Ne kápráztasson el a ragyogás

2011. 04. 08. 14:11A halandók azon mindinkább zsugorodó alosztályába tartozom, akik nem rendelkeznek hajtási engedéllyel. Jogosítvány-nélküliségemből fakadóan nincsenek gépkocsi-vezetői tapasztalataim, ismereteim sem az autók világát illetően. Amikor baráti körömben szó esik, mondjuk, az Opel Antara erényeiről, mélységesen hallgatok. Kínaiul hangzik számomra például az a közlés, hogy a szóban forgó jármű „elektronikusan szabályozott összkerék-meghajtású és lejtmenetszabályzója” van, avagy „kanyarodási fékszabályozás, hidraulikus fékasszisztens” fokozza a biztonságát. Egy szó, mint száz: felvértezetlenül indulok riportanyagot gyűjteni a Grup West székhelyére. Meg se kísérelem, hogy tovább dobálózzak a szakma műszavaival, inkább annak járok utána, kik és hogyan építettek fel, s miként működtetnek Nagyváradon egy ilyen autós birodalmat…

Megtalálni a jó irányt

Tóth Gyula műhelyfőnök jóvoltából jutok el a cég Kolozsvári úti telephelyére. A város peremén túl, az út két oldalán, az utóbbi években egyre-másra épültek a márkakereskedések, de az „úttörő” zöldmezős beruházás a Grup West nevéhez fűződik. A 21. századba illő épületegyüttes külsejét megpillantva nem is sejteni, mekkora belvilág fogad odabent. Az Opel-részleg bemutatótermében tágasság, fényözön, dísznövények zöldje és… kellemes illatár fogad. Az emeleti traktus teraszáról jó rálátás esik az odalent magukat kellető Astrák, Corsák, Merivák, Zafirák sorára. Fiatal pár érkezik, egy fiatalember fogadja őket, mustrálgatják a csillogó-villogó járműveket. Mire befejezem beszélgetésemet az igazgatóval, már asztal köré ülnek, szemlátomást megkötik a vásárt…
Székely Lajos 1989-ben szerzett Temesvárott matematika–fizika tanári diplomát. Bár a hetvenkét fős évfolyamból az ötödik helyen végzett, az isten háta mögötti Lovrin község Gottlob (Kisősz) falujában kapott katedrát. Mindössze három hónapig tanított a szerb határ menti bánsági faluban, a rendszerváltás után hazakerült, s még egy évig tanárkodott. Miközben beiratkozott egy újabb egyetemre, matematika–informatika szakra, a feleségével együtt felcsapott vállalkozónak.
– Akkoriban kezdődött el a ködben járás, a homályban tapogatózás – idézi első próbálkozásukat. – Annak idején semmilyen elképzelésünk nem volt arról, mit jelent a kapitalista világ, a privatizáció. Ennek a hirtelen ugrásnak a kommunizmusból a kapitalizmusba – mint oly sokan – mi is megittuk a levét, mert nekikezdtünk valaminek, ami hamar csődbe ment. A feleségem elárusító volt egy üzletben, amelyet kibéreltük, bútorszövetet, porcelánt, pulóvereket árultunk benne. Olyan termékeket forgalmaztunk, amelyeket a magyarországi piac – a szó szerint értendő piac – szippantott fel. Amikor Magyarországon betiltották a külföldről hozott cikkek árusítását, a mi kis boltunkban nem mutatkozott akkora vásárlóerő, hogy bútorszövet vagy étkészletek eladásával fenntarthassuk magunkat. De mire 1994-ben ez a vállalkozásunk csődbe ment, már lettünk annyira érettek, hogy megpróbáltuk határozottabban felépíteni a következő bizniszünket. Igyekeztem ráérezni és meghatározni, hogy mi lenne egy olyan vállalkozás, amire valóban szükség van, és arra a következtetésre jutottam, hogy kombinálni kell a szolgáltatást a kereskedelemmel. Négy ismeretlent határoztam meg és foglaltam egy gazdasági egyenletbe – bár matematikusként tisztában voltam azzal, hogy a négyismeretlenes egyenletek megoldhatatlanok. Valami körvonalazódott, „a köd felszállt”, s megjelent az… autógumi. Gumira minden gépkocsi tulajdonosának szüksége van, ha sok pénze van, fényűzésként Goodyeart, Dunlopot vagy Michelint vásárol, ha kevesebb, valamilyen olcsóbbat, de bármelyiket veszi meg, fel is kell szerelni őket. Egy ponton lecövekelve az ember sokat forgolódhat háromszázhatvan fok körül, amíg a helyes irányba indul, de bebizonyosodott, hogy megtaláltuk a jó irányt. Családi vállalkozásként 1995 elején a mai Ady Endre utcán apósommal beindítottunk egy gumis műhelyt, a sógorommal egy futómű-beállító műhelyt.

Magad uram, míg „szolgád” nincs

Alig egy esztendő elteltével Lajos nagyobb fába vágta a fejszéjét. Garázsipari gépeket kezdett forgalmazni, olyan szerkentyűket, amilyenekkel egy autójavító, egy vulkanizáló műhely dolgozik. Jó üzleti kapcsolatot épített ki egy bukaresti céggel, amely neki szállított gépeket. Székelyék vállalkozása még nem nőtte ki magát akkorára, hogy maguk importáljanak, a bukaresti vállalat viszont régóta keresett megbízható partnert, aki Erdélyben és a Partiumban terítse az általa behozott felszereléseket. A bukarestiek profi módon szervezték meg a gépek forgalmazását.
– Erdélyben csak velem tudták megoldani a terjeszkedést. Én meg egy olyan szolgáltatáscsomagot tudtam felkínálni a klienseimnek, hogy ha felhívtak este tíz órakor, már reggel hét órára náluk voltam. Bármelyik messzebb fekvő erdélyi-partiumi városról volt szó, kellő időben elértem oda. Kora hajnalban keltem, bepakoltam a szerszámosládámat, a kalibráló padot, és irány Marosvásárhely, Kolozsvár, Gyulafehérvár vagy Zilah. A gumieladás, a garázsipari gépek forgalmazása mellett szép jövedelmet hoztak nekem azok a gumis emelőszerkezetek is, amelyeket ma már szinte minden vulkanizáló műhelyben lehet látni. 1996-ban megterveztem, elkészítettem a prototípust, teszteltem a műhelyünkben, s 1997-ben az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatalnál levédettem Varga Gáborral. Legyártottam, s Romániában eladtam néhány ezer darabot. Előzőleg sok gondom támadt a vulkanizáló műhelyeknek eladott, úgynevezett krokodil-emelőszerkezetekkel. Az áruk csupán 30-50 márka volt, de mivel teljes garanciát adtam mindenre, ha egy ilyen emelő elromlott például Gyulafehérváron, el kellett mennem odáig, hogy megjavítsam, s ez veszteséget jelentett számomra. Egy olyan emelőszerkezetet kellett kitalálni, amely nem romlik el. Kamionok légrugóját használtam légpárnaként hozzá. Beépítettem, és kialakítottam ezt az emelőszerkezetet. Ezzel sikerült akkora tőkét felhalmoznunk, amivel a következő szintre léphettünk.
Amikor aziránt faggatózom, hogy mikor, miként tanulta ki ezeket a mesterségeket, hiszen az ilyesmit nem tanítják az egyetemen, beszélgetőpartnerem nem késlekedik a válasszal:
– Egyrészt a technika közel áll a fizikához, másrészt ezzel a bukaresti céggel évente kétszer jártunk két-két hétig Olaszországban, Németországban a gyártóknál. Bemutatták a gépeiket, mit hogyan kell használni, mit hogyan kell javítani. Elvittek márkakereskedésekbe, ahol kellő referenciákat kaptunk. Az egy hasznos információcsomag volt, bebizonyosodott, hogy azoknak a márkakereskedéseknek, amelyek nem úgy működtek, hogy több lábon álljanak, előbb-utóbb anyagi gondjaik támadtak. Amikor először belépsz egy-egy olasz vagy német márkakereskedésbe, a ragyogás vonja el a tekinteted, belépsz egy szalonba, világítanak a reflektorok, gyönyörű autók sorakoznak, s az ember hajlamos ott leragadni. A szervizmenedzserek felhívták a figyelmünket, hogy a szalonok ragyogása ne kápráztasson el bennünket, mert a legtöbb pénzt nem ott termelik, hanem hátul, a szervizben. És ebben a szellemben gondoltam ki a mi telephelyeinket. Amíg mások csak az eladási csapatot istenítették, amely „felsőbbrendű” rétege volt egy márkakereskedésnek, én egyformán értékeltem minden ember munkáját. Volt olyan időszak, amikor tényleg több pénzt hozott az eladás, de tudtam, eljön az az idő, amikor ez változni fog. Így van ez Nyugaton, s mi a Nyugat nyomába haladunk…
Mondom ám riportalanyomnak, hogy emlékezetem szerint a 90-es évek közepén Románia nem bizonyult vállalkozásbarát országnak, s arról érdeklődöm, hogyan szembesült ezzel a helyzettel.
– Az akkor történtek mindenkinek vékonyították a tőkéjét. 1996-ra gondolok, amikor akkora infláció volt, hogy 250 százalékos kamattal dolgoztak a bankok. 1999 végére, amikor az Opelt kezdtem építeni, még 60 százalékos volt az évi kamat, ami 5 százalékos havi kamatot jelentett. Lejben ezt nem lehetett megfizetni, valutában pedig nehezen lehetett kölcsönt kapni, de valutával könnyebben lehetett boldogulni. Végül megszereztem az első valutás kölcsönömet, 200 ezer márka erejéig. Ezzel, meg az addig megtakarított tőkémmel, 2000-ben felépítettem az Opelt, ezt az épületet, amelyikben most vagyunk. Ez volt az első olyan márkakereskedés Nagyváradon, amely nyugati standardok szerint volt kigondolva, felépítve, és nyugati előírások szerint működik.

Válságban terjeszkedni

A cég jelenlegi székhelyét Székely Lajos 1999-ben még egyedül kezdte építeni, és 2000-ben egyedül indította be az Opel márkakereskedést. Az Opelek mellett szalonjában megjelentek a Saabok és a Chevroletek is. Vállalkozásfilozófiájának köszönhetően a gépkocsi-forgalmazás mellett a szolgáltatást, a javító-, karbantartó-, autómosó műhelyeket is beindította. A kereskedés néhány év alatt felfutott, a csúcsot – főleg Opelek vonatkozásában – a 2007-es esztendő jelentette. A gazdasági válság okozta hullámvölgyön hamar sikerült túljutniuk: 2010 végére, 2011 elejére az általa forgalmazott márkák eladása ismét növekedő tendenciát mutatott. Nem ült sokáig a babérjain, „evés közben megnőtt az étvágya”, újabb fejlesztésbe kezdett, és a birodalom növeléséhez partnert is talált.
– 2004-ben társultam egy Otto Dick nevű német úriemberrel, és fokozatosan három megyére terjesztettük ki tevékenységünket. Arad és Szatmár megyében is nyitottunk márkaképviseletet. 2004-től, fele-fele arányban, két család van jelen a cégben, aktivitásunkat más irányba is jelentős mértékben kiépítettük. Az autófinanszírozás is fontos portfóliója a vállalatunknak: 2007 végére több mint háromezer aktív szerződésünk volt. Értékben ez 15 millió eurót jelentett. Emellett foglalkozunk biztosítási brókerséggel. Ehhez már két ember kellett, a társam is jelentős összeggel szállt be a cégbe, arányosítottuk azzal, ami nekem volt. Jelen pillanatban is így működünk. A BMW-t 2009-ben indítottuk be, akkor, amikor úgy tűnt, mindenütt padlót fog az autók eladása. Mi akkor építettünk fel az Opel mellett egy 3000 négyzetméteres BMW márkakereskedést, 2010 végén pedig, amikor azt hittük, hogy a padlót tényleg megfogtuk, hozzáláttunk egy másik, ugyancsak 3000 négyzetméteres, BMW-t forgalmazó telephely építéséhez Aradon. Jelenleg van Opel, Saab, Chevrolet szalonunk a három megyében, ezt a bokrétát 2009-ben színesítettük a BMW-vel. Megtisztelő lenne számomra és az embereim részére is, ha megírná: mi azért nyithattunk BMW-képviseletet Nagyváradon és Aradon, mert az Opel forgalmazását és az addigi szolgáltatásainkat olyan szinten végeztük, amelyet a BMW is elismert. Váradon több cég aspirált erre a luxusmárkára, nem beszélve arról, hogy 2006-ban a kolozsvári BMW-dealer már nyitott egy márkakereskedést itt, a Kolozsvári úton. Tehát már három éve jelen voltak, amikor mi lettünk végérvényesen kiválasztva erre a régióra. 2010 folyamán szüntelenül háborúztunk egymással, pontosabban ők háborúztak, mi végeztük a munkánkat, s a múlt év végén arra a következtetésre jutottak, hogy… nem bírnak legyűrni bennünket, pedig erős cégcsoportról van szó, hiszen nekik tizenegy márkakereskedésük van Románia-szerte. Összecsomagoltak, és január közepén hazamentek. Az épületük most üresen áll, kiadó…
Azok a márkakereskedések, amelyek a befektetésüket vagy a bővítésüket 2007-ben álmodták meg, és a 2007-es mutatókra alapozva készítettek költségvetést, úgy gondolva, hogy a kereskedés méreteit a 2007-es adatok alapján kell újragondolni, pórul jártak. Az év végére hitelszerződést kötöttek a bankokkal, leadták a megrendeléseket a gyártóknak, és 2008 végére befejezték a befektetéseket, de nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Mert annak idején a fémszerkezetek ára 2,8 és 3,5 euró között mozgott kilónként. Én viszont 2009-ben a nagyváradi BMW-hez 1,25 euróért vásároltam a fémszerkezet kilóját, a 2010-ben elkezdett aradi beruházás acélszerkezete már kilónként 1 euró 5 centért lett leszerződve, kiszállítva, felépítve, lefestve. Én úgy gondolom, hogy bár a gazdasági helyzet nagyon rossz, de ha van valakinek lehetősége most befektetni, akkor észszerűbb krízis idején beruházni, mint a gazdasági növekedés csúcsán. Mert akkor minden a legdrágább. Sok cég, sok márkakereskedés éppen a rossz időzítés miatt került felszámolás alá.

Kifizetődő korrektség

Próbálom megfejteni a Grup West sikereinek a titkát, meg is kérdezem: ugyan miben voltak és maradtak jobbak a konkurenciánál? A válasz, bár tanulságos, nem okoz meglepetést:
– Szerintem a tisztesség, a megbízhatóság, a hozzáállás fontos „paramétere” bármilyen biznisznek. A kevésbé korrekt üzletpolitikák, amik – a gyors meggazdagodás reményében – rövid távon kifizetődőnek tűnnek a vállalkozó számára, hosszú távon biztosan veszteségessé válnak. Sok ügyféllel van dolga az embernek, bejön bizalommal, hogy ha korrektül járunk el, s annyit fizettetünk meg a klienssel számunkra tisztes haszonnal, amennyit „fogyaszt”, akkor az visszatér. Betéved az esetleg tájékozatlan vevő, meg lehet kopasztani, át lehet ejteni azt a „verebet”, de nem biztos, hogy visszatér. Az én malmomra hatják a vizet a huncutkodó márkakereskedések, szolgáltatók, akiknél nincs meg a kellő transzparencia. Nálunk az ügyfél nem csak a szalonba jöhet be bámészkodni, a szervizben ott álldogálhat, asszisztálhat a kocsija mellett, ráteheti a kezét, nyomon követheti, mit csinálunk a kedvencével. Nálunk nincsenek olyan stiklik, hogy úgymond munkavédelmi megfontolásból nem lehet bemenni. Ugye, amikor olajcserére jelentkeznek, azt már a büdös életben senki nem tudja meg, hogy azt flakonból töltötték ki frissen, vagy le se cserélték. Mivel 1994-től 2000-ig garázsipari gépeket forgalmaztam, az átejtők „művészetének” terén is nagy tapasztalatra tettem szert. Én egy személyben eladtam, beállítottam, javítottam a garancia alatt lévő gépeket. Gyakran nem is találkoztam személyesen a nagymenő vállalkozóval, lehet, figyelembe se vette, hogy én ott járkálok farmernadrágban és teszem a dolgomat. Nekem közvetlen partnereim a garázsmesterek és a szerelők voltak. Õk nem tudták, hogy tulajdonos is vagyok, nem csak egy szerelő, ezért a bizalmukba fogadtak. És elmondták, hogyan verik át az ügyfelet, hogyan verik át a tulajdonost. Később olyan tapasztalatcsomaggal kezdtem meg az én bizniszemet, amelynek birtokában a mi házunk táján ki tudtam zárni az átejtést, olyan alapokra helyeztem a vállalkozásomat, hogy mindez nálam ne történhessen meg.
A Grup West a három telephelyén mintegy 250 alkalmazottnak ad munkahelyet.
– Nem veszünk fel akárkit a céghez, ez a kulcsa az egész biznisznek – vallja az igazgató. – Mindenki kiírhatja az újságba, hogy a legmodernebb gépekkel felszerelve várja a kedves ügyfelet. Ennyi nem elég, ez a sikernek csak egy töredéke. Mert ha egy olyan csapattal dolgozik, amely a gépeket nem tudja kellőképpen használni, vagy visszaél azzal a bizalmi helyzettel, aminek a szolgáltató és az ügyfél között ki kell alakulnia, akkor nem mehet az üzlet. Számomra prioritás az emberek kiválasztása, az emberekkel való kapcsolattartás. Én nem tudok ott lenni mindenki mellett, de tudom, hogy mit akarok, és hogyan akarom. Nem tudok ott lenni több száz ember mellett, hogy halljam, ki mit mond, lássam, ki mit csinál. Ezért úgy kell meghonosítani a kollegialitást, hogy az egész rendszer jól működjön.
A telephelyek számos szakma részére nyújtanak munkahelyet. Az adminisztratív személyzet mellett fontos szerepkörük van az érdeklődőket, a vásárlókat fogadó, a javítandó gépkocsikat átvevő embereknek, s a szolgáltatásokat végző szakiknak.
– Kitűnő autószerelők, villanyszerelők, karosszérialakatosok, festők dolgoznak a műhelyekben. A diagnosztikát a legmodernebb számítógépes eszközökkel végezzük. Ha történik egy baleset, az autót olyan állapotba kell visszavarázsolnunk, hogy olyan legyen, mint új korában. Miután készen van a munka, a gépkocsi a mosodánkba kerül, az ügyfél illatosan, tisztán veszi át az autóját, egy ujjlenyomat sincs rajta. A garanciális javítások, ellenőrzések is hozzánk tartoznak. És a garancia utáni időszakban derül ki, hogy meg volt-e elégedve az ügyfél a szolgáltatásainkkal vagy sem. Ha a garancia letelte után is visszajár, azt jelenti, hogy a garancia időszakában sem volt rosszul kezelve.
A hallottak alapján magától értetődőnek tűnik, hogy Székelyék gondot fordítanak a továbbképzésre is. A gyártók is folyamatosan elküldik az ajánlataikat, a kereskedők, szolgáltatók is figyelik a műszaki újdonságokat. Rendszeresen – akár ötvenfős csapattal is – járják az eladási osztály és a műhelyek emberei az autó- és garázsipari kiállításokat. Londonba, Párizsba, Genfbe, Frankfurtba is elmennek egy-egy ilyen eseményre.
A gyártók határozzák meg, a modellek függvényében, egy évre szólóan a tréning-programot. Szakmák szerint, mind a BMW-nél, mind az Opelnél sok tréningre kell járni. Van, amikor Münchenben, Budapesten vagy Bukarestben tartják a továbbképzést, másrészt helyben zajlanak az úgynevezett webtréningek, amikor beülnek egy kamerarendszerrel ellátott oktatószobába, egy-két napig kurzusokon vesznek részt, kommunikálnak egymással, kicserélik a tapasztalataikat.

Szalonnézőben, műhelyportyán

Tóth Gyula, a BMW-műhely főnöke kíséretében indulok terepszemlére. Azt még a cég menedzsere árulta el, hogy válság ide, válság oda, meglepőek az igények: volt olyan hónap, hogy több BMW-t adtak el, mint Opelt. Talán státusszimbólumként, talán a konszolidáció előjeleként. És Székelyék egyre több ajánlatot kapnak a türelmüket vesztő bankoktól, fizetésképtelenné vált márkakereskedések átvétele ügyében…
A BMW-szalonban Kacsó Pongrác eladási főnök tájékoztat a 2009 novembere óta működő részleg üzleti eredményeiről. A legolcsóbb típus 17 ezer euróba kerül áfa nélkül, a legdrágább megközelíti a százezret. Különös módon a legdrágábbak, az X5-ösök és az X6-osok a legkedveltebbek Romániában, de egyre népszerűbbek a szakma által „szalonterepjáróként” emlegetett W1-esek is. Kacsóék 2010-ben 86 BMW-t adtak el, mostanra túljutottak a 130-on.
A két egység ikertestvér-műhelyei tágasságban, világosságban, atmoszférájukban is vetekednek az elegáns kiállítótermekkel. Nyoma sincs a régi javítóműhelyek jellegzetes benzin-, olaj- vagy fémszagának. Gyula barátom hat emberrel dolgozik, egy autódiagnoszta, egy villamossági szakember és négy szerelő tartozik a keze alá. A szakik egy-egy magasba emelt autó faránál vagy hasa alatt matatnak. S az itt használatos, számomra rejtélyes szerkentyűk, kerékkiegyensúlyozók, futóműállítók, huzatópadok, hegesztőkészülékek szép rendben sorakoznak – akár egy kiállítás műtárgyai.
A nagyterem egyik íróasztalánál ismerős fiatalembert pillantok meg. Az ifjabbik Tóth ő, a „dinasztia” második nemzedékéből. Tóth Péter autóátvevőként várja itt az ügyfeleket. Angoltanári diplomával, kétéves múlttal az autómérnöki képzésben „tévedt” ide 2009 őszén. Nem is tévelyeg, hiszen kislegény kora óta minden nyári vakációban heteket töltött az édesapja mellett a műhelyekben…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!