Oltásháború: vakcinákról pró vagy kontra

2015. 03. 23. 11:52

Évről-évre nő azok száma, akik megtagadják a kötelező oltási protokollban való részvételt, ezért olyan betegségek okoznak tömeges megbetegedést, amelyeket már eltűntnek, vagy visszaszorítottnak nyilvánítottak – így fertőzhet újra a kanyaró. Az oltóanyagokkal szembeni gyanakvás a közegészségügy világméretű problémáira világít rá. Újragondolásra várnak az alapvető ellását formái. Parászka Boróka összeállítása.

 

 

Sarlatánok és kuruzslók összecsapása – ezekkel a jelzőkkel illetik egymást annak a világméretű vitának a résztvevői, akik a kötelező oltások mellett, illetve azok ellen érvelnek. A vita nem új keletű, évtizedek óta visszatér különböző formákban, és a lényege az, hogy a kötelező oltások hatékonyságát kétségbe vonják a kritikusok, illetve azt állítják, hogy ezeknek a vakcináknak mellékhatásaként több betegség – így az autizmus is kialakulhat. Azok pedig, akik az oltásrend mellett érvelnek azt állítják: az ellenzők azt érik el, hogy eltűntnek nyilvánított betegségek, mint például a kanyaró újra megjelennek a be nem oltott gyerekek miatt, és új, alig kezelhető járványok alakulhatnak ki. A visszatérő vírusok megerősödhetnek, új vírustörzsek jelenhetnek meg, amelyekkel már nehezebb lesz felvenni a harcot, így a vakcina-ellenesség kiszolgáltatja az emberiséget.
A vita több, mint egyszerű ellenállás: a közegészségügy egészének működését érinti ez a kérdés. Mi az, amit a közegészségügy biztosítani tud és kik a kedvezményezettek? Mennyire tartja kézben a társadalmak bioszociális biztonságát? Meddig terjed az egyén választása, autoritása? Dönthet-e a testére vonatozó legalapvetőbb kérdésekről: például arról, hogy milyen ellenanyagoknak teszi ki a saját immunrendszerét? Végső soron a vakcina-vita a legszélesebb hatalomgyakorlási vita. Mindezeken túl farkasszemet néznek ennek a dilemmának a keretein belül az „organisták”, akik a természetbe való beavatkozás részleges- vagy teljes elutasítását hirdetik és azok, akik mindezt elkerülhetetlennek tekintik. Azok, akik az egészség-, illetve gyógyszeripar fejlődését jelentős részben piaci manipulációnak látják, egy olyan játszmának, ahol a cél minél több farmatikum forgalomba hozása, eladása, függetlenül attól, hogy ezek segítik vagy éppen nehezítik az egészségmegőrzést.

Radikális álláspontok szerint az oltásbiznisz kifejezett célja az, hogy legyengítse az embereket, újabb és újabb gyógyszerek vásárlására kényszerítse őket.

Ezzel szemben szakmeberek sora állítja az oltásellenesség mögött különböző szekták, egyházak, racionális eszközökkel nem igazolható tanokat hirdető mozgalmak állnak, akik saját befolyásuk növelése érdekében lobbiznak a vakcinák ellen és ígérnek minden alap nélkül gyógyítást-gyógyulást.

 

Egyre több oltatlan

 

A hazai adatok arra engednek következtetni, hogy ha kis mértékben is, de nő a száma azoknak, akik megtagadják az oltást, vagy valamilyen más módon igyekeznek beleszólni abba, hogy milyen protokoll szerint irányítják gyerekeik fejlődését. Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint a 2013 júliusában született gyermekeknek csak a 75%-a kapta csak meg a „kötelező” ROR oltást (mumpsz, kanyaró és rubeola ellen, magyar rövidítése: MMR). A többi vakcina esetében  80%-os az átoltottság. 2014-ben 2,5-4%-os volt az eltérés, ez egy nagy ugrásnak számít. Ezek a számsorok azonban nem jelentik automatikusan azt, hogy a szülők az oltásellenes kampányt támogatják. Az oltásrend az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a hazai egészségügyi minisztérium előírásai szerint kialakított vakcina-naptár, amely több szempont alapján alakul: figyelembe veszik a fertőző betegségek jelenlétét egy adott társadalomban (a kanyarót, mint korábban említettük több országban „eltűntnek” minősítették, az USA-ban 1980-tól 2005-ig sikerült izolálni), egy társadalom általános egészségi állapotát, az oltás technikai feltételeit. Azt is rögzítik milyen egyéni adottságok (túlérzékenység, koraszülés, immunbetegségek) mellett szükséges az oltási protokoll módosítása, bizonyos vakcinák mellőzése. Tehát az, hogy mindenki, minden vakcinát általános érvényben megkapjon nem kivitelezhető.
A hazai adatok szerint az át nem oltott személyek aránya 28 százalék, és ennek a fele, 14 százalék az, akik tudatosan tagadják meg a vakcinákat. 14 százalékot egyszerűen nem lát a rendszer: vagy azért, mert oltásuk nem javallott, egészségügyi okok miatt, vagy azért mert fokozottan hátrányos vidéken élő gyerekekről van szó, akiknek nem jut az alapvető ellátás sem, a családorvosi rendszerből különböző okok miatt kiesnek (nincs a környéken családorvos, nincsenek nyilvántartásba véve, otthon született csecsemők stb). Rendkívül magas azoknak az aránya – jellemzően a roma közösség tagjai között – akiknek nincs személyi száma, akik nem létező állampolgárai az országnak, így esetükben az oltási kötelezettség fent sem áll, hasonlóan a többi állampolgári jog biztosításához: nem csak TBC elleni oltást nem kapnak, de semmilyen szociális juttatást sem, nem vesznek részt a közoktatásban, nem kapnak gyógyszertámogatást stb. Az oltási protokoll szempontjából ezek az emberek a hazai társadalom időzített bombái: ha kialakul nagyobb méretű járvány, például a szintén meghaladottnak, kezeltnek vélt TBC járvány, akkor egészen biztosan ezekből a közösségekből indul majd el. Ez Európai Unióban nálunk a legmagasabb a száma a TBC-ben szenvedőknek, a jelenség mögött nagy mértékben a hazai oltási rendszer működési zavarai állnak.
A másik oka a hazai oltási protokoll felborulásának, hogy időről-időre oltóanyag-hiány jelentkezik. Legutóbb három éve alakult ki országos krízis, pont a hazai szülészeteken a szülést követő első oltások egyike, a TBC elleni oltóanyag volt hiánycikk. Ha pedig a TBC oltás késik, akkor a későbbi oltásokat is ehhez időzítik, csúszik a teljes, hónapokra-hetekre lebontott protokoll. Nagyon valószínű, hogy emiatt az oltóanyag miatt is összezavarodnak a szülők, sokan ezért nem jelennek meg a nehezen kiszámítható oltási időpontokon.

 

Eltérő megfontolások

 

A fentiekben azokat az okokat ismertettük, amelyek az oltási protokollból való kimaradást ösztönzik, de ezek mögött nem az érintettek választása áll. A tudatos kimaradók aránya 14 százalék. Ők jellemzően a városi, jól képzett szülők (az oltásmegtagadók 3,2 százaléka tartozik ebbe a körbe).

Bár egységes mozgalomnak tűnik az oltóanyagokkal szembeni ellánállás, az elutasítás mögött eltérő, sokszor egymással ellentétes megfontolások vannak.

Létezik egy olyan jelentős hányad, akik lelkiismereti okokra hivatkozva szegülnek szembe a közegészségügyi előírásoknak, hasonlóan ahhoz, ahogyan mondjuk a vérátömlesztést is elutasítják, mint az „isteni műbe” való beavatkozást. Ezért üthetik fel például az amerikai vallási közösségekben – az amisok, mormonok – között a gyermekbetegség-járványok a fejüket. Romániában az ortodox egyház tagjai között erősödik ez a mozgalom, amelyet a Pro Vita ortodox szervezet alelnöke, Christa Todea Gross által írt oltásellenes-könyve is támogat. A vallási megfontolásokon túl jelen vannak az egészségügyi kételyek, kifogások is. Az egyik legelterjettebb kifogás a vakcinák mellékhatására vonatkozik. Ide tartozik az autizmus arányának növekedésére való hivatkozás: egyes adatok szerint az elmúlt negyven évben hatszázszorosra nőtt a diagnosztizált autisztikus esetek száma Európában illetve Észak-Amerikában. A gyanút egy Andrew Wakefild nevű brit sebész cikke erősítette meg, ő 1998-ban írt arról, hogy összefüggés lehet az autizmus kialakulása és az oltóanyagok között. Ez az adat nem igazolható ilyen arányban, de tény, hogy jelentős növekedés tapasztalható, ám ez nem a vakcinák hatóanyagával hozható összefüggésbe: az elmúlt évtizedek alatt rendkívüli módon fejlődött ennek a szindrómának a diagnosztizálása. Ma autisztikus szindrómaként tartanak számon nagyon sok olyan esetet, amit korábban egészen másnak, például viselkedészavarnak neveztek. Wakefild 2010-ben visszavonta a cikkét, ám ez még mindig nem érezteti a hatását: Nagy-Britanniában szülők százezrei az 1998-as tanulmányra hivatkozva tagadja meg az otást.

 

Minőségi kifogások

 

 

Kis hányada az oltásmegtagadóknak minőségi kifogásokkal él. „Öt gyerekem van, húsz év a korkülönbség közöttük, és húsz év alatt annyiszor változott az oltási protokoll, hogy követni sem tudom. Azt mondják, a kötelező oltásokat el kell fogadni, de ami kötelező ma, az nem feltétlenül volt kötelező húsz éve. Vagy fordítva: amire köteleztek két évtizede, azt most választható opcióként ajánlják fel. A legnyugtalanítóbb azonban az, hogy az oltóanyag minőségére nincs állandó garancia. A ma kamaszkoruk végén járó gyerekeim születésekor bevett szokás volt a kombinált oltások esetében, hogy közölték: ingyen jár egy típusú oltóanyag, és jelentős összegért – a korabeli minimálbér feléért – vásárolhatunk jó minőségű vakcinát is. Hogy van ez? Egységes oltási protokoll, de az egészségügyben is lehetnek egyenlőbbek? Mi a garancia arra, hogy a ma kötelező vakcinával kapcsolatban nem mondja holnap valaki azt, hogy igazából nem is annyira jó? És áldozzunk a gyerekre annyit, hogy kapjon jobbat?” – magyarázza egy marosvásárhelyi anya, aki bár minden gyerekét beoltatta, úgy érzi egyáltalán nem kaptak garanciát minőségi szempontból, vagy arra vonatkozóan, hogy ami kötelező az szükségszerű is. A három évvel ezelőtti TBC-oltás válság idején hasonló helyzet alakult ki: pénzért akkor is lehetett oltóanyaghoz jutni, és az esetek többségében kapott is vakcinát az, akinek erre volt kétszáz leje. Akinek nem volt, az védtelen maradt hosszabb-rövidebb időre a hazai népbetegségek egyik legveszélyesebbjével szemben. A minőségbiztosítással szembeni kételyeket erősítik azok az esetek, amikor valóban problémák merülnek fel egy-egy oltóanyag kapcsán. Ez történt idén januárban is, amikor a nyolcadikos diákok számára előírt diftéria-tetanusz kombinált oltás elleni oltóanyag váltott ki 53 esetben nem kívánt reakciókat. Öt megyéből érkeztek panaszok, 41 esetben 2013-2014-ben gyártott oltóanyag okozott gondot. Ezeket a vakcinákat az Egészségügyi Minisztérium kivonta a forgalomból és vizsgálatot rendelt el.

 

Párbeszéd kellene

 

Sokáig úgy tűnt, hogy az oltani-nem oltani vitát az fogja eldönteni, ki vehet részt a közoktatásban. Aki elfogadja a kötelező oltási protokollt, az beiratkozhat a hazai közoktatási intézményekbe, aki viszont ellenáll, az kimarad. Elvileg logikus lenne a kizárás, hiszen – mondják az e mellett érvelők – nem engedhető közösségbe az, aki közösségben terjedő betegségek potenciális hordozója. Ez azonban nem tartható álláspont: a közoktatáshoz való hozzáférés joga ugyanis  alapjog, amelytől nem fosztható meg egyetlen állampolgár sem.
A bioetikai tanulmányok egy áthidaló megoldást javasolnak ebben a vitában: kerülni kell azt, hogy a kötelező oltások, illetve az oltásellenesség „szektásodáshoz” vezessen, hitvitává váljon. Az érintettek által képviselt álláspontok megbélyegzés tárgyává-eszközévé váljanak. Ez nem az újracioanlizmus illetve újirracionalizmus harca, nem a középkor és a modernizáció mérkőzik meg közegészségügyi porondon.
A kötelező oltások rendje, ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, folyamatosan változik, nincs „kőbe vésve”, ezért amennyire lehet, keresni kell a kompromisszumot, széles körű társadalmi párbeszéd tárgyá kell tenni, mi miért, kinek és hogyan kötelező. Van egy oltási minimum, amelyről így sem lehet kompromisszumot kötni. De az igazolható elvárás, hogy a vakcinák minőségbiztosítása követhető legyen, az oltóanyagokhoz való hozzáférés méltányossági, esélyegyenlőségi alapon történjen, és ne attól függjön, kinek van pénze fizetni a jobb hatóanyagért, és kinek nem jár hátrányos helyzete miatt a védettség.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!