Arány és térvesztés

„Ne aggódjunk, arányunkat tíz év múlva is megőrizzük, román barátaink vannak olyan megbízhatóak, hogy a következő megszámlálásunkig vagy másfél millió lelép megint.” Szűcs László vezércikke a 2011-es népszámlálási adatokról.

Annyi biztos, az utókor nem vádolhat azzal, hogy kivettük volna a részünket a bolygó túlnépesedéséből. A 2011-es népszámlálás ismertté vált végleges adatai sok egyéb pozitívummal nem szolgálnak, ha csak azt a meglepő fejleményt nem említjük, hogy a kormány egy tollvonással, némi üzletszerű megfontolásból húszmillió fölé tornászta Románia feltehetően tizenkilenc millió fős lakosságát. E kor, nem, vallás, nemzetiség nélküli virtuális csoport – talán ők a sokat emlegetett pirézek –, melynek lakóhelyei a különböző, most összefésült hivatali regiszterek, alaposan felboríthatja a statisztikusok számításait. Amennyiben nagyságrendileg is bármi közük van a valósághoz, az például azt is jelentheti, hogy a népszámlálást gyalázatosan rosszul szervezték. Jó, jó, nagy ez a Románia, de ennyi embert meg nem találni benne?
S ahogy papíron nem fogyatkozott túlságosan az ország, azt is elégedetten könyvelhetnénk el, hogy a romániai magyarság aránya egy évtized alatt csupán egy tizedszázaléknyit apadt. Ez az adat bizonyosan csalóka, ha az abszolút számbeli csökkenésre gondolunk, s még kevésbé szívderítő, ha a szórványban bekövetkező csökkenéseket látjuk. Amihez jól fésült statisztikai adatokra, excel táblázatokra sincs szükség: riportútjainkon gyakran megtapasztalhatjuk, többé-kevésbé ki is számolhatjuk, hogy az adott falunak, ahol a legfiatalabb lakosok az ötvenes éveiket tapossák, még mennyi van hátra. Vagy hány év múlva kerül végleg lakat a kisvárosi templom ajtajára, ahol ma már sátoros ünnepeken is alig egy-két tucatnyian gyűlnek össze, s már mind túl vannak ők is azon a koron, hogy szaporodjanak, sokasodjanak.
Lehangoló demográfiai adatok miatt nem fog több gyerek születni, még ha erre gyújtó hangú szónoklat is figyelmeztet. Azért viszont érdemes tenni, hogy a beolvadást fékezzük, s ebben az oktatásé a főszerep: tömbben és szórványban az anyanyelvi oktatás vonzóvá tétele. Amihez jól megfizetett, minőségi pedagógusok is kellenek. Hiszen minden reklámnál többet érne azzal érvelni, hogy ezt az utat választva nagyobb az esély a sikeres érettségire. Bizony, vannak iskoláink, ahol ez ma is realitás. A többi, a kultúra, a média, a szabad és természetes nyelvhasználat már csak kiegészíti ezt, hiszen aki nem anyanyelvén tanul, arra később nézőként, olvasóként sem számíthatunk.
Az aggasztó fogyatkozás alapvető kelléke az erősödő megosztottság, ami nem magyar specialitás, alig pár ezres hazai etnikai közösségekben is megfigyelhettünk már indulatos belharcokat. S egyelőre a magunk példája sem azt mutatja, hogy ennek némely szellemes szlogenen túl bármi örvendetes hozadéka lenne. Értelmes párbeszédre minimális esély sem látszik. De ne aggódjunk, arányunkat tíz év múlva is megőrizzük, román barátaink vannak olyan megbízhatóak, hogy a következő megszámlálásunkig vagy másfél millió lelép megint.