Örmény-magyar faóriások

Lapunk tavaly elhunyt barátja, az örmény gyökerű Jakobovits Miklós képzőművész legutóbbi post mortem tárlatán jelen volt Kiss Jánosné, Kálmán Cornelia, a szintén örmény ősökkel bíró, Philadelphiában élő család képviseletében, amely a kiállítás védnöke. Kiss János családfakutató, egyik oldalági felmenője Kiss Ernő Aradon kivégzett vértanú tábornok volt. Szilágyi Aladár riportja.

Túlzás nélkül állítom: a téma lavinaszerűen zúdult rám. A szerencse fiának mondhatom magam, hisz elindítója egy igen fontos és érdekes, de szenzációval kevésbé kecsegtető kulturális rendezvény volt. Az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság a festőművész eltávozása óta immár harmadízben szervezett tárlatot, ismét hagyatékának egyik kevésbé közismert vonulatából. Ez alkalommal A portré címmel a nagyváradi Posticum Kulturális Központ kápolnájában állították ki arcvázlatainak, arcképfestői munkáinak számos darabját. A tárlatot megelőzően műhelybeszélgetés zajlott – ugyancsak a portré témájában, amelynek Földes Béla orvos és Ujvárossy László képzőművész volt a moderátora. A beszélgetés gyújtópontjába Miklós barátunk egyik műhelyforgácsa, egy rövid, nem sokkal halála előtt lejegyzett szövege került. Melyik az igazi arcunk? – kérdezi a művész, s az agykontroll megálmodója, José Silva parapszichológus egy Budapesten tartott előadása apropóján rövid művészettörténeti fejtegetésbe kezd a portréfestészet alapvető problémáiról, különös tekintettel az aszimmetria, a diszharmónia kérdésére. A tárlatot – néhány jelentős régi auktornak a szép fogalmáról alkotott gondolatait idézve – Jovián György képzőművész nyitotta meg, nagy jelentőséget tulajdonítva annak, hogy erre az alkalomra a zsúfolásig megtelt kápolna terében éppen a szakrális művészet hónapjában került sor. Földes doktor külön felhívta a figyelmemet arra, hogy a kiállítás védnöke Kiss Jánosné, Kálmán Cornelia Philadelphiából érkezett Nagyváradra. „Cornelia asszonyt érdemes kifaggatni!” – bizonygatta. Igaza lett…

Egymásra talált örménymagyarok Mielőtt szóba elegyedtünk volna, elolvastam a betegsége miatt távol maradt Kiss János Amerikából küldött üdvözlő sorait. „Meghatódva vallom, mennyire megtisztelő számunkra, hogy ma Miklós barátomra emlékezünk – írja a levélben –. Magam is örmény származású vagyok, amire nagyon büszke vagyok. (…) Miklóssal a véletlen hozott össze bennünket. 2007-ben, amikor hazalátogattunk Nagyváradra, megpróbáltuk kideríteni, hogy mi történt az örmény Gorove Katalin, nagyanyám családtagjai földi maradványaival, akik családi kriptájukban az Olaszi temetőben nyugodtak. Először a Katolikus Egyházhoz mentem érdeklődni, hogy mi történt velük, amikor a temetőt megsemmisítették. Sajnos nem tudtak semmit róluk, és Jakobovits Miklóshoz, az örmény származású festőművészhez irányítottak. Sikerült felvenni velük a kapcsolatot, és meghívtak bennünket. Az első perctől úgy beszélgettünk, mintha mindig ismertük volna egymást. Miklós és Márta megmutatták a munkáikat, és még ajándékot is kaptunk tőlük. (…) Aztán 2010-ben megtudtam, hogy a Gorove család földi maradványai a Barátok temploma alatti kriptában kerültek elhelyezésre, és megengedték, hogy meglátogassam.”
Helytörténeti kutakodásaim során magam is több alkalommal találkoztam a család bihari, nagyváradi ágával. A tekintélyes földbirtokos-nagypolgárok fontos szerepet töltöttek be a megye és a város közéletében. A sírboltjukat ékesítő Szűzanya szobrot a Gorove família földi maradványaival együtt Tempfli József megyéspüspök – akkor várad-olaszi plébános – mentette meg. Végül a műalkotás a 90-es években a Barátok temploma előtti térre került.
„Mi több esztendei kudarc után, 1978-ban vándoroltunk ki Nagyváradról – meséli Cornelia –. Kényszerűségből hagytuk el az országot, ugyanis kiderült, hogy a kisfiunknak agydaganata van. A tumor a növekedését és a látását szabályozó agyközpontokat támadta meg. Nagy anyagi erőfeszítések árán többször megfordultunk egy bukaresti klinikán, ahol végül gyógyíthatatlannak nyilvánították a szeme világát már szinte teljesen elveszített gyermeket. Kétségbeesett próbálkozásokat követően előbb egy római gyűjtőtáborba kerültünk, ahonnan rokonaimnak, s egy zsidó segélyszervezetnek hála sikerült kijutnunk Amerikába, ahol az egyik Philadelphiában élő nagynéném vett a védőszárnyai alá bennünket. Sokáig nagy honvágyunk volt, de megérte: Ervin fiúnk ma magas képzettségű komputermérnök, nyolc fiúgyermek édesapja… Õ nyolc esztendős volt, amikor emigráltunk, Edit lányunk pedig kettő. A gyermekeink már igazi amerikaiak lettek, mi viszont aktív tagjai vagyunk a philadelphiai magyar közösségnek. Amióta zavartalanul jöhetünk, minden évben hazajárunk Nagyváradra, s más helyekre. Főleg miután a férjem családfakutatásba kezdett, a pihenőszabadsága jelentős részét a levéltárakban töltötte. Õ egy 28 emeletes bérház épületgépészeként dolgozott, én harminc évig voltam egy kórház főápolónője. Még aktív emberekként létrehoztunk egy alapítványt, részt vettünk kulturális műsorok szervezésében, adományokat gyűjtöttünk, a bevételből romániai, magyarországi, délvidéki árvaházakat, idősotthonokat támogattunk. A rogériuszi református templomban több amerikás magyarral összefogva húsz ülőhelyet »vásároltunk magunknak«.
Közéleti tevékenységünk elismeréseként mindenféle titulussal jutalmaztak bennünket, nemzetőrök lettünk, a Szent László Lovagrend, a Vitézi Rend tagjai. Már talán csak egy fehér ló hiányzik alólunk…” – meséli nem kis humorral Kálmán Cornelia, akinek, a férje által összeállított családfája szerint– József Attilát parafrazálva: „zsidó, örmény, román és magyar kavarog a szívében”.

Levél az óceán túlsó partjáról Cornelia asszony javaslatára villanypostán kapcsolatba léptem a párjával, további történetek reményében. Kiss János azonnal válaszolt egy fájdalmasan szép levélben. Fájdalmasan szép ez a sután megfogalmazott, félszeg szöveg – egy olyan ember levele, aki soha nem tanult az anyanyelvén írni-olvasni, aki 35 esztendeje sodródott az Atlanti-óceán túlsó partjára. Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy betűhíven, változtatás nélkül idézem:

„Tisztelt Szilagyi Aladar!

Eloszor mijelot kezdenek irni szeretnenk kernek elnezes a gramatikai hibaker mivel sajnos nekem nem volt lehetosegem hogy Magyar iskolaban menyek. Beszeltem tegnap a felesegemel es monta hogy a tanalkozo jol sikerult es lehetosege volt hogy beszejen tobb vendekekel minek nagyon orulok.
Aval kezdenem hogy 1944. sept. 9-en szuletem Reszteleken (Tataresti ) Satmar megyeben a szuleim birtokon. Edesapam Debrecenbe volt katona egy nehez agyuk osztajon. Az utolso hetekben szuletesem elot edesanyukam nagyon nehezen viselte az alapotyat. Kozel hogy megszulesek man nem birt magaval es elkuldot egy szolgat Debrecenbe hogy az edesapukam kerozon szabacsgra mert ha nem jon akor O is meg a baba megfognak halni. Edesapukamat elengetik 2 hetre hogy menyen haza es kapot meg 2 legeny katunat a kik a birtoknak dolgoztak. (…) Apukam erkezet haza de akor en megszuletem korubelol egy par napos voltam. A szuleim lefekutek es ara ebretek hogy lovesek vanak kint, man az oroszok erkeztek. Bementek es mikor latak a nagy hordokat bele lotek es ugy itak a bort. Apam az meselte hogy lata hogy egy par orosz katona bele fulatak a borba, apam kiment monta anyukamnak hogy a gyerekeknek vegyen egy dolgokat es elmentek es elbujtak egy nagy Kazan szalmaban es otan maratak estig, man sotet volt el indultak gyalog Nagyvaradra. Mikor Varadra erkeztek elmenteg az egyik huganal a ki a Macska Dombon lakot. (…). A szuleim korubelol 1947-ig maratak Nagyvaradon mikor elkelet szokni oneki mert man a Romanok el vitek 20 csaladi tagok a Duna csatornara, Mivel apam fudbalozot haboru elot egy batya Dernan lakot es o is fudbalista volt ugy kerultunk Dernara, edesapukam a cipesz mesterseget tanulta es a fodbalistaknak a cipoket javitota es mas enbereknek. (…) Aval egyut hogy Dernan laktunk sokat jartunk Nagyvaradra plane nyaron, es Nagyanyank mindig emlitete az oseinket es sokat emlegete a Kiss Erno altabornagyot. A csaladukban man volt egy csaladfa a ki a Nagybatyam apunak a batya orizte, es mikor nagyobok voltunk sokat olvastam el. (…) Az elso 7 evek Dernan jartam iskolaba, az erdekes az volt mikor mentem az 1-ben nem tutam egy szot romanul, de mivel a Magyar iskolat bezartak romanba kelet tanuljak. Miutan befejeztem a 7 osztait Nagyvaradra kerultem es 3 evig a gep lakotos mesterseget vegeztem.
1969 megusmertem a felesegemet es 1970-be aprilis 29-en hazosotunk.
Iten miutan Nagyvaradra kerultem tob ido toltotem apunak a csalagyanal a hol mindig csak az Ormenyekrol volt szo. Aztis kel emlicsem hogy az en oseim Gyula Bekes megyeben telepetek. Az 1848-1849 szabacsag leverese utan azt tugyuk hogy 9 tabornokat Gyulan kerestol vitek mint fogoi oket Nagyvaradra de Gyulan azt hatarosztak hogy Aradra menek. A fogojok kint volt a szalasuk. Kiss Erno a Kiss Janos uk/uk/uk nagybatyamnal volt a szalasa, masnap tovab vitek oket de akor emlekben hagyot egy kardot, kard a mi apunak a batyanal volt korubelol 1965-ik mikor senki nem tuta hogy hova kerolt, kesob tutunk meg hogy a felesegenek a tesvirenek ata gondolom penzert. !971-ben szuletet az Erwin fiunk, sajnos 4-eves koraban tanaltak neki a fejebe egy daganatot a mit Bukarestben kezeltek. Mivel a felesegem az egyik Nagynene iten lakot Philadelphiaban elinteztik hogy a fiam egyedul el hozak a voros keresztol. 1974-be be atunk a kervent hogy kiakarunk emigralni. Persze hogy nem sikerult csak 1978-ban tavaszon.
Eloszor Olasz orszagba Romaba mentunk, es 5 honapot laktunk otan. Aprilis 27-1979 erkeztunk Philadelphiaban. a fiunkat be utaltak a korhazba korubelol 1 honapig es nem tanaltak semit neki ugy ma 8 gyermeke van. Azt is kel emlicsem 1975-ben Nagyvarodon megszulete Edit leanyunk. 1979 osztol kesztunk Nellykevel a Magyar Kluban hol rovidesen igazgatok letunk. Kozbe elnok letem egy Magyar szovetcsegenek hol monhatom majnem 30 evig, sok programokat csinaltunk es az egesz penzt elkultuk bête gyerekeknek es idos embereknek: Magyarorszagba, Nagyvaradra, Kolosvar, Ukrajnaba es Serbiaban.(…)
Tisztelt Szilagy Ur. mostan visza megyek 1982-ben egy gyulesen a Magyar Kluban az akori elnok ki jelentete hogy o nem tud dolgozni munkas emberekel, mert o nemes csaladbol szarmozodik, en adig senkinek itten Egyesult Alomokban nem emlitetem hogy mijen csaladbol szarmodozok es akor elhataroztam hogy kutatni fogom a csaladomat, persze nekem monhatom nem volt nagyon nehez mivel az alapot tutam,de mivel surun jartunk haza Nagyvaradon 1984-ben felkerestem a Nagybatyamat a kinel volt a csaladfa de sajnos 2 honapal mielot kerestem meghalt, a felesege azt
alitota hogy elegete oket, nagyon szomoru voltam mert ugyan o el adta a Kardot is. Az elso kutatasomat Gyulan keztem a hol az oseim laktak, az leveltarbol sokat kaptam, azutan fordultam Budapesten a Magyarorszagi Leveltarba onan meg tob anyagot kaptam, 2007-ben eloszor mentunk Elemere, Szerbiaban a Kiss Erno nyugheire a hol tanalkoztam Kiss Erno egyenes leszarmozotokal Novi-Sadbol. Ok is atak sok informatiokat ugy 20 ev alat anyit tutam osze teni a meni On lata. Az biztos hogy nem 100% van kesz mert a fiatalok nem foglalkoznak evel.(…)

Tisztelt Szilagyi Ur. remelem hogy eben a levelemben megtanalta a valoszokat a keresekre es tutam segiteni.

Tisztelettel

Kiss Janos”

A Kissek óriási családfája János két évtizednyi kutatásainak, levélváltásainak hála, kiderült, hogy a gyökerek az Ebesfalván 1685-ben született Akoncz Kiss Izsákig nyúlnak vissza. Az Apaffy Mihály uralkodása idején Erdélybe tömegesen beengedett örmények új hajtása néhány évtized alatt kiterebélyesedett, nemzedékről nemzedékre nyolc-tíz gyermek született. Bár János bevallása szerint még bőven lenne mit kutatni, a családfára napjainkig több mint másfélezer név került, anyai nagyanyja családját a 18. század elejéig sikerült visszavezetnie, közel félezer név erejéig.
A nagypolgárság, illetve a földbirtokosság köreibe emelkedett Kissek nemességet szereztek, házasság révén történelmi családokkal kerültek rokonságba. A legnagyobb név kétségkívül eleméri és ittebei Kiss Ernő altábornagyé. A família másik mártíriumot szenvedett tagja Novák Tivadar főhadnagy volt, akit Windischgraetz azért lövetett főbe 1849. március 14-én, mert császári katonákat akart átcsábítani a szabadságharc oldalára.
Kiss János „ük-ük-ük apja”, eleméri és ittebei Kiss Antal, Ernő unokaöccse Nagyváradon született 1823-ban. A temesvári ütközetben (augusztus 9.) már őrnagyként vett részt. Világos után kimenekült, 1851-ben Kossuth megbízásából illegálisan visszatért, mint az ellenállási mozgalom egyik szervezője. Árulás következtében hajszál híján letartóztatták, ami biztos halált jelentett volna számára, sikerült azonban ismét külföldre szöknie. Angliában telepedett le, ahol a londoni lord major lovászaként kereste kenyerét. 1858-ban hazatért. Négy év várfogságra ítélték, 1859-ben kapott kegyelmet. Gyulán kezdett új életet, ahol a helyi takarékpénztár tisztviselője lett. 1895-ben ugyanott fejezte be életét.