Tündérek költözőben

2014. 11. 10. 11:41

Zúgnak a vészharangok: a hévízi tündérrózsa több ezer év túlélés után – egy egyedi csiga- és halfajjal egyetemben – eltűnni látszik egyetlen európai élőhelyéről, mert a Pece patakot is tápláló püspökfürdői Szent László tó pocsolyává zsugorodott. Ezt pusztán ökológiai katasztrófaként kezelni botorság lenne: geológusok által harminc éve ismert tény, hogy a Félix-, illetve Püspökfürdő termálvizes kútjai lehetnek a következő áldozatok. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

 

 

Nyár óta tervezek utánanézni, mi a helyzet Püspökfürdőn, hisz június közepén több lap is arról cikkezett, az 1931-től elvileg védettséget élvező tündérrózsának végleg befellegzett, mert fő lelőhelyét a Szent László tavat (Lacul cu Nuferi), illetve magát a Pece-patakot tápláló Nagybugyogó-forrás (Ochiul Mare) végleg elapadni látszik, de valahogy mindig halasztódott a dolog. No, nem azért, mert nem érdekel az egyedülálló ökoszisztéma sorsa, hanem mert nem akaródzott tovább táplálni egyébként is mély hitemet az emberi kapzsiságban és ostobaságban. Mindenszenetek és halottak napja közeledtével aztán úgy érzem, mikor, ha nem most?
 

Elhallgattatott szakemberek

 

Először arra gondolok, a terület gondozásáért elvileg felelős Körösvidéki Múzeumtól kérek segítséget, hogy vezessenek körbe a terepen. Telefonálgatásaim során Robert Radu Huza geológushoz irányítanak, aki először találkát ígér nekem, majd másnap lemondja, mondván a főnöke nyilatkozat stopot rendelt el. Nincs más hátra, egyedül vágok neki a terepszemlének.
A Váradról tíz percnyi utat még csak kirándulásnak sem nevezhetem, mármint váradiként, hisz Püspökfürdő, az út másik oldalán található Félixfürdővel egyetemben egyébként komoly turistacélpont. A Google által felkínált első szállásközvetítő honlap azonnal 31 szálláshelyet dob ki a két településen. Gondolom, messze nem sorolja fel az összes lehetőséget, hisz a főútról lekanyarodva az első fél kilométeren vagy 8 panziócskát számolok össze, van amelyik még csak most épül. Mivel nincs szállásra szükségem, továbbhajtok, a buszfordulónál parkolok le, először a térkép által Lacul Venus nevű tavat szeretném megnézni. Közvetlenül egy nagy hotel parkolóján keresztül lehet megközelíteni, pontosabban csak lehetne, ha lenne még tó. Csak egy gátat találok kerítés mögött, néhány centis vizében néhány tő tündérrózsával. A terület lekerítve jobbra is, balra is, nincs sok látnivaló, indulok visszafelé. A hotel parkolóra nyíló műhelyéből zakatolást, és magyar mondatfoszlányokat hallok, kíváncsiságból odalépek, hogy turistásan megkérdezzem, hol vannak a tündérrózsák, amik miatt idezarándokoltam. A műhelyben serénykedő úriember keserű mosollyal ingatja a fejét:

„Hiába jött fiatalember, a tó kiszáradt, a tündérek pedig készülnek hazaköltözni, alig maradt belőlük pár”

– mondja, aztán útbaigazít a tó helye felé.
 

Mesterséges táplálás

 

A hajdani látogatóknak szóló főbejáratnál – az oda vezető ösvény tele szeméttel – a kapu be van hajtva, de nincs kiírva, hogy nem szabad bemenni, így besétálok. Szomorú látvány: náddal övezett száraz sár közepén gőzölgő pocsolya, amelyből kiállnak a hajdani látogatóösvény cölöpei, benne még próbálkoznak a sok ezer év alatt kialakult életközösség maradványai: néhány lótusz, pár hal, békák, az iszapban kagylók, csigák. Tudtommal a Gödöllői Egyetem munkatársai segítségével mind a tündérrózsából, mind a bordás homorcsa csigából, illetve szintén egyedülálló Racoviţa-kele nevű halfajból létezik mesterségesen szaporított állomány akváriumokban, de amint elnézem, nem fognak egyhamar visszaköltözni természetes közegükbe. A pocsolyához földbe süllyesztve tömlő vezet, látszik, a szobányi vizecske sem maradna fenn mesterséges táplálás nélkül. Egy munkás érkezik, kedvesen jelzi, nem igazán fogadnak látogatókat, jött a tömlőt ellenőrizni. Kérdem, honnan szedik a vizet, de csak legyint, amint látom, a szomszédos kórházból vezet ide a slag.
Körbejárom a szeméttel rendesen megszórt Natura 2000-es területet, a kapuk mindenütt tárva-nyitva. Lejjebb is próbálok végigsétálni a Pece mentén, a mederben alig pár centis víz, tele szeméttel, másutt benőtte a bozót.

A rontói hídnál, ahol állítólag régen burjánzott a lótusz, most csak szemét van és békanyál, a víz pedig hideg. Az az érzésem, mintha minden őrzendő értékről lemondtak volna.


Az illetékesek álláspontja természetesen nem ez. A Prefektúra, illetve a Körösvidéki Múzeum illetékesei érzékelhetően álmatlanul forgolódnak minden éjjel a lótuszok pusztulását látva, a Bukaresti Egyetem fakultása és a Hidrogeológiai Társaság pedig – az Országos Ásványkincshatóság (ANMR) megbízására – mindenre kiterjedő tanulmányban keresi a megoldást, eredmények 2015 őszére várhatóak.

 

Debreceni példa

Mármint az övék, merthogy a fürdőket ellátó hévíz-rendszer működéséről már 1975-ben született tanulmány, melynek fő állítása, hogy a Félix-, illetve Püspökfürdő alatt fekvő karsztos kőzetek nem rendelkeznek önálló vízkészlettel, hanem jórészt a Nagyvárad alatt fekvő, ún. váradi vízadó táplálja őket. A hipotézist 1984-ben kísérlettel is igazolták, elvileg minden dokumentum könnyen fellelhető.
Mint ahogy a tanulmány készítője, Paál Gábor is, aki 1986 óta Magyarországon él, most már nyugalmazott geológusként, viszont pályájának első két évtizedét ezzel a témával töltötte. Mint az Erdélyi Riportnak elmondja, több körülmény is közrejátszott, hogy az egyetem elvégzése után két évvel a megyei tanács 1970-ben alkalmazásba vette geológusként. Ekkor folytak a határ román oldalán a szénhidrogén utáni kutatások, melyek során sok fúrás meddőre sikeredett. Ezeket viszont könnyen át lehetett alakítani termálvízkutakká, amikből aztán használatlanul folytak ki az 50-90 fokos vizek. A megyénél volt abban az időben egy alelnök, aki debreceni látogatásai során tapasztalta, hogy az ottaniak milyen jól hasznosítják a termálvizet többek között fűtésre, és szerette volna, hogy Váradon is legyenek hasonló hasznosítások a köztudottan gazdag készletből. Ennek eredményeként, 1971-ben – Romániában elsőként – a tüdőszanatóriumban, a 4004-es számú mélyfúrású kútról elindult a termálvizes fűtőrendszer, 12 közeli épületet is ellátva. Félixen is ekkor kezdődtek a nagy fejlesztések, 1974-75-ben már hetente jöttek a repülők Skandináviából, de senki sem tudta, mennyi vizet lehet kivenni.
Paál úrék, egyik első feladatként, ezt akkoriban percenként 300 literben állapították meg, erre az adatra érdekes módon a Prefektúra is szeret hivatkozni, csak a vizsgálat többi eredményét felejtik el. Merthogy a geológusok akkor a ma is oly hevesen kutatott vízföldtani adottságokkal is 100 százalékig tisztába kerültek.
Korábban keresték a fürdőket tápláló vizek forrását, de nem találták meg, egyetlen magyarázat maradt: a víz a karsztos kőzetekbe alulról, a Pannon medencét (magyarán az Alföldet) a Bihari hegységtől elválasztó bonyolult repedés rendszeren keresztül jut el, méghozzá az is világossá vált számukra, hogy a váradi vízadó rétegekből 2000-2500 méter mélyről. A hő hatására kitáguló víz többek között a fürdőknél talál természetes kiáramlási utat magának. A váradi vízadó földtanilag a Pannon medencéhez tartozik, de ez nem jelenti, hogy bármi alapja lenne az olyan elrugaszkodott feltételezéseknek, hogy mondjuk Debrecenben veszik el a vizet Félixről.


„Megjelent pár cikk a Bihoreanulban, ahol a félixfürdői aquapark igazgatója azt nyilatkozta, a magyarországiak lopják a hévizet, de ez egy marhaság, nincs földtani kapcsolat. A váradi vízadónak nagyjából Szentandrás vonalában, egy hatalmas észak-déli törés mentén van a nyugati határa. Ott egy nagyot zökken még mélyebbre a Pannon medence, és a kőzetek is olyanok, amik leszigetelik. Ha ez nem így lenne, akkor a többihez képest legmagasabban fekvő Félix- és Püspökfürdők kútjaiba nem is lenne honnan víz kerüljön”

– meséli Paál úr, aki azóta is követi a sajtóban az ügyet. „A vízadó északi határa nagyjából a városéval egyezik, valamivel a Körös vonalán túl fekszik, délen a Sárköznél van, keleten pedig a Sebes-Körös medencéjének a határánál. Ezek 30 éve tények. A hajdani megyei tanács minden ilyen irányú kutatásunkat engedélyezte, támogatta, teljes mértékben körbejártuk a témát,” – ismerteti a további geológiai sajátságokat a szakember.
Mint Paál úr rámutat, a tudományosan először általa leírt kapcsolatra már 1861-ben utal, Mayer Antal akkori fürdőorvos könyve, melyben a szerző leírja, hogy egy 1834-es földrengés (érmelléki földrengésként ismeri a szakirodalom), hatására a Püspökfürdőn egy újabb erős forrás keletkezett a tavirózsás tavat tápláló Nagybugyogótól hatvan méterre délre. Ma már annak nyoma sincs, ahogy a tónak is alig.

Igazolt hipotézis

Az 1975-ös munkahipotézisből 1984-ben igazolt elmélet lett, Paál úr és munkatársai komoly vizsgálatra kaptak engedélyt, 28 napra lezárták az összes váradi kutat, melyek egy része energetikai célokat szolgált, kettő pedig a strandot. Erre azért is kerülhetett sor, mert akkor mutatkoztak a mai katasztrófához vezető első negatív jelek, a Püspökfürdő egyik kicsiny, de érzékeny forrása, a Friedrich forrás kiszáradt, a Szent László tó pedig, 1982 telén, néhány napra befagyott.
A vizsgálat igazolta a hipotézist, a váradi kutak lezárásának hatására az elapadt forrás újra megindult, illetve a fürdők szabadkifolyású – tehát nem szivattyúzott – kútjaiban pedig megnőtt a hozam. A kutak újraindítása ellentétes irányú hatást váltott ki.
 

Ergo az immár harminc éve ismert tényekből következik, hogy a város, illetve a két fürdő vízfelhasználását egyben kell kezelni, erre vonatkozóan Paál úrék már a nyolcvanas években készítettek terveket. Már ekkor leírták, hogy Váradon miként lehet ipari méretekben hozzányúlni a készletekhez.

Például a ma is modernnek számító visszasajtolásos technikával, de nem mindegy, hogy az elhűlt vizet hol préselik vissza a kőzetbe. Ha például Velencénél, a törésvonalak közelében, ahol éppen fel kéne jöjjön a meleg víz Félix fele, akkor nagyobb kárt okoznak, mint hasznot, hiszen az éppen feltörő vizet hűtik le. A hosszú évek vizsgálatai egyértelműen mutatják, hogy a visszasajtolásokat a város nyugati felében kéne végrehajtani, ahol forróbb is a kőzet, és van ideje felmelegedni, amíg elszivárog a felszínre jutást segítő törésvonalig. Lapzártáig nem sikerült kideríteni, hogy a Váradszőlősre tervezett újabb beruházásnál ezeket az itinereket figyelembe veszik-e, illetve elvégzik-e a pontos modellezéshez szükséges méréseket.

 

Vizsgálat a magasból

A fentiekből jól látszik, hogy adottak az illetékesek számára dokumentált kutatások, egy, a témában járatos, mezei újságíró számára is elérhető szakember, mégsem érezzük, hogy történne bármi érdemben, aggódó szemöldök-összehúzáson és hümmögésen kívül.
 

A helyzet már csak azért is aggályos, mert – hivatalosan soha meg nem erősített geológus pletykák szerint – Félix-, illetve Püspökfürdőn száznál is több kutat fúrtak az utóbbi években, amelyeknek a töredéke szabályosan engedélyezett, egy másik része pedig hidegvízre kapott engedélyt, csak némi baksisért a kútfúrónak megszaladt a gépe a mészkőig.

Szép számmal lehetnek olyanok is, akik minden engedély nélkül termelik ki a vizet, többek között padlófűtésnek a nagyobbacska ingatlanba.
A Prefektúrán azt az információt kaptuk, hogy helikopterről, hőkamerával tervezik leleplezni a termálvíz tolvajokat, de több tényező is megkérdőjelezi ennek eredményességét. Egyrészt forrásaink szerint sokan a ház, a panzió alagsorában fúrtak kutat szépen leszigetelve, ezt pedig nem látja a hőkamera, másrészt csak termelő kutat lehet lebuktatni. Ha én megtudtam, mire készülnek, nem biztos, hogy a füles nem jut el azokhoz is, akiknek kellő időben el kell zárniuk a csapot.
A dolgok jelenlegi állásának másik szépséghibája, hogy a kútfúrási engedélyekért, illetve az engedély nélküli fúrások megakadályozásáért ugyanaz az ANMR felel, amely – tudomásunk szerint – a mostani megoldáskereső kutatást finanszírozza. Tehát – ha ne adja az ég, de biztos nem úgy van – mulasztás történt (amit ugye én nem is feltételezek) akkor nem biztos, hogy ők a legideálisabb megrendelők, hisz feltehetően a bűneiket inkább anonim lelki gondozáson fogják bevallani, mint hivatalos dokumentumban.
Az viszont reménykeltő, hogy a bukaresti egyetemről felvették a kapcsolatot Paál úrral, aki minden dokumentációt elküldött, mint ahogy egy éve már a Körösvidéki Múzeumnak is, tehát az ő munkássága, illetve a témával foglalkozó intézmények, vállalatok korábbi kutatásai meg kell jelenjenek a készülő tanulmányban, nehéz lenne velük mismásolni, mert az a jelenleginél is nagyobb katasztrófához vezethet.
Mint Paál úr felhívja rá a figyelmet, a tündérrózsa és a hozzá kapcsolódó ökoszisztéma pusztulását mindenki szimplán természetvédelmi ügyként kezeli, ami önmagában is elegendő kellene legyen a cselekvésre, de itt ennél sokkal többről van szó:

a lótusz pusztulása, a források elapadása csak jele egy folyamatnak, mely a fürdők létét veszélyezteti.


Ha emlékszünk a riport elejére, a fürdők területe és a váradi kutak egységes rendszert alkotnak, ami Paál úr érzékletes példájával élve olyan, mint egy tízemeletes ház, melyet alulról látnak el bizonyos nyomású vízzel. Ha a köztes emeleteken túl sokan nyitják meg a csapot, a felső szintre már nem jut. Mint tudjuk, a tündéreknek víz híján már nagyjából ki kellett költözniük a tizedikről, alattuk viszont rögtön a Félix, illetve a Püspök névre keresztelt fürdők laknak, ők a következők, akik víz nélkül maradhatnak. Ha záros határidőn belül nem szervezik meg a vízadó rendszerének ésszerű hasznosítását, nemsokára csak focizni lehet a kiszáradt medencékben, és a padlójukat illegálisan fűtőknek is fázni fog az édes pici lába.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!