Ferences szeretetsziget Déván

2015. 11. 19. 14:10

Vajdahunyadi szórványkonferenciájuk kísérőprogramjaként a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete két mikrobuszra való tagja a közeli Dévára ruccant át, ahol a Téglás Gábor Líceum szórvány napi ünnepi műsora után a ferences kolostort keresték fel. Szilágyi Aladár riportja Szűcs László képeivel.

Aprócska botanikus kert, a ferences rendház udvara Déván

 

A jellegtelen tömbházak, lerobbant sorházak szorításában, árkok szabdalta földhányásokat kerülgetve – ha nem magasodna föléjük hívogatóan Nagyboldogasszony templomának tömzsi tornya, nem volna könnyű odatalálni a ferences rendház épületéhez. Csaba testvér távollétében Palkó Cecília gazdasági igazgató fogad bennünket. A fiatalasszony, aki egyszemélyben a dévai gyermekotthon „anyukája” is, a központ nemrégiben elkészült, új épületszárnyába tessékel egy kávéra. Mint minden „Szent Ferenc birodalmához tartozó” ingatlannak, ennek is megvan a saját története: „Egy német házaspár rendszeresen ellátogatott Dévára, sose érkeztek üres kézzel, nagyon jól érezték magukat közöttünk. A férj elhunyta után az özvegy arra kérte a temetésen megjelenteket, hogy koszorúk helyett adományokat hozzanak Böjte Csaba alapítványa számára. Az így összegyűlt összegből emeltük ezt az épületrészt.” A látogatók fogadására kialakított terem falait szebbnél szebb gyermekrajzok borítják. „Nemrég forgolódott nálunk egy »gyorsrajzoló művész« – magyarázza Cecília – a vessző-vessző-vesszőcskével kezdve, egyetlen nap alatt tanította meg portrét rajzolni őket.” A szemközti falmezőt piros szívek, virágok özöne borítja. „Csaba testvér ötvenedik születésnapjára küldték ezeket az apró ajándékokat a védencei Erdély, Partium valamennyi általunk működtetett gyermekotthonából. Itt-ott hiányosnak tűnik a gyűjtemény. Bizony előfordul, hogy egy-egy látogatónk »emlékül« zsebre tesz egyet-egyet közülük. Tavalyi, ötvenötödik születésnapjára már el se fértek volna ezek az ajándékok, otthonainkban immár közel 2500 szívecske dobog.”

 

Szíveket és virágokat küldtek Csaba testvér születésnapjára

 

Rendházfoglalás

A félköríves záródású ablakokkal, ajtókkal tagolt kerengő belső udvara kisebb dendrológiai gyűjtemény. „Minden fát, minden bokrot Csaba atya ültetett a saját kezével. A mai napig istápolja őket, az engedélye nélkül egyetlen ágacskát sem szabad levágnunk.” A parkocska közepén egy kőgárgyás kút látható, az oldalába vésett kronosztikon szövegének már csak a töredékét lehet elolvasni, de kiböngészhető, hogy 1740-ben építetették a kolostort létrehozó bolgár ferencesek. „Amikor Csaba atya 1992-ben letörte az ebek harmincadjára jutott rendház kapujáról a lakatot, itt akkora volt a szemét, hogy ki sem látszott a kút kávája alóla.” Dévára helyezett plébánosként elkezdte felkarolni az utcagyerekeket, a „szociális árvákat”, mindenek előtt otthont szeretett volna teremteni számukra. „Szemet vetett” az évtizedek óta lakatlan, az 1970-es árvíz idején teljesen tönkrement kolostorépületre, amelynek lakóit 1948-ban kiűzte az állam, és… „felcsapott betörőnek”.

Az általa toborzott-táboroztatott fiatalokkal először a szemét- és törmelékhegyektől „fosztották ki” az általuk önkényesen elfoglalt ingatlant. Csaba testvérnek persze rengeteg konfliktusa támadt a hatóságokkal, szent megszállottságának köszönhetően az épületegyüttes végül 1999-ben kerülhetett vissza az egyház tulajdonába. Az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítvány által szobáról szobára felújított otthon, az évekig benne fungáló iskola lett a magja a ma már 84 helyen működő, közel 2500 védencet befogadó birodalomnak.

A kolostor és környéke már létrejöttekor menedékként is szolgált. A rendház és a templom története egybefonódott a bolgár katolicizmus drámai fordulatokban bővelkedő történetével. A bolgár nemzeti függetlenségért 1688-ban kitört felkelés vérbefojtása után a törökök által megfélemlített lakosság életben maradt része menekülni kényszerült. Az új hazát keresők hosszas hányattatás után a 18. század elején – élen ferencrendi szerzeteseikkel – érkeztek Dévára, ahol letelepedési engedélyt kaptak egy, a Maros és a Cserna közötti területen. Rögtön hozzákezdtek a templom, a kolostor és a városnegyed építéséhez. A történelem iróniája, hogy – bizonyára féltékenységből  – konfliktusba keveredtek vajdahunyadi és szászvárosi magyar rendtársaikkal, akik úgy vélték, a bolgárok letelepedése veszélyt hozhat az erdélyi egyházra. Az ellenük felhozott vádak között szerepelt – egyebek mellett –, a vallási fegyelmi szabályok be nem tartása, a bolgár nyelvhasználat, és a templomépítési engedély hiánya…

Palkó Cecília idézte fel a rendház visszafoglalásának a históriáját

 

Tanszer, ruha, szeretet

Cecília asszony tájékoztatása szerint a Szent Ferenc Alapítvány – az eléggé elterjedt tévhit ellenére – nem csak árvákkal foglalkozik. „Persze van sok gyerek, aki elveszítette egyik vagy mindkét szülőjét, de a legtöbb nálunk nevelkedő fiatal »szociálisan árva«. Olyan környezetből származik, ahol a szülők nem dolgoznak, alkoholproblémáik vannak, a család sok tagból áll, elviselhetetlen körülmények között élnek, vagy a szülők külföldre mennek dolgozni. Vannak olyan széthullott családok is, ahol mindez halmozottan jelentkezik. Kezdetben Csaba testvér és munkatársai sokat járták a leszegényedett vidékeket, és személyesen hozták el a rászoruló gyerekeket. Az alapítványt mostanában inkább már a szülők keresik meg, de gyakran valamelyik önkormányzat alkalmazottja, egy-egy lelkész vagy tanár fordul hozzánk. A gyermekvédelmi rendszer három típusú megoldást kínál. Az alapítvány napközi otthonaiba olyan hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akiknek – bár van családjuk – szülei nem tudják a napi ellátásukat megoldani, nincs, aki otthon segítsen nekik a tanulásban, vigyázzon rájuk délután. A gyerekek iskola után elmennek a napközibe, ahol ebédet kapnak, majd a nevelők segítségével elvégzik a házi feladatukat. Utána következnek a szabadidős programok, este pedig hazamennek a saját szüleikhez. Az állami gondozott, úgynevezett »plasamentes« gyerekeket gyámhivatali vagy bírósági határozattal helyezik el, gyakori szülői tiltakozás mellett.” Palkó Cecília szerint a „tiltakozás” fokozódott amióta a 42 lejes gyerekpénzt 84 lejre emelte az állam. A harmadik típusú gyermekvédelem, a szociális kollégiumba való elhelyezés, hivatalosan nem létezik Romániában, ez Böjte Csabáék kezdeményezése: „A szülők gyorsan és könnyen kérhetik gyermekük bentlakásba (kollégiumba) való felvételét: egyszerűen besétálnak az alapítványhoz és a ház vezetőjével megbeszélik. Ennek is feltétele, hogy szociálisan hátrányos helyzetű családból származzon a gyerek, és a szülő valamiképpen bizonyítsa ezt. Ezek a gyerekek ugyanabban a bánásmódban részesülnek, mint a hivatalosan elhelyezettek: ugyanúgy kapnak élelmet, ruhát, tanszert és… szeretetet. Az ellátásért a szülők nem fizetnek. A földrajzi távolságtól és a család helyzetétől függően akár minden hétvégén hazautazhatnak a gyerekek. Amikor új házat nyitunk, felvesszük a kapcsolatot a gyámhivatalokkal, hogy együttműködési szerződést kössünk a jó kapcsolat érdekében.”

Az 1740 körült épült kolostor kútja nem látszott ki kilencvenkettőben a szeméthegyek alól

 

A nagykorúvá válással, a tanulmányok befejezésével nem ér véget az alapítvány és a védencek kapcsolata. Az egyetemi szintig jutók számára Kolozsváron és Marosvásárhelyen biztosítják tovább a lakást, a megélhetést, a családalapítókat is támogatják – egy-egy örvendetes esemény, amikor szentferences fiatalok kelnek egybe, s már megszületnek a szentferences unokák is… Többen a szakképesítést nyertek közül visszatérnek, s az otthonokban tevékenykednek.

 

Ring a rendházban

Bokszzsákok, fejvédők, s a szorító. Az újságírók meglátogatták a kolostor ökölvívó akadémiáját is, ahol a szeretet ereje a nyerő

 

Látogatásunk záróakkordjaként bejárjuk a kolostor minden szintjét. A boltíves folyosók állandó „tárlat” színterei. A falakon a „birodalom” térképe mellett nyolcvanvalahány színes fotó, a 8-10 gyermeket befogadó otthonok, a nevelőszülők vezette úgynevezett szociális családi házak, a gyermekvédelmi központok, a használatukra felajánlott, renovált udvarházak lakóinak csoportképei. Az Alapítvány a sporttevékenységet is fontosnak tartja: kísérőnk a Szent Ferenc Bokszakadémia edzőtermébe is beinvitál bennünket. Elmondása szerint a jó felszereltséghez főleg a falakat beborító tükrök hiányoznak. Nemrégiben koncertkörútját megszakítva, itt járt látogatóban Bunyós Pityu, alias Szikora István hajdani magyar ökölvívóbajnok. A gyerekek állandó trénere egy budapesti önkéntes bácsi, aki – idős ember létére – gyengélkedése idején a terembe elhelyezett térkamerák segítségével, a betegágyából „távedzi” a tanítványait.

*

Kötetnyi legendárium, gazdag emlékirodalom szövődik immár a Szent Ferenc Alapítvány hétköznapi csodáihoz. Sok-sok levél, emlékidézés mellett versek is születtek, a megmentett védencek hálaversei. Íme az egyik:

„CSABA TESTVÉRNEK

Sok mindent Neked köszönhetek,

Azt is, hogy ma tudok helyesen írni.

És Téged szeretve hálát ad a lelkem,

Hisz Te tanítottál, hogy nem kell félni.

Rám néztél és biztonságban éreztem magam,

Szemeid szeretetet sugároztak a szívembe,

Sárba estem, s Te felemeltél boldogan,

És lényemet karjaid közé zártad szelíden.

Előtted, a szegénység világa borított engem,

S, úgy tűnt, hogy sorsom porrá válik csendesen.

Egy valós zordon káosz volt az életem,

Miközben testvéreim veszekedtek egy apró száraz kenyéren.

Ó, gondolni sem akarok a sebeimet okozó múltra,

Hiszen még több fájdalmat okozna az én kicsiny szívemnek.

Hanem Rád tekintve, Neked örömömben mosolyogva,

Megköszönöm az együtt megtalált, életre szóló kincseket.”

 

A vers szerzője: Segărceanu Radu…

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!