Örökifjú szatmári véndiákok

2015. 07. 20. 14:59

Nem túlzás, öt kontinensről gyülekeznek minden esztendő július közepén Szatmárnémetibe a város magyar iskoláinak véndiákjai. Az idei találkozó hangulatát Sike Lajos írása idézi fel. A fotókért köszönet Kocsis Zoltánnak (Szatmár.ro).

 

Sorra vonulnak fel az egykori kölcseys maturandusok évfolyamai

 

Az ausztráliai Canberrából érkezett 80 éves Jónás bácsi meséli: – Tizennégyezer kilométert utaztam, hogy Szatmárnémetiben találkozzam a Japánban élő volt diáktársammal és barátommal, akivel annak idején együtt végeztem az itteni fiúgimnáziumot. Legutóbb, tíz éve, ugyanitt ölelhettük meg egymást, holott Japán sokkal közelebb van Ausztráliához, de arra valahogy nem jött össze a találkozás, mindenki el van foglalva a saját és családja gondjaival. De jó is, hogy inkább Szatmárnémetiben tölthetünk négy-öt napot, mert itt más - még élő - volt diáktársammal is találkozhatom, felkereshetem a rokonságot, s első szerelmeim színterét. Zseniális ötlet volt kitalálni a Szatmári „Véndiákot”, ahol mindenki mindenkivel találkozhat. Olyanokkal is, akikkel máshol nincs alkalma, bár anyagi helyzete megengedi, hogy többször is beutazza a világot”.

Azt már a „japán” baráttól, Zoltántól tudom, hogy Jónásnak azért is megdobogtatja ilyenkor Szatmárnémeti a szívét, mert első szerelme pár éve megözvegyült, természetesen őt is felkeresi. Majd alig leplezett huncutsággal (vagy inkább irigységgel?) halkan hozzáteszi, hogy ott is alszik. Ám neki sincs rossz dolga, mert a véndiák-találkozó után pár napig kézről-kézre adja a rokonság. Aztán a repülőn hazafelé tartva, Jónással külön értékelik, porcikára szedik a szatmári kiruccanást.

 

A hatvanöt esztendeje végzettek kis csoportja az iskolaudvaron

 

A hűséges hatvanhetesek

A mostani találkozón nem ők voltak a legkorosabbak, hanem az a három idős férfi, akik a 460 éves Református Gimnázium hatalmas udvarán az ünnepséget megnyitó zászlós fiatalok után a 67-es feliratú tábla alatt lépkedtek (majdnem azt írtam, csoszogtak, de ilyet már az alkalom miatt sem illik írni). Kuki Béla, Székely István és Mákó Endre. Közvetlenül a II. világháborút követően végezték a középiskolát, s azóta is itthon élnek. Mindannyian köztiszteletben álló személyek, akik a maguk helyén nem keveset tettek azért, hogy az itteni magyarság a nehéz időket átvészelje és ne szórványosodjon el. Kuki Béla sokáig a helyi kisipart irányította, Székely István református lelkész hitet, reményt adott a csüggedőknek, Makó Endre tanító pedig ezreket tartott az anyanyelvnek a hatalom által egyre szűkített ösvényein.

 

Évről-évre a világ legtávolabbi pontjairól s a közeli utcákból egyaránt visszatérnek az alma materbe

 

A mögöttük haladó, 64 éve érettségizett kis csoport tagjai közt találjuk Bérczes József kölcseys tanár urat, a fizika mesterét, aki többek közt arról híres, hogy volt diákjainak nagy többsége egyetemet végzett. Négy évtizeden át ugyanabban az épületben, azaz iskolában tanított, jóllehet az intézmény neve többször változott. A vele egyidős, 88 éves Zolcsák Sándor Ulmból jött haza. Szatmár megye egykori főpénzügyőrével később válthattam pár szót. A politikai jellegű kérdéseket elhárítja, de annyit mond azért intelemként, hogy a közép-európai országok nem tanulnak saját visszatérő hibáikból, s folyton túlköltekeznek, nehezen veszik át a németektől a rendet és a fegyelmet.

 

Erdélyben a legnagyobb

Jön még pár ifjonc 60-as csoport, mármint hat évtizede érettségizett, aztán kit látunk: társai közül kimagaslik Szepessy József világbajnok vívó. Ma is sajnálja, hogy a nagy Csipler Sándor tanítványaként Németországnak, nem pedig szülőföldjének szerezte a dicsőséget, de a sors hozta úgy, hogy a középiskola elvégzése után azonnal „leléceljen”. Míg vele váltok pár szót, elszalasztom az USA-ból érkezett, a globális felmelegedéssel foglalkozó természettudóst, aki a Dél-Afrikából jött „bányabáró” barátjával közben elszaladt Nagykárolyba a felújított várkastélyt megtekinteni.

Közel két órán át 30-35 véndiák csoport vonult előttünk, a rendezők szerint öt kontinensről gyűltek össze. A Véndiákszövetség elnöke, Gönczy Gábor pármondatos megnyitó beszédét és a színpadról elhangzó rövid imákat már a hatalmas épülettömb árnyékában hallgatják, sokan egy jó hideg sör vagy fröccs mellett. Mások bemennek a hűvös osztálytermekbe zavartalanul beszélgetni egy kicsit a rég nem látott diáktárssal, baráttal vagy éppen hajdani szerelemmel. A már a reggeli órákban felvonult sátras lacikonyhák étel- és italválasztéka bőséges, igaz, a találkozás örömére legtöbben ünnepi ebédet rendeltek valamelyik közeli vendéglőben. Ám előtte még bőven akad program, például szatmári festők tárlatának megnyitója, szatmári szerzők könyveinek bemutatója.

 

A nótáskönyv bemutatója s a jó szatmári borok meghozták a nótázók kedvét

 

A legtöbben a helyi témákkal, történetekkel, hagyományokkal vagy éppen ízekkel foglalkozó kiadványokat keresik, hogy emlékbe vigyék. Ezzel is magyarázható, hogy sokan eljöttek a tornateremben tartott bemutatóra. A négy új könyv közt volt egy versválogatás, daloskönyv, történelmi emlékhelyeket bemutató kiadvány és egy, amely a gazdaság és az etnikumok viszonyával foglalkozik, történelmi visszatekintésben. A legnagyobb sikere annak a dalos, címe szerint Félnótás könyvnek volt, amely egy kis avasi magyar falu dalaiból mutat fel egy csokrot, a népdalok, vidám mulatós és szomorú katona-nóták mellett „mozgalmi dalokból” is van néhány a könyvecskében. Így került egymás mellé daltémaként Horthy, Lenin, Sztálin, Rákosi.      

Éjfélig szólt a zene, s táncolt, aki bírta a Refi futbalpálya nagyságú udvarán. Este nyolckor már mintegy háromezren voltunk, egy tűt nem lehetett volna leejteni. Gönczy Gáborék már azon gondolkoznak, hogy ha a teret nem lehet bővíteni, miként lehetne más programok bevonásával széthúzni egy kicsit a táraságot, mert már így is évek óta Erdély legnagyobb véndiák találkozója a szatmári. Ha köztünk lehetne még Ligeti Zoltán tanár úr, aki a rendszerváltás után életre hívta a Kölcseys Véndiákok első találkozóját, ugyancsak csodálkozna, mivé nőtte ki magát a kezdeményezés, amely pár éve már Szatmárnémeti valamennyi magyar középiskolájában végzettek találkozója lett. Népszerűsége csak az itteni magyarság legnagyobb rendezvényéhez, a Partiumi Magyar Napokhoz mérhető. Öt kontinens szatmári véndiákjai már januárban a naptárt tanulmányozzák, hogy mikorra esik július második hétvégéje, a SZVDT.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!