaikkal együtt szerethetők. Nemcsak szélsőséges politikai-társadalmi rétegeket jelenít meg az előadás, hanem fájdalmasan hétköznapi, átlagos emberi problémákat is feszeget. Több olyan mozzanata is van a produkciónak, amely próbálja a korhoz kötöttséget, aktualitást tágabb érvényűvé tenni azzal, hogy fontos társadalmi kérdéseket érint: az apró falvak lakossága elöregedik, nincsenek fiatalok, nem születnek gyerekek, nő a gyermektelen házaspárok száma a társadalomban, és ez akár társadalmi problémává is válhat. A látványosabb társadalmi jelenségek és gondok: cigánykérdés, zsidókérdés. Találkozott a három dolog, ami a színházi siker igazi feltétele: a szerző olyasmiről beszél, ami a nézőnek fontos, annak mindennapi problémái kerülnek terítékre; tökéletesen birtokában van az ezt kifejező színházi eszközöknek; a néző mindezt méltányolja. Ebben az előadásban sikerült modellezni a valóságot, miközben úgy mutat be társadalmi sztereotípiákat, sémákat, hogy közben ki is fordítja őket. Kifordított Jancsi és Juliska-mesét is láthatunk ebben az előadásban. A holokauszt is elég keményen eszébe jut az embernek, hiszen lapáttal betolnak valakit a kenyérsütő kemencébe. (Külön elemzés tárgya lehet a kenyér-jelkép ebben a kontextusban.) Mindnyájan kicsit sárosak vagyunk abban, hogy a túlzottan igazságkereső emberektől megriadunk. Tulajdonképpen azokkal a társadalmi problémákkal szembesít az előadás, amikkel nem tudok mit kezdeni. A darab nagy előnye a lélektani sokszínűség: semmi sem fehér vagy fekete, hanem a psziché legkülönbözőbb árnyalatai jelennek meg, iszonyú erkölcsi ítéleteket hallunk pró és kontra, vagy éppen azok megkérdőjelezését. A színészek egyszerre megélik és eltartják a szerepet, úgy érezzük, nem színészek, annyira igaz, amit csinálnak. Nevettetni és megkönnyeztetni, ráadásul továbbgondolkodtatni, ez a legmagasabb szintű művészet.

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból.
Alföldi Róbert, a darab rendezője mondta a szakmai megbeszélésen a 40 évvel ezelőtt született szöveggel kapcsolatban: „szerintem mi most tartunk itt ezekben az ügyekben. Arról van szó, hogy aki nagyon láthatóan másmilyen, aki homoszexuális, vagy kicsit bolond, hogy akit kurvának tartanak, azzal ugyanaz történik egy ilyen közösségen belül, mint a darabban. Aki nem a szabályok szerint működik, az mindenféleképpen furcsa lesz. Neki vagy el kell mennie, vagy meghal, de ha ott marad, akkor mindenféleképpen fel kell vennie ezeket a játékszabályokat”. Jelen sorok írója ugyanazon a megbeszélésen: „Feltétlenül meg kell osztanom azt a színházi élményemet, amit a valóság produkált tegnap este, mégpedig úgy, hogy mindazok, akik busszal mentünk az előadás helyszínére, a következőben részesültünk: ahogyan felszálltunk a buszba, elképzelhettük, hogy elindulunk Bajorország felé. Amint a végállomáshoz értünk, azzal szembesültünk, hogy (kommunikációhiány miatt) nem engedték be a buszt, lásd határzár, és ott tartottak egy jó ideig minket, azt gondolhatom, ez a kelet-európaiakkal való bánásmódhoz tartozik… Amint bementünk a kapun, további álldogálás következett. Megjelentek fekete ruhás polgárőrök (még jó, hogy nem kutyákkal), várakoztunk, beléptünk »a bajor faluba«. Még kint, padokon ülve, miséhez énekeltek Halleluját, vagyis elhaladtunk a templom mellett, mint később kiderült, ott van valahol a polgármesteri hivatal, sőt az iskola is. Beléptünk az ipari csarnokba, több tíz szalmával töltött zsákra ültünk, feküdtünk, könyököltünk nézőként, és akkor beugrik: hoppá, hát ebben a faluban valószínűleg én vagyok a bevándorló, és ez egy bevándorló-szállás, innen figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket. S ettől a pillanattól kezdve én voltam az Ausländer ebben a tősgyökeres faluban. A németek finoman fogalmazva úgy mondják: »osteuropäische zigeuner«, kelet-európai cigányok, még az oda bevándorló németekre is. Nyilván, amikor megjelenik a főszereplő közöttünk, azonosulunk azzal, hogy ha ő más a sajátjai között, mert »a férfiakat szereti«, akkor mi pláne azok vagyunk. Csak természetes, hogy elfogadtam az előadás végén a közönségnek kínált fasírtot meg a sört, mert én, a bevándorló éhes vagyok és szomjas. És nem utolsósorban, mert tanúja voltam, ahogyan a »nyílt színen« agyonvernek valakit, lincshangulat volt, láttam a zsákokon kuporgó, fejét forgató közönség többi tagjának reakcióját, és örültem, amikor kiértem a szabad levegőre, és a busz kiindult a lerobbant ipartelepről. Fülemben hallottam néhány utolsó replikát: »Az ilyenek miatt kellene Hitlernek feltámadnia! Hiányzik Hitler, jöjjön vissza Hitler, Hitler alatt jobb volt, Hitler ezeket a dolgokat elintézte!« Az előadás térben és időben mindenről szól, ami MÁS.”

Nehéz. Háy János korábbi műveiből is kiderül a szerző érzéke, fogékonysága a perifériára szorult, lecsúszott egzisztenciák iránt. A Nehéz című novellában, amelyből a darab készült, a fiú felnő, férfi lesz belőle, küzd, küzd, és megint csak küzd, hogy aztán végül szükségszerűen elbukjon. Banális történetnek tűnik. A stilizált falusi konyhában a Férfi hetven percen keresztül csak mondja a magáét, az Anya pedig közben zöldséget pucol, levest főz, és bár szava sincs, a Lázár Katiból áradó intenzív figyelem és sűrű némaság beszédesebb lesz bármilyen verbális reakciónál. Szeretet, neheztelés, gondoskodás, féltés, figyelem, düh, elkeseredettség – ez mind és még sok más ott van az Anya kemény arcvonásaiban, törődött tekintetében, apró gesztusaiban, fáradt járásában. A szöveg monológ: a kollégiumi évektől az egyetemre való bekerülésen át a(z új) család megszületéséig és szétzülléséig ívelő gigantikus véd- és vádbeszéd ez, de Mucsi Zoltán és Lázár Kati bravúros játéka révén minden kétséget kizáróan párbeszéd válik belőle. Mucsi sokrétegű, mesteri alakításában talán az a legizgalmasabb, ahogyan és amilyen pontosan érzi és érzékelteti a férfiban megbúvó gyermeket. Az anya számára ő ugyanis mindig gyerek marad. Az egyetemi ember, tanár, családapa Férfi elveszett gyermeki ártatlansága az évtizedek során magára aggatott, minden tiltakozása ellenére rászáradt maszkok mögül az alkohol segítségével csalogatható elő. Hol rontotta el? Nem könnyű itt senkinek. Sem a Feleségnek, aki húsz éven át tűr, sem a (színpadon nem megjelenő) gyerekeiknek. Nem könnyű a volt barát Tanszékvezetőnek elküldenie a Férfit a tanszékről. Nem könnyű az Anyának, aki úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett a gyerekéért. Tudatos rendezésre vall, hogy a második részhez a nézőtér hátrahúzódott, így nagyobb perspektívából láttuk az egyszemélyes kórtörténetet. Ez húzza le a mindennapok szintjére a szituációt, arra a szintre, amiben valójában élünk, hogy ne maradjon meg az emelkedett heroizmus. Önámításról, öncsalásról, élethazugságokról, az élethazugságokkal való szembenézés esélyeiről, lehetőségeiről, töményebben: boldogságról, boldogtalanságról, a létezés elviselhetőségéről vagy elviselhetetlenségéről, nehézségéről szól a megrendítő előadás.

XII. POSZT. A 2012. évi találkozó időtartama 2012. június 7. – június 16. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a válogatók a 2011. március 1. – 2012. február 28. közötti bemutatókat nézik meg. A Színházi Társaság Elnöksége és a POSZT vezetősége úgy döntött, hogy a háromfős válogató grémium egyik tagja színházhoz értő, azt szerető, de nem kifejezetten színházi ember, másik a társművészeteket reprezentálja, a csapat harmadik tagja pedig színházi kritikus lesz. Az egyeztetések eredményeként a 2012-es POSZT-ra a következők válogatnak: Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, valamint a Színházi Kritikusok Céhe képviseletében Zappe László színikritikus. A Teátrumi Társaság és a Vidéki Színigazgatók Egyesületének kérésére a válogató grémium tagja lesz Bicskei István is. Márta István, az új művészeti vezető a Hagyomány és Megújulás szlogent fordítva használná, mert elképzelése szerint számos ponton kell változtatni az eddigi rendszeren. Vagyis a XII. POSZT már a Megújulás és Hagyomány jegyében kerülne megrendezésre.


DÍJAK
A szakmai zsűri díjai
Legjobb előadás:
Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Rendező: Alföldi Róbert – Nemzeti Színház, Budapest
Legjobb rendezés:
Mohácsi János (Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera – Pécsi Nemzeti Színház)
Legjobb női főszereplő:
Szamosi Zsófia (Pintér Béla: Szutyok – Pintér Béla és Társulata, Budapest)
Legjobb férfi főszereplő:
Mucsi Zoltán (Háy János: Nehéz – Bárka Színház, Budapest)
Legjobb női epizódszereplő:
Enyedi Éva (Pintér Béla: Szutyok – Pintér Béla és Társulata, Budapest)
Legjobb férfi epizódszereplő:
Hevér Gábor (Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, valamint
Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe – Nemzeti Színház, Budapest)
Különleges látványvilágáért, a színházi eszközök komplex használatáért:
Mesés férfiak szárnyakkal (Csokonai Színház, Debrecen)
Legjobb jelmez:
Remete Kriszta (Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera – Pécsi Nemzeti Színház)
Legjobb színpadi szöveg:
Pintér Béla: Szutyok (Pintér Béla és Társulata, Budapest)
Legjobb színpadi zene:
Kovács Márton (Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe – Nemzeti Színház, Budapest, valamint Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera – zenei átdolgozásáért – Pécsi Nemzeti Színház)
A zsűri különdíja:
Moliere: A mizantróp (Katona József Színház, Budapest)

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díjai:
Legjobb férfi alakítás:
Köles Ferenc (Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera – Pécsi Nemzeti Színház)
Legjobb női alakítás:
Pap Vera (Hadar Galron: Mikve – Vígszínház, Budapest)

A Fidelio díjai:
Legjobb 30 év alatti színésznő:
Radnay Csilla (Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe – Nemzeti Színház, Budapest, valamint John Kender – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago – HOPPart Társulat, Budapest)
Legjobb 30 év alatti színész:
Szabó Kimmel Tamás (Csehov: Három nővér – Nemzeti Színház, Budapest

A közönségzsűri díja:
Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Rendező: Alföldi Róbert – Nemzeti Színház, Budapest

Életmű Díj – Színházi Kritikusok Céhe
Törőcsik Mari



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!