Szabadelvűen a sajtószabadság határairól

2015. 02. 17. 18:44

A Charlie Hebdo francia szatirikus lap munkatársainak lemészárlása, a terrorizmus kapcsán Sajtószabadság és szólásszabadság a franciaországi események tükrében romániai magyar szempontok címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a kolozsvári Minerva-házban az RMDSZ Szabadelvű Kör platformja. A Kustán Magyari Attila által rögzített találkozó az eset globális jelentőségére és hazai vonatkozásaira egyaránt kiterjedt.

 

 

A rendezvény apropójául a karikaturisták elleni terrorista-támadások, és az ezt követő felvetések szolgálnak, miszerint önmérsékletre és öncenzúrára kellene adniuk a fejüket az újságíróknak, mondta el Bognár Zoltán, a Szabadelvű Kör elnöke. Kérdés az egyáltalán, hogyan beszélhetünk ezekről a kérdésekről úgy, hogy valamilyen egyetértés szülessen, tette hozzá.

 

Voltaire és a terrorizmus

 

Egyed Péter filozófus azzal indított, ezt a kérdést kelet-közép-európai viszonylatban felszínen kell tartani, hiszen egy történelmi diskurzus bontakozik ki. Ez előnyös helyzetet jelent számunkra, hiszen így folyamatosan gondolkodhatunk erről a témáról. Kifejtette, amikor a Charlie Hebdo és a támadások kerülnek terítékre, általában a szabadság kérdéséről beszélgetünk.
Gyakran idézik azt a felfogást, amely szerint szabadságunk határai mások szabadságainak határával esnek egybe, egyéni szabadságunk pedig folyamatosan ki akarja terjeszteni magát. Mások szabadsága szintén önmaga kiterjesztését célozza meg, így aztán szabályozásokra van szükség. Erre a célra a jogot használjuk, mint eszköztárat. A szabadságkultúra a Voltaire óta erősen kritikus, republikánus kulturális rendszeréből tevődik fel, míg a másik oldalon az iszlám politikai vagy kimondottan nacionalista, terrorista, háborút kívánó kultúrájáról beszélhetünk. Az egyik fő diskurzus tehát, amely mentén beszélgetni lehet, az a kultúrák találkozása.

 

Szabadság és robbantgatás

 

Eckstein-Kovács Péter politikus és jogász a lelkiismereti és véleménynyilvánítás szabadságáról beszélt, amely „gyönyörűen” le van szögezve, és Romániában grosso modo tiszteletben is van tartva. Itthon azonban, bár az alkotmány azt állítja, hogy a sajtó szabadsága teljes, máshol már azt írja, az törvénytelen, hogy az országot és a nemzetet szidalmazzuk, háborút proklamáljunk stb. – eszerint tehát mégsem abszolút a szabadság.
A Charlie Hebdo esetén Eckstein-Kovács Péter gyakran szembesült olyan konzervatív véleményekkel, amely szerint a karikatúristák átléptek egy határt, ezzel azonban ő nem ért egyet, jelentette ki. Utalt a francia társadalom és a világ politikusainak kiállására, amelyek azt mutatták, a merényletet a sajtószabadság elleni merényletként értelmezték.
A Big Brother törvényekkel folytatta, arról beszélve, hogy a fenyegetettség okán a szabadságjogokat akarják megnyirbálni.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy

„kétségtelen, hogy ezek robbantgatnak, de talán nekünk is kötelességünk azon gondolkozni, hogyan tehetjük biztonságosabbá az életünket úgy, hogy a szabadságunkból ne vegyünk vissza”.

 

Határ van, de hol?

 

Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének az elnöke elmondta, mivel a majdnem teljes szabadságról beszélünk, éppen azt nehéz eldönteni, hol sértjük egymás köreit. Hisz abban, hogy a sajtónak is el kell mondani a véleményét, de a sajtónak magának kell határt szabnia abban, hogy meddig megy el, – jelentette ki. Ahogyan a karikaturisták, úgy az újságírók is sokfélék, vannak bátrabbak és szerényebbek: van, akinek az az érték, hogy minden írásában, alkotásában odamondhat valakinek, de vannak olyanok is, akik a rutinjukkal tartják fenn a sajtót, és soha nem gondolkodnak el azon, hol is a határ, mert nincs rá igényük.
 

– Kiderült a tragédia után, hogy a romániai magyarság másként érzékeli a dolgokat, a konzervativizmus, a más vallását, értékeit tiszteletben tartás inkább megnyilvánul, mint a szabadság védelme – mondta.

 

A határokkal vigyázni

 

 

Újvári Ildikó, a Szabadság napilap főszerkesztője szerint megkerülhetetlen, hogy újságot, vagy bármilyen tevékenységet végezve ne vennénk figyelembe az érvényes jogi szabályozásokat. Az persze közhelyszámba megy, hogy a szabad sajtó a demokrácia fokmérője, hiszen egy demokratikus rendszert ezen keresztül lehet fenntartani, viszont abszolút szabad sajtó szerinte nem létezik.
Romániában állítólag éppen a sajtómunkások szeretnének egy a tevékenységükre vonatkozó törvényt. Ki van dolgozva egy etikai szabályozás ugyan, de a szakmabeliek is sérelmezik, hogy ezt általában nem veszi figyelembe a szakma.
Már az is korlátozás persze, hogy betartsunk bizonyos, magunk által felállított szabályokat, – mondta, hozzátéve, a törvény szintén korlátokat szab, például azzal, hogy büntethetővé teszi a személyi jogokkal való visszaélést, a gyűlöletkeltést, más országban tiltott jelképek használatát stb.
Ennek ellenére a sajtószabadság alapvető emberi jogunk, általános értékünk, amit tiszteletben kell tartani, és a korlátokat úgy kell meghatározni, hogy vigyázzunk, ne éljenek vissza ezzel – fogalmazott a kolozsvári napilap főszerkesztője.

 

Finom módszerek

Sipos Zoltán, a nemrég útjára indult Átlátszó Erdély tényfeltáró civil szervezet egyik alapítója és a Censorship Index regionális tudósítója elmondta, ez utóbbi minőségében Magyarország, Bulgária, Románia és Szlovákia területén vizsgálja a sajtó szabadságát.
Egy ízben megkérdezték tőle a Charlie Hebdo-ügy kapcsán, tart-e attól, hogy lelövik egyszer, akkor azt válaszolta, hogy nem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a sajtó szabad, inkább azt, hogy a módszerek finomabbak, amellyel kontrollálják a nyilvános teret és a sajtót. Személyes kedvenceit sorolta: egy frekvenciáért pályázó budapesti rádió hatszáz oldalas iratcsomót nyújtott be, amelyet azért dobtak vissza, mert a másolatnak csak az írott oldalait fénymásolták, az üres oldalait nem.
– Nehéz helyzetben van ilyenkor a rádió: nem mondhatják, hogy el akarják lehetetleníteni őket, hiszen formai hibával állták útjukat – magyarázta.
Egy másik példát is mondott: egy televíziónál nagy elbocsátások voltak, és olyant is kirúgtak, aki fél évvel korábban kisebb botrányt okozó műsort készített. Ez esetben is érvelhettek amellett, hogy leépítés volt, azért döntöttek úgy, hogy megszabadulnak az adott munkatárstól.
Gyakran találkozik azzal a jelenséggel is, hogy általánosítunk, rendszerekről beszélünk, pedig konkrét témák, szerkesztői döntések vannak, az pedig nem elvont téma, hogy van-e sajtószabadság, hanem konkrét döntések eredménye. Úgy gondolja, Magyarországon hangsúlyosan, de Romániában is problémás a sajtó szabadsága. A román progresszív újságírás kis szeletét ismeri ugyan, a Casa Jurnalistului és a Rise Project tagjait, ők pedig nem csak országos, de világszinten is jó újságírást művelnek. Látni kell viszont, hogy minden projekt akkor csúszik el, ha látogatottságért, befektetőkért kell harcolni, figyelmeztetett. Az erdélyi magyar sajtóról nem beszélt, mint mondta, akkor reggelig a teremben maradnának az egybegyűltek.

 

Románia a románoké?

 

Tibori Szabó Zoltán újságíró megjegyezte, a párizsi tragédia után a magyarországi politikusi reakció az volt, hogy meg kell állítani a bevándorlást, Magyarország a magyaroké (a kijelentést Orbán Viktor tette – a szerk.). Ha ezt lefordítjuk Erdélyben, azt kapjuk, hogy Románia a románoké – feltevődik így a kérdés, hogy lehet-e ilyesmiről beszélni?
Egyed Péter ismét hangsúlyozta, a francia kultúra „szuperkritikus”, alapszabálya, hogy nincs olyan tekintély, amely megállhatna a kritika előtt. A szabályozásról való beszélgetés mellett fent kell tehát tartani ezt a szempontot, hozzátéve:

sem az angol, sem a francia, de még a visszafogottabb német szabadságkultúra sem érkezett el tájainkra.

A terrorista cselekménynek megvannak ugyanakkor a vallási alapjai. Egyed Péter évek óta tanulmányozza a Koránt, és mint mondta, az ilyen jellegű akciókra való felszólítás megtalálható a szövegekben.
Rácz Éva elmondta, a román társadalom eltűri a Times New Roman és Caţavencu-féle szatírákat, a magyar társadalomban volt ugyan próbálkozás, de nem akadt komoly kereslete. A magyar sajtóban olyan glosszát, véleményt is ritkábban találni, ami erőteljesebben fricskázna, – nem tudja, hogy ez kultúrafüggő-e.

 

Ha az áldozat volna a hibás

 

Bíró Béla újságíró a közönség soraiból szólalt fel. Kifejtette, a negatív szabadság azt jelenti, mindenféle kötöttségtől függetlenítjük magunkat, ez a francia szabadság, a tekintélyrombolás vonala, míg a pozitív szabadság, hogy én, az individuum olyan törvényeknek engedelmeskedem, amelyeket én magam hoztam meg – ez az autonómia elmélete egyébként, tette hozzá. Az igazi probléma szerinte abban rejlik, hogy a felvilágosodás óta eltelt évszázadokban, és az utóbbi évtizedekben különösen elmentünk a negatív szabadság irányába, és a pozitív szabadság fogalma egyre inkább elhomályosult. A mai világ képe azonban azt mutatja, hogy szükségünk van a pozitív fogalom visszavezetésére. Bíró véleménye szerint a tekintélyrombolással önnön társadalmunk szabályait romboljuk le. Kritizálni mindent lehet és szabad, de szerinte van egy határ, amikor a kritika nem építő, hanem romboló, és a Charlie Hebdo esetén is több volt a romboló, mint az építő szándék.
Úgy gondolja, – folytatta, hogy amint lemondunk a pozitív szabadságról és az autonómia elvéről, a mi erdélyi társadalmunk különösen működésképtelen lesz.
Eckstein-Kovács Péter poénnal válaszolt: ha a Charlie Hebdot hibáztatjuk, azt is mondhatjuk, hogy a kóser boltban vásárlók is hibásak, hiszen zsidók voltak.
Tibori Szabó Zoltán azt mondta, lehet, hogy bizonyos tartalmak sértettek akár jogszabályokat is, de erre semmiképp nem az a válasz, hogy legépfegyverezzük őket. Lehet perelni, elmenni szakmai fórumokra stb., így ha el is fogadjuk, hogy átléptek egy határt, hangsúlyozni kell, hogy a válasz nem volt helyes. Ha nem így járunk el, holnap bárkit fejbe vághatnak, ha nem tetszik az illető véleménye.
László Attila szenátor ugyancsak a közönség soraiból felszólalva arról beszélt, az elmúlt időszakban gyakran próbálták törvényi szinten korlátozni a szabadságot, nem ritkán a kisebbségi jogokat is érintve. Az esetek többségében a kezdeményező mást akar szabályozni, és nem a saját területét, – tette hozzá, kifejtve: következetesen lesöpörték az asztalról ezeket a próbálkozásokat, de most megbolydult a világ, változásokra lehet számítani.

 

A pápa és a Magyar Narancs

 

Vágvölgyi B. András, a Magyar Narancs hetilap volt főszerkesztője, filmesztéta a közönség soraiból felszólalva elárulta, Mircea Dinescu egy ízben felkérte őt, hogy legyen együttműködés a Caţavencu és a Magyar Narancs között, de végül nem sikerült véghez vinniük a tervet. Ő is úgy látja, Magyarországon a sajtószabadság kérdése gyengébb lábakon áll, mint Romániában.
ACharlie Hebdo-ügy kapcsán azt mondta, ha történik egy ilyen támadás, világosan szét kell választanunk a tényt, hogy megöltek embereket, és azt, hogy a lapban Mohamedet karikírozták – egyébként a pápa és zsidó vallási vezetők mellett. Az érzékenység megsértése kétélű fegyver, a franciák saját hagyományaikat tipornák sárba, ha magukat cenzúráznák ezek után. Amikor II. János Pál pápa látogatott Magyarországra, mesélte Vágvölgyi, a Magyar Narancs egyik lapszáma a téma kapcsán azzal foglalkozott, milyenek a politikai katolicizmust képviselő politikusok. Meglehetősen nagy botrányt kavartak akkor, amire a mai napig büszke.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!