Históriás szőlődombok között (3.)

2016. 05. 04. 16:32

Újabb Arad megyei riportútján Szilágyi Aladár a fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter társaságában Világos magyar maradékainak megszólatatását követően, a település polgármesterével a jelen s a közeljövő dolgairól beszélget, majd az 1848-49-es szabadságharc záróaktusának színterére, a Bohus kastélyba hívja az olvasót. A históriaidéző utazás a világosi vár időt és teret átfogó leírásával zárul.

 

Világos a várhegy magasából. Románia egyik kulturális faluja lettek

 

A temető meglátogasa után Frajna Edit felajánlja, hogy utunk további stációira is elkísér bennünket. „Jóemberem a polgármester – bizonygatja –, egyetemi tanulmányai előtt képesítés nélküli tanítóként két évig kollégám volt a galsai iskolában. Eddig három mandátumon keresztül vezette a községet a liberális párt színeiben, bebizonyította a rátermettségét, sok fontos dolgot kezdeményezett a három település fejlesztése érdekében. Jó gazdának bizonyult, remélem, negyedszer is megválasztják. Világost nem véletlenül rangsorolták 2016-ban Románia legszebb vidéki települései közé.

 

Beköszönünk a polgármesterhez

„Jól mondta a tanító néni, valóban elnyertük más, 21 helységgel együtt a »Románia kulturális faluja, 2016« címet – bólogat Vasile Bot –. A kitüntetést a bukaresti francia nagykövetség által patronált, Románia legszebb falvai mozgalomtól kaptuk. A romániai falvak kulturális örökségének megőrzését és turisztikai lehetőségeinek fejlesztését promováló alapítvány feltételei között minimum öt kulturális alkalom – fesztivál, kiállítás, népművészeti, gasztronómiai, idegenforgalmi rendezvény – szerepelt. Mi ezeket túlteljesítettük, s egyetlen Arad megyei községként kilencvenet szereztünk meg a lehetséges száz pontból.”

Vasile Bot polgármester negyedik mandátumára készül

 

Akár ripoterségem, Bot polgármester is tősgyökeres hegyaljai lévén, mélységesen fájlalja, hogy annak idején, 1991-ben felelőtlen felelősök megszüntették, felszámolták az Európa második villamosított vonalaként aposztrofált helyi érdekű vasutat. „Bár 25 éve még ráfizetéssel működött, megtehették volna, hogy csak ideiglenesen állítják le, viszont megőrízhették volna jobb időkre. Nem ezt tették, afölött is szemet hunytak, hogy a Monarchia hangulatát idéző megállók, trafóházak, a sínek, az oszlopok, a vezetékek közprédára jussanak. Szerencsére, a gyoroki depóban egy fáradhatatlan falusfelünk, Rus Gheorghe nyugdíjas géplakatos kisebb múzeumot rendezett be, miután néhány kollégájával sikerült lebeszélnie a vállalat akkori főmérnökét arról, hogy »az egész kócerájt ócskavasként értékesítsék«. Hozzáláttak a száz esztendős Ganz mozdonyok és négy pótkocsi teljes felújításához, a látogatók a Rus-brigád által megmentett egyenirányító állomás évszázados műszer-remekeit is megszemlélhetik. Nagyritkán újraélednek az öreg villamosmotorok, alkalmasint nosztalgiajáratokként használják őket a Gyorok és Arad közötti elővárosi vonalon. Mennyivel gazdagabb, vonzóbb kínálata volna a néhány esztendeje kezdeményezett A bor útja projektnek, ha az uniós pályázati pénzekből korszerűsített Világos-Ópálos közötti országút mellett ott csilingelhetne-zötyöghetne a mi öreg zöld Villamosunk!… Kívánság szerint bármikor, bárhol megállhatna, egy-egy borospince, kisvendéglő, kastély, udvarház, kolostorrom, akár a Zarándi hegyekbe hívogató turistaösvények kiindulópontja mellett. Nagy lenne a kínálat, hiszen csak mi, Világoson, Galsán és Muszkán 19 idegenforgalmi látványosságot ajánlunk, Galsán turisztikai információs pontot is működtetünk. Arra viszont semmi, reményünk nincs, hogy valaha is visszaépítsék mindazt, amit alig egy esztendő leforgása alatt szétromboltak.”

Kilátás a várból. Ma hét és fél ezernyien élnek a településen, a román többség mellett közel nyolcszáz roma, kétszáz magyar, száznál kevesebb német

 

Élhetőbb Arad-hegyalját

Riportalanyom a tettek embere, közös villamos-lamentációnk befejeztével a „mi lett volna, ha” jellegű, nosztalgiával átszőtt feltételezések ingatag talajáról hamarvást a „mi volt”, a „mi lett” és a „mi lesz” tartalmú józan kijelentésekre áll át. Amikor a népmozgalmi adatok iránt érdeklődöm, nem tűnik naprakészen tájékozottnak, nem tudná megmondani, évente hány gyermek születik a község három falujában, de azt bizonygatja, hogy a legutóbbi népszámlás óta gyakorlatilag nem apadt a község lélekszáma: 8013 lakosról van tudomása, csak tízzel kevesebbről, mint 2011-ben. (Riporteri beidegződésem szerint még ideérkezésem előtt utánanéztem az adatoknak. A polgármester kínálta információ némi korrekcióra szorul: az általa mondottnál 400-zal kevesebb, 7613 lakost regisztráltak. Közülük 6474-en vallották magukat románnak, 773-an cigánynak, a magyarok 208-an, a németek 84-en maradtak, 74 személy nemzetisége azonosítatlan. „Jelenleg több mint félezer munkahely van a községünkben – folytatja tájékoztatóját az elöljáró –, egy nagyobb és egy kisebb kapacitású, olasz tőkével működtetett kábelgyár, számos családi vállalkozás. Mint bárhonnan, Világosról is sok középkorú és fiatal dolgozik külföldön, főleg Németországban, de hazajárnak, és hozzák a meggyűjtött pénzüket, itt építenek családi házat, és kezdenek kisebb vállalkozásba. Munkanélküliek alig vannak – bár vagy ötven dossziét tartunk nyilván a szociális segélyre szorultakról –, körülbelül harminc személy végez közmunkát. A földünk igen termékeny, egy talpalatnyi parlag sem maradt, az egyéni gazdák mellett négy, életerős, korszerű gépparkkal ellátott mezőgazdasági társulás műveli a három falu 12.600 hektáros határát. Ami a nagyhagyományú szőlőművelést és a borászatot illeti, egy olasz vállalkozó 250 hektáron újratelepített ültetvényeken, teraszos műveléssel gazdálkodik, igen sikeresen, de a helybéliek birtokában maradt 150 hektáron is korszerűsítették a termesztést, több pincészet, néhány panzió is működik. További uniós pályázatokat nyertünk ilyen irányba, miután részint uniós forrásokból az infrastruktúra 70 százalékát – az ivóvíz, illetve a szennyvízelvezető hálózatot – kiépítettük, az utcákat teljes mértékben saját alapokból 99 százalékban leaszfaltoztuk, a gázt minden utcába bevezettük. Az utóbbi évek legfontosabb eredménye: a Bohus kastélymúzeum fejlesztése, a kastélyt övező park felújítása és a Várhoz vezető szerpentinút korszerűsítése volt. A PNL színeiben indulok ismét a választásokon, jobboldali politikusként törekszem összefogásra késztetni kistájunk településeit, mikrorégiós és községi szinten egyaránt a folyamatos továbbépítést, a településfejlesztést, Arad-hegyalja élhetőbbre formálását tartom a legfontosabb célomnak.”

A nevezetes asztal a Bohus kastélyban, ahol valójában Görgeiék nem írtak alá semmit

 

Ízelítő Világos helytörténetéből

A már begyűjtött, az elérhető és felkutatható adatokból vaskos monográfiára is telne, és ha a településnek, illetve Világos várának a históriáját – melyről 14. századi elnevezését kapta az Árpád kori oklevelekben még Siri-ként előforduló falu –, egyetemes magyar történelmi vonatkozásokkal bővítenők ki, az akár meg is kétszereződhetne…

A helység neve Seuri formában egy III. István által 1169 körül – az általa alapított – Szentjobbi Bencés Apátság javára kibocsátott, 20 szőlőre és 9 gazdaságra kiterjedő szőlőbirtok adománylevelében bukkan fel először. Egyes feltételezések szerint a régi székely siri ('tisztás') főnévből ered, mely (mint számos más régi magyar helységnév esetében) a román nyelvben maradt fenn, Şiria formában. Eredetileg a várat hívták Világosnak (Wy[lagos]war, 1318), talán falainak színéről nevezték el. Egyébként az erősséget a románok is Vilagăş-ként emlegetik a mai napig. A ciszterci apátságot 1190-ben alapították, a település 1331-től uradalmi központ volt, Szent Márton-templomát 1403-ban említik először. Amikor 1439-ben Brankovics György szerb despota kapta királyi adományként, uradalma a várból, öt mezővárosból, 105 faluból és ércbányákból állt. Brankovics 1444-ben a sikeres szerbiai hadjáratáról visszatért Hunyadi Jánosnak ajándékozta, de az 1448-as rigómezei csata után elfogatta Hunyadit és kikényszerítette, hogy visszaadja az uradalmat. 1456-ban Hunyadi Mátyás előbb nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adományozta, majd 1458-ban a várba záratta az ellene szövetkező Szilágyit. Kibékülésük után Világos ismét Szilágyié lett, majd halála után Báthori István vajdára szállt.

1514-ben Dózsa György parasztserege ostrommal vette be a várat. Szapolyai János foglalta vissza, de nem volt hajlandó átadni tulajdonosának, a nádornak, végül a mohácsi csata után került vissza a Ferdinánd-párti Báthorihoz. 1528-ban Szapolyai felhívására egy 600 fős török sereg ostromolta, de védői ellenálltak, végül 1529-ben Világos plébánosa játszotta át a létesítményt Szapolyai kezére. 1525-ben 51 jobbágy, 35 zsellér, 9 szolga, 5 mester és 3 szabados családfő élt Világoson.

Eredetileg a várat hívták Világosnak, a települést Siriként emlegetik az Árpád-kori dokumentumok

 

Török világ, osztrák világ

A törökök végül 1566-ban foglalták el, és kisebb megszakításokkal a 17. század végéig birtokolták. 1660-ban Evlija Cselebi török utazó 60 házat számolt meg a belül színesre pingált várban és 45-öt a vár alatti településen. 1693-ban – Várad felszabadítása évében – Sigbert Heister tábornok serege űzte ki végleg a törököket.

A hódoltság utolsó évtizedeiben a szinte néptelenné vált településre beszivárgott szerbek lakták, 1699-ben bécsi utasításra a szerb határőrezredhez csatolták. Bár egyes román történészek a Ptolemaiosz által is emlegetett dák Ziridava ('ziri', annyi, mint 'siri'…) utódjának vélik, a „kontinuitás szellemében”, a Világoson született, józanul antihungarus író, Ioan Slavici által közölt családi hagyomány szerint viszont az első románok Olténiából költöztek be a 17. század végén. Ezt követte egy moldvai telepeshullám, és a legjelentősebb, amellyel erdélyi és a Körösök vidéki románok érkeztek, már a 18. század végére esett. Az ófalu lakosságának, egy 1746-os kimutatás szerint már négyötöde román volt és egyötöde szerb. Több helybeli szerb család a cári birodalom területén létrehozott Új-Szerbia területére költözött, ahol Vilagos néven új falut alapítottak.

Egyes források szerint 70 német család már 1724 és 1726 között létrehozta az ófalutól északra Németvilágost. A németek Hessenből, Elzászból Badenből és Pfalzból érkeztek, a közösség nyelvjárása déli frank–alemann típusú volt. Magyarok némi késedelemmel, szervezetlenebbül, de folyamatosan költöztek be a közeli alföldi településekről.

A 18. század elején Világos visszanyerte középkori jelentőségét, mint uradalmi központ, mezőváros és bortermelő település. 1726-ban III. Károly király 122 faluból és 74 pusztából álló uradalmát Rinaldo de Modena hercegnek adományozta. 1746-ban megszűnt a határőrség, Világost Arad vármegyéhez csatolták, határőr lakosai jobbágyokká váltak. Arad után a vármegye második legnépesebb települése volt, rendszeresen tartottak benne megyegyűléseket. 1749-ben Rinaldo de Modena az ambíciózus Bohus Imre szlovák nemest nevezte ki az uradalom igazgatójává, a herceg visszatért Itáliába, és az uradalom a kamara gondozásában maradt. 1755-ben Grassalkovich Antal hercegé lett. 1771-ben 475 jobbágy és 14 zsellér lakta.

A történelem során gyakran gazdát cserélt vár romjai

 

A Bohus család

1778-ban a világosi uradalmat a mohó Bohus Imre szerezte meg. A felvidéki származású család százötven évig a község legnagyobb földbirtokosa volt, nemesi előnevüket – Világosvári Bohus-okként – innen írták. A település mai sakktáblás szerkezetét, a nyílegyenes, széles utcákkal – akár a Bánság és Arad megannyi, a török világ elmúltával újranépesített településén – osztrák hadmérnökök tervezték. A magyar lakosság a 19. század végén bekövetkezett demográfiai robbanást követően, az elsöprő arányú románsággal szemben (a maga 2185 főnyi lélekszámával), Világos „csúcsidejében” sem érte el a 20 százalékot. A legutóbb öszeírt 233 magyar, immár csak 2,9 százalékot képez, a hajdanán a magyarságot meghaladó – jelenleg 80-90 főnyi – sváb maradéknak már a töredékarányát sem érdemes kiszámítani…

A bárói rangra emelkedett Bohusok – finoman fogalmazva –, sem magyar-barátságukról, sem demokratikus érzelmeikről nem voltak híresek. Az 1830-as években a Bohus család előszeretettel telepített alföldi szlovákokat a birtokaira, akik külön utcában laktak. Bohus János a bécsi udvari politika híve, alkalmazottai között magyarokat nem, csak szlovákokat és románokat tűrt meg.

Világos urai a reformkorban sem váltak a kor haladó eszméinek követőivé, a szabadságharc előtt és után is számos jelét adták Bécshez hű magatartásuknak; feudális nagyurakra jellemzően, a saját érdekeiket a nép elemi jussai fölé helyezve, gyakran váltak súlyos konfliktusok előidézőivé. Bohus János 1835-ben elkezdte a határ tagosítását, és ennek részeként a községi legelőt föl akarta cserélni egy új, rosszabb minőségűre. A lakosok kivonultak a határba, széthányták a földmérők jelzéseit, majd betódultak az uradalom udvarára, megverték a tiszttartót, a jegyzőt lemondatták és új bírót választottak. A lázongó tömeg elől Bohus Pankotára menekült. onnan lándzsásokat küldött, akik feloszlatták a parasztokat, vezetőiket pedig letartóztatták. Másnap azonban az újonnan összegyűlt tömeg a lándzsásokat is megtámadta, és csak az Ószentannáról segítségül hívott ötven katona tudta helyreállítani a nyugalmat. 1852-ben marháikat az urasági legelőkre hajtották, emiatt egy századnyi állandó helyőrséget helyeztek ide Aradról. Az 1861-es választáson Bohus Zsigmond ellenében Gheorghe Popa vármegyei alispánt – az 1848-ban saját hívei által agyonvert, Kossuth-párti galsai pópa fiát – választották országgyűlési képviselőnek. 1865-ben Bohus János a saját és az Anton Mocsonyi párthívei közötti, emberéletet is követelő összecsapások miatt visszalépett, és így közfelkiáltással Mocsonyit választották meg képviselővé.

 

Látogatóban Antóniánál

A tanító néni lokálpatrióta büszkeséggel terel bennünket a kastélykertbe. Amikor néhány esztendeje itt forgolódtam, még elég elvadult állapotban volt a park, most ízlésesen rendezett. A lépcsősorokon megközelíthető, neoklasszikus épület alatti két hatalmas pincekapu egy szabadtéri kulturális rendezvények megtartására alkalmas térség hátteréül szolgál. A dór oszlopos terasz már annak a történelmi drámának a díszlete, mely – több pontatlansággal – a „világosi fegyverletétel” címszóval került be a magyar históriába.

Bohusné Szögyény Antónia szobra a kastély előtt. Kivívta Haynau haragját

 

Mielőtt erről ejtenék szót, hadd idézzem fel, milyen időket élt meg a falu a szabadságharc alatti másfél esztendőben. Az 1848-as pesti forradalom előtt pár nappal – talán megértve az „idők szavát” –  Bohus János eltörölte a füstadót, a robotot és a dézsmát. Ennek kihirdetésekor Pop jegyző kifüggesztette Kossuth arcképét. A svábok közül sokan léptek be a nemzetőrségbe, majd a honvédseregbe.  Július 17-én a világosiak Grigoriu Fabian görög katolikus lelkészt választották képviselőjüknek a pesti országgyűlésbe. A nyár folyamán a román lakosság hangulata megváltozott. Szembeszálltak a nagybecskereki honvédtáborba toborzó bizottsággal, és maga Bohus is kijelentette, hogy „nu-i musai” ('nem muszáj') embereket küldeni a szerb fölkelők ellen. A jegyzőt és sógorát halálosan megfenyegették, amiért „a császár ellen lázítanak”, Fabian lelkész – Kossuth híve – pedig Aradra menekült a népharag elől.

Amikor Jellasics hadai 1848. szeptember elsején megtámadták Magyarországot, egy helybeli lakos arra biztatta a világosi szlávokat, hogy jelentkezzenek önkéntesnek a bán seregébe, a Mócvidékről pedig Avram Iancu ügynökei szivárogtak be Arad-Hegyaljára. A feszült helyzetben Makóról idehelyezték a Schwarzenberg-ulánusezredet, amelynek bukovinai román tisztjei viszont tovább tüzelték Világos román lakóit a magyar kormány ellen. A következő két hétben a helyzet kritikussá éleződött, a parasztok fegyverkezni kezdtek. Október 23-án Gál László őrnagy honvédei körbevették és ágyúzták Óvilágost, majd rohammal letörték az ellenállást. Öt lakost kivégeztek, a bírót letartóztatták.

Ebből az ellenséges légkörből Világos ura, Bohus János semmit sem érzékelt, ugyanis ideiglenesen feladva aulikus elveit, elfogadta, hogy a felelős kormány Arad vármegye főispánjává nevezze ki. A szabadságharc drámai végkifejletének idején Pesten tartózkodott hivatali teendői miatt, ezért a világosi kastély úrnője, Bohusné Szögyény Antónia egyedül szenvedte át a megrázó fejleményeket. Hogy mit élhetett át ez a művelt, haladó szellemű nagyasszony, aki nem túl boldog házasságban élt merev, rendkívül konzervatív férjével, márpedig világéletében a közjótékonykodás, a nőnevelés, az irodalom és a művészetek lelkes támogatója volt, aki Világoson román jobbágyivadékokat is befogadó magyar-német iskolát, Aradon kisdedóvót alapított, arról élete végéig írt naplója tanúskodik. Barátnője, Brunszvik Teréz grófnő biztatására kezdte följegyezni a vele, a körülötte zajló eseményeket. A harcok idején élelmiszerrel, kötszerrel és ruházattal látta el a honvédeket. Tevékenységét a fegyverletétel után is folytatta, látogatta a rabokat, emiatt kihívta Haynau haragját, aki börtönnel fenyegette meg a bátor asszonyt.

De hadd állapodjunk meg 1849. augusztus 13-a reggelén. Az oroszok már nyolcadikán berendezkedtek a Bohus kastélyban. Poeltenberg Ernő vezérőrnagy, Görgei megbízottja augusztus tizedikén, Világoson keltezett jelentésében már jelezte, hogy mi várható: „Frolov tábornok közölte velem, hogy Paszkievics tábornagy a jelenlegi körülmények közt nem fogadhat engem, mert béketárgyalások kezdésére nincs felhatalmazva, azt is értésemre adta, hogy Magyarország forradalmi kormányával elképzelhetetlen bármiféle tárgyalás, és végül nyíltan kijelentette, hogy az ország számára csak a feltétlen fegyverletétel hozhatja meg a tisztességes békét.” Vajon mit érezhetett Antónia, amikor a cári sereg vezérkarát kellett háziasszonyként fogadnia, majd néhány nap múlva megpillantotta rokonát, Görgei Artúr – immár „teljhatalmú” – tábornokot, aki a lemondott, a menekülő magyar kormány megbízásából érkezett Világosra, és vette fel a kapcsolatot a cári fősereg megbízottjával? Frolov tábornok valóban nem volt hajlandó tárgyalni! Világoson, a Bohus kastélyban, annál az ominózus asztalnál nem írtak alá semmit, Görgei csupán a feltétel nélküli fegyverletételt vette tudomásul, és még aznap Pankota határába, a szőlősi mezőre lovagolt, ahol a magyar fősereg állomásozott. „Egész nap szólt a trombita, pergett a dob és a szilaj nóta – jegyezte fel Antónia a naplójába –, és mindez egy iszonyatos búfelejtő káromkodással végződött. Augusztus 13-án délelőtt Görgei és alvezérei sírva ölelték meg egymást, és lovaikra pattanva a szőllősi malom felé nyargaltak.”

Rákérdezek, és Frajna Edit határozottan állítja, hogy – bár rengeteg magyar turista zarándokol évente a kastélyhoz, a várhoz is – Világoson soha, egyetlen egyszer sem tartottak szervezett formában megemlékezést! Az viszont a jelenlegi önkormányzatot dicséri, hogy a múzeummá alakított Bohus rezidencia felújításakor emléktermet rendeztek be – közepén a sokat emlegetett asztallal –, korabeli dokumentumok, festmények, fegyverek, tárgyak, rövid tájékoztató kíséretében.

Közel egy évszázaddal, pontosabban 95 esztendővel később, egy másik orosz hadvezér: Rogyion Jakovlevics Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka  – talán ugyanannál az asztalnál ülve (?) – véglegesítette annak a hadműveletnek a tervét, mellyel előkészítette az 1944. október 6-án hajnalban támadásba lendülő szovjet sereg Nagyvárad és Debrecen ellen vonulását. Annak semmi nyoma nincs, hogy a Bohus kastély teraszán üldögélő marsallnak tudomása lett volna arról, mi is történt 1849. augusztus 13-án Világoson…

A siklóernyősök paradicsoma a Várhegy

 

Fent, a Vár magasában

Riportutunk befejezéseként fölfelé kanyargunk, a Várhegy korszerűsített szerpentinjén. Frajna Edit szemmel láthatóan nem kis izgalommal éli át a húsz perces autózást. „Fiatalabb koromban toronyiránt vágtunk neki, és az erdőn keresztül egy-kettőre felértünk a Várhoz – magyarázza –. Nem hittem volna, hogy életemben még egyszer feljutok!…”

Mi, korosabb hegyaljaiak – akik oly sokszor forgolódtunk itt –, már nem vállalkozunk arra, hogy felkapaszkodjunk az utolsó meredek kaptatón, a Bél Mátyás által már 1779-ben romosnak talált, az 1784-es Horea-lázadás idején (nehogy megismétlődjék az, ami Dózsa György korában történt) felrobbantott erődítmény-maradványokhoz. Mialatt Péter kollégám alig győzi a fotografálást odafent, mi csak a lelkünket üdítjük a panoráma láttán, megmártózunk a Várhegy szeleiben, és egy sziklaperemre telepedve szemléljük, amint egy vitorlázó sárkányrepülő a kedvező áramlatra feszülve magasba emelkedik.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!