Te is az orosz ügynökök ügynöke vagy?

2015. 12. 11. 14:52

Miért szaporodnak az álhíreket terjesztő propaganda oldalak, és miért osztják tovább ezt magasan képzett emberek? Mi van az internetes agresszió mögött, és hogyan zajlik a közép-kelet-európai manipulációs háború? Hammer Ferenc médiakutatóval, az ELTE oktatójával Parászka Boróka beszélgetett.

 

Az interneten való tájékozottsághoz szükséges dörzsöltség nem teljesen oktatás függő   Fotó: 168 Óra

 

Mindennapos élmény, hogy emberek tömegei osztanak meg olyan információkat, amelyeknek a hitelessége megkérdőjelezhető. Felkészült, magasan képzett emberek, egyetemi tanárok például , fenntartások nélkül hivatkoznak propaganda anyagokra, népszerűsítik ezeket. Mi történik? Nem ismerik fel, hogy mihez járulnak hozzá? Vagy felismerik és támogatják? Van-e arról konszenzus ma, hogy mi a propaganda?

 

Vannak olyan emberek, akik relatíve későn kezdtek el internetet használni. Nem a kétezres évek elején, amikor az internetezés elterjedt, hanem öt-tíz évvel később. Az ő esetükben megismétlődik az „internettörténet”. Attól függetlenül, hogy valaki a gazdag internet korában kapcsolódik-e be, végig kell mennie ugyanazokon a fázisokon, amelyeken mások már az ezredforduló idején átestek. Viszonylag épelméjű emberek ma is vadul osztanak meg olyan tartalmakat, hogy „félig kislánynak öltöztetett kisfiút találtak a bevásárló központban”. Ilyenkor nagyon erős a késztetés, hogy rákérdezzünk: nem látod, mit osztasz meg? Nem látod, hogy ez kamu? Úgy tűnik, hogy nem látják, az etnogenezis és a filogenezis megismétlődik egymásban. Az interneten való tájékozottsághoz szükséges dörzsöltség nem teljesen oktatásfüggő. Ahhoz idő kell. El tudom képzelni azt, hogy valaki elismert akadémikusként az interneten nem ismeri ki magát. Azt gondolja, hogy ami magyarul van leírva, szakmainak látszó formátumban, az már igaz.

 

Ez az Internet szociológiai része. De fogalmazzunk meg egy összeesküvés-elméletet az összeesküvés-elméletekről. Tegyük fel, hogy a propagandaanyagok gyártása mára vált nagyiparivá. Változtak a módszerek, az eszközök, változott a tömegkommunikáció jelentősége. Ilyen körülmények között ma nehezebb felismerni és kezelni a megtévesztést?

 

Most voltam egy konferencián Prágában, ami az orosz propagandáról szólt. A helyi Szabad Európa Rádió munkatársaival rendeztek egy kerekasztal-beszélgetést. Ott feltettem a kelet-európai keménykötésű szólásszabadság bajnokoknak a kérdést, elcserélnék-e a brezsnyevi propagandát a maira? Mindannyian felröhögtek: bármikor odaadnák a mostanit azért, mert az annyival egyszerűbb volt. Ez a média nem úgy működik, hogy nyakkendős, unalmas apparatcsikok Moszkvából eszeveszettnek tűnő híreket olvasnak be. Ma a helyszínen felvásárolják a legjobb újságírókat, a legjobb minőségű újságírói anyagokat készíttetik velük, tényfeltárást arról, hogy mi a helyzet a tömegközlekedéssel, a közművekkel stb. Öt-hat ilyen anyag közé meg beszúrnak valami szaftosat mondjuk Szíriáról. Ilyenkor a szakmabelieknek is fel kell kötni a gatyát ahhoz, hogy egyértelmű legyen, mi a kamu és mi a hiteles információ.

 

Az általam kérdezett tényfeltáró újságírók azt mondták: felesleges adatokat várni erről a propaganda gépezetről, mert ilyeneket természeténél fogva nehéz szerezni. Ha mégis nyilvánosságra kerülne hiteles adat a manipulációs hálózatokról, intézményekről, az is felesleges volna, mert a célközönséget nem győzné meg. Ha ez így van, mi a teendő?

 

Én nem vagyok gyakorló újságíró, így nem tudok ennyire cinikus lenni. Ragaszkodnék ahhoz, hogy próbáljunk meg tényeket szerezni, azokat több forrásból ellenőrizni, és ha ez megtörténik, olyan nagyon-nagyot nem lehet tévedni. A kiábrándulást abból a szempontból teljesen megértem, hogy – idézem Bajomi Lázár Péter médiakutatót – a „vélemények, és nem a tények a makacs dolgok”. Az látszik a propagandaoldalak népszerűségéből, hogy az emberek megosztják ezeket, mert szeretnék, hogy igazak lennének. Szeretnének hinni azokban az uszító dolgokban, amelyeket ilyen oldalakon olvasnak, és nem is nagyon foglalkoztatja őket, hogy a tartalom igaz, vagy sem.

 

Miért orosz a propaganda?

 

Ez a fajta taktika a közép kiiktatására törekszik, az a cél, hogy csak a szélsőségek maradjanak fönn. Mert ebben a kívánt állapotban bármit, bárhogyan meg lehet indokolni. Nyugodtan be lehet jelenteni, hogy bálnák röpültek el Moszkva felett, ha mégsem repülnek át azok a bálnák, akkor utólag hozzá lehet tenni: “a híresztelésekkel ellentétben mégsem volt bálnarajzás, dinoszaurusz röptetés viszont lesz”.  A közbeszéd és a tények viszonya puhul fel. Valamikor Torgyán József csinálta ezt nagyon jól: volt a fejében egy elképesztő beszélőgép. Mindig, mindenre volt egy válasza, szünet nélkül.

 

A tartalom elnyomja a tartalmat?

 

Ez egy ilyen ügyvédi hozzáállás, aminek az az alapja, hogy az igazság reggel 8-tól 11-ig tart a tárgyalóteremben. Addig, amíg megkapjuk a javadalmazásunkat.

Hammer Ferenc médiakutató. Nyugodtan be lehet jelenteni, hogy bálnák röpültek el Moszkva felett   Fotó: Magyar Narancs

 

Én nem becsülném le így az ügyvédeket, van még bennem némi hit a jogállamiság szereplőiben. Az a kérdés, hogy ha az orosz politikai stratégia most az, hogy oszd meg – a médián keresztül – és uralkodj, akkor miért nincs erre válaszstratégia?

 

Azért jó megfigyelni, hogy az orosz finanszírozású oldalakon nem random módon beszélnek hülyeségeket. A szélsőséges populizmus beszédmódjával lehet itt találkozni, olyan sztorikkal, hírekkel, amelyeket sok ember nagy ijedelemmel és megelégedéssel hallgat. Egy kaptafára megy ez a tartalomgyártás: a toleráns, elfogadó, a méltóságot elismerő attitűd szisztematikus ekézése folyik ezeken az oldalakon. A szélsőjobboldalnak is ez a kommunikációs  mechanizmusa. Nem dobókockával döntik el, hogy mi legyen az adott napon az abszurd. Tökéletesen felismerhető a manipuláció arról, hogy elolvasom a hír elejét, és már tudom, mi lesz a vége.

 

Azok, akik ezeket a propagandaanyagokat továbbadják, bele sem lapoznának egy szerző, vagy kiadó nélküli könyvbe. Viszont fenntartások nélkül fogyasztják az impresszum, hivatkozás, forrásmegjelölés nélküli portálokat. Itt azért van egy olyan diszkrepancia, amire nem lehet ráfogni, hogy “internetvakság”. Mert a saját alapvető elvein, szakmai szabályain lép túl, aki ilyent tesz.

 

Én is látom ezt, és ha megpróbáljuk megérteni ezt a típust (idősebb, alaposan képzett, gyakorta bölcsész emberek), akkor csak oda jutunk, hogy nem elég felkészültek ezen a fronton.

 

Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? A propaganda, ami manipulál és ami elvakítja a közéletet, vagy az a szélsőséges politikai gondolkodás, igény, amely megágyazott ennek a propagandának? Megváltozott a nyilvánosság szerkezete, és ezt ismerte fel a manipulatív szándék?

 

A legtöbb emberhez a manipuláció a megosztások révén ér el. Ez olyan médiatörténeti fordulópont, mint a Gutenberg vívmány: amelyek révén a sokszorosított, nyomtatott szövegek már nem az egyházi tartalom-ellenőrzésen át kezdtek el terjedni. A tartalom megosztása nem a rádióállomáson, a szerkesztőségeken keresztül, a televíziós adótornyon át történik, hanem a mindenki kezében lévő eszközök révén. Innentől az, amit látunk az interneten, az a nép ábrázata.

 

Számíthatunk-e arra, hogy az így kinyíló nyilvánosság letisztul és a maga kontrollmechanizmusait kiépíti?

 

Szerintem igen, mert mind azon alapszik – hasonlóan a zene- és a képanyag-megosztások rendszeréhez – hogy nincs kitalálva, ki és hogyan fizet a digitális tartalmakért. Nyilvánvaló, hogy a közönség jó minőségű, friss tartalomhoz akar jutni. Lehetőleg ingyen. Ez nem megy így, mert az ilyen tartalom sok pénzbe kerül. Amikor a forrás kérdése eldől, akkor a szemét tartalomért már nem fizetnek az emberek. A hirdető is meggondolja, hogy a brandje mivel van összekapcsolva. Nem fogja szeretni, ha az emberek kisgyerekek keresztre feszítését ábrázoló kamu képek alatt bölcselkednek. Az internetes gazdaság mechanizmusai mentén tisztul majd a kép.

 

Azt várjuk, hogy a mennyiség átcsapjon minőségbe?

 

Már fél tizenkettő van, és még mindig nem csapott át a mennyiség minőségbe, de hát igyekvés van.

 

Piaci kényszereken, jogszabály-alkotáson, vagy a felhasználók preferenciáin múlik majd, hogy mi történik?

 

Amíg van kattintás, addig a gatya le fog esni. Ezen nincs mit spekulálni, az emberek sem változnak hosszú távon. Ez a fajta populizmus gyárilag adott.

 

Az az agresszió, amit a neten, a kommentekben, a facebook falakon látunk felületfüggő, vagy internettől független antropológiai tény, csak most válik láthatóvá?

 

Mindkét dologról szó van. A társadalomban mindig is ott volt ez az agresszió, csak a közbeszéd természete, a korábban működő média nem engedte, hogy ez elszabaduljon. Ezek azok a sztorik, amelyek három feles pálinka után, a tábortűznél jöttek elő, most meg már felbukkannak délelőtt fél 11-kor is az interneten. Figyelembe kell venni azt is, hogy a különböző kultúrákban az erőszakhoz való vonzalom más és más. Az elfogadott erőszak mértéke változik. Módosult az, hogy miként viszonyulunk a gyerekveréshez, a nőveréshez. Moszkva egyik messzi külvárosában láttam például tavaly, hogy ott nagyon sok a betört orrú ember. Minden második férfi így, lapos orral járt, először azt gondoltam, hogy működik ott egy ökölvívó-egylet. De nem, ott a civilek bokszolják egymást. Nekem, mint messziről jött idegennek ez feltűnik, mert a mi kultúránkban is sokat verekednek az emberek, de nem ennyit, vagy nem így.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!