Egyesülő Európát álmodók

Nem ellentmondás, hogy akkor időszerű kritikával illetni az Európai Unió működési elveit, amikor az euroszkepticizmus is erősödik, mert az elégedetlenségek mentén kell kijavítani a hibákat. Erre alapozva állította össze négynyelvű kiadványát Frank Engel luxemburgi és Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a Kós Károly Akadémia gondozásában. Kustán Magyari Attila írása.

Az Új Európát most című kiadvány diagnosztizál és válaszokat ad a felvetődő problémákra, ezekről pedig nem csak írt, hanem beszélt is a luxemburgi Keresztényszociális Párt EP-képviselője, Frank Engel, továbbá Winkler Gyula RMDSZ-es képviselő. A rendezvény házigazdája Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke, moderátora pedig Kovács Péter, az alapítvány igazgatója volt.
Euroszkeptikus vélemények szerint az egyesült Európa koncepciója nem vezet sehová, egy rosszul elsült projekt, Frank Engel képviselő viszont úgy véli, amennyiben az Európai Unió nem született volna meg, az elmúlt néhány évtized nem telt volna el békésen a nemzetállamok között. Azt gondolja, a jövőben két út közül választhatunk: vagy létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy irrelevánssá válik a kontinens egy globális világban, ahol többek között Kína és India újra erősödőben van. Az Európai Unió lakossága ma a világ hét százalékát teszi ki, a század végére ez négy százalék alá csökken. Azt a kérdést kell feltennünk tehát, hogy újra felosztva akarunk élni, vagy együtt vetjük meg a lábunkat a bolygón? Az EU országai külön-külön nem versenyképesek, és amikor az amerikai példára tekintünk, láthatjuk, ez ott sincs másképp: Florida mogyorótermesztése, krokodiljai és az odatelepülő nyugdíjasok nem tehetnék önmagában erőssé az államot, jegyezte meg némi humorral a képviselő.
Az igazi európai egyesülésnek egy komoly akadálya van: az egyes államok vezetői, akik az országuk szuverenitásáért küzdenek, az EU jogköreinek kiterjesztése ellenében. Emellett a régiók erősítése szintén jelentős célkitűzés, így a politikai döntéshozatal közelebb kerülne az emberekhez. A nemzetállamok fogalma viszonylag új konstrukció, aminek Engel szerint nem kell eltűnnie a történelmi süllyesztőben, viszont ideje újraértelmezni.
Fontos az is, hogy az EU költségvetése a tagállamok teljes bruttó nemzeti jövedelmének mindössze egy százalékát teszi ki (ez évente 140 milliárd eurót jelent – K. M. A.), a közfinanszírozás három százalékát éri el. Engel úgy értékeli, ezzel az alacsony értékkel nem lehet sokat tenni, igazán jelentős beruházásokra nem elég az összeg. Új intézményekre is szükség van, mondta, és egy európai elnökre, aki képes a kontinens kormányzására. Szükség van az Európai Egyesült Államokra, zárta mondandóját a képviselő, mert jelen pillanatban minden állam kiárusítja magát – amennyiben együttműködnénk, közösen dönthetnénk arról, hogy milyen lépéseket tehetünk meg. Tisztában van azzal, hogy a felvázolt elképzelések jelenleg nem túlságosan népszerűek, számos vita és konfliktus várat magára, de úgy véli, szükségünk van a változásra.

Egysebességű, és több Európát Winkler Gyula sokat beszélgetett a kollégájával és szerzőtársával arról, hogy Közép-Európa és Kelet-Európa hol helyezkedik el az EU-t illető vitákban. Az RMDSZ-es EP-képviselő azt tapasztalta, vélemények, viták ezekben a régiókban is találhatók, így idővel be fognak kapcsolódni a közbeszédbe. Elmondta, nem csak gazdasági, hanem társadalmi válság is sújtja a kontinenst, azok a kérdések foglalkoztatják az embereket, hogy milyen lesz az európai fiatalság vagy az oktatás jövője, hogyan maradnak fenn a különböző kultúrák és nyelvek.
A domináns elgondolások ma a kétsebességű Európáról beszélnek, legyen szó kelet és nyugat, vagy régi és új tagállamok különbségeiről, de felbukkantak olyan elképzelések, hogy a protestantizmus mentén kell kettéosztani a kontinenst, mások felteszik a kérdést, hol is húzódik a nyugati civilizáció határa. Ezek a megközelítések óriási visszalépést jelenthetnek Winkler szerint, a válság miatt megerősödött protekcionizmus, nacionalizmus egymás ellen fordít országokat és közösségeket
Frank Engel gondolataihoz csatlakozva Winkler kifejtette, a régiók Európája azért fontos, mert az elmúlt időszakban az EU új tagállamok befogadására fektetett hangsúlyt, a következő lépések azonban az integráció mélyítéséről kell szóljanak, a politikai Unióról, amely a közös érdekeket helyezi előnybe. A nagy infrastruktúrák építése például európai kompetencia kellene legyen, a képviselő szerint akkor nem három darab harminc kilométeres autópálya létezne, hanem például egy Bukarestet-Budapestet összekötő. Közös energiapolitikára is szükség volna, úgy nem történne meg, hogy az orosz Gazprom egymás ellenében játssza ki az európai államokat, és olcsóbban ad el gázt a barátoknak.
Ma azt hallani úton-útfélen, hogy a nemzetállamok szuverenitását nem szabad gyengíteni, Winkler elképzelései azonban egy közös szuverenitásról szólnak, amelyet egy jövendőbeli politikai Unió, egy erős kontinentális parlament vezethetne.

Szálljunk be a vitába A Kós Károly Akadémia kiadványa talán nem véletlenül feszegeti a román alkotmány első cikkelyét, a nemzeti szuverenitás kérdését, –mondta Kovács Péter, aki Markó Bélát kérte fel ennek tisztázására. Markó kifejtette, az elmúlt két és fél évtizedet úgy éltük meg, hogy minél gyorsabban próbáltunk integrálódni az euroatlanti struktúrába, ez esetben az Európai Unióba. Mindeközben sem alkalmunk, sem időnk nem volt arra, hogy EU-tagokként közvitát folytassunk arról, milyenné is kellene lennie az eljövendő Európának. Az Európai Uniót és a frissen belépő országokhoz való viszonyulását egy ellentmondás feszíti: míg az országok kényesen ügyelnek nemzetállami mivoltukra, és az EU sem hajlandó beleszólni bizonyos kérdésekbe, legyen szó például az erdélyi magyarságot foglalkoztató etnikumok közti problémákról, kisebbségi jogokról, addig erőteljesen beleszól a gazdasági kérdésekbe.
Nekünk mégis fontos beleszólnunk abba, hogy milyen jövőt alakítsunk ki, Markó Béla szerint ugyanis senkinek a kontinensen nincs olyan, idevágó történelmi tapasztalata, mint ennek a térségnek. Az itt élő nemzetek másfél évszázaddal ezelőtt bekerültek egy olyan konstrukcióba, amit Osztrák–Magyar Monarchia néven ismerünk. A kiegyezés után két nemzet kísérlete volt ez az együttélésre. Ez az államszerkezet csődöt mondott, mert egyrészt a két nép nem tudott kialakítani egy jó viszonyt, ráadásul más itt élő népek alárendelt szerepet kaptak, de ez a kísérlet hasonlít ahhoz, amiről ma beszélünk. Egy másik fontos kísérlet a nemzetállamoké volt, amelyek szintén elbuktak Markó meglátása szerint, hiszen deklaráltan, politikájukban nemzetállamok ezek ugyan, de a gyakorlatban nem. Szerinte egy közös Európa felé vezet az út, amely nem nemzetállamok egyesülése elsősorban, hanem nemzetek, etnikumok, régiók közössége.