Élet a Magura tövében

Ahogyan beérünk Szilágysomlyóra, majd a kanyargós úton Somlyóújlak felé vesszük az irányt, útitársul szegődik mellénk a szelíden emelkedő hegy, a Magura. A falu eleji kaptató régmúlt magyar világot idéz, a mára foghíjas macskaköves utat a boldog békeidőben rakták. Hegyek közül előbukkan a Kraszna folyó is, immár páros kíséretet kap az utazó. De mintha az Ady megénekelte folyó mélázna kissé, árteret enged, benne az Érmelléket idéző nádtenger sarjad. A helyiek ritkán merészkednek e helyre, melynek közepén feneketlen tavat sejt a szájhagyomány. Valaha bűnös falu állt a mocsár helyén, istentelenek voltak az emberek. Büntetésként megnyílt a föld, a mélység elnyelte a falut, helyén feneketlen tó keletkezett. A helyiek bizton állítják a történet hitelességét, hisz nemzedékek óta hallani vélik, ahogy tizenkét évente a mocsármélyben megkondul a harang.

Az aszfaltúttól jobbra folyó siklik a Magura alatt, balra a dombokon pedig Somlyóújlak festői látványa tárul elénk, a tetőn magasodó templomával. Két okból is felkerestem: érdekelt a ritkaságszámba menő, különleges temploma, s az is, hogy a román falvak szorításában hogyan őrzik nyelvüket, átöröklött értékeiket az itteniek.

Versenyben a kábeltévével A református lelkipásztor, Balázs Ferenc Kalotaszeg vidékén látta meg a napvilágot, több szolgálati hely után vállalta e szilágysági falu híveinek pásztorlását; 1991 óta hinti itt az igei magot. A tiszteletes felesége szolgatárs is egyben, ő a gyülekezet kántora, valamint az egyházi kórus vezetője. Nagyobbik fiuk már túl van az egyetemen, a kisebbik az érettségin.

Amikor Balázs Ferenc elfoglalta szolgálati helyét, 575 tagja volt a gyülekezetnek, mára 360-an maradtak. E negyven százalékos apadás mellett az is aggasztó, hogy arányaiban sok az élemedett korú. A még meglévő maréknyi fiatalságot igyekeznek aktivizálni, a tiszteletes asszony közreműködésével bibliai történeteket jelenítenek meg kisebb-nagyobb előadások keretében, különböző szolgálatokba vonják be őket.

A lakosság elöregedése az egyház anyagi helyzetére is rányomja a bélyegét. Sokallják az évi 80 lej egyházfenntartói járulékot. A tiszteletes meséli, szóvá is tette az egyik helybéli bácsinak, jobb lenne, ha azt a 30 lejt, amit kábeltelevízióra költ havonta, inkább pótolná az egyházadóba. Jött is a válasz: „Igen, de azon sok csatorna van, a tiszteletes úr meg egyedül beszél.” E témakörnél maradva, mint aki a saját baján nevet, újabb történettel rukkol elő vendéglátóm. Az öreg plébános egy díszes dobozt hagyatékolt a gyülekezetre. Nagy izgalommal bontani kezdték az örökséget, majd olvasni a levelet: „Híveim. Minden gombot, amit harmincévi szolgálatom alatt pénz gyanánt a perselybe dobtatok, visszaadok. Mostantól mind a tiétek.”

Persze, nem lehet általánosítani, a többség az egyházáért aggódó református, aki jól tudja, hogy ez a megmaradás egyik – talán legfontosabb – pillére. Jó üzletet kötött a tiszteletes, bérbe adta hét évre az egyházközség 14 hektáros birtokát, cserébe új tetőzetet rittyentett a parókiára a bérlő. Még egy külső vakolat kellene a paplakra, hisz a nyílászárókat már sikerült kicserélniük, amihez az anyagi támogatást Lazar Vasile román nemzetiségű polgármestertől kapták. Errefelé nagy luxus az ivóvíz, még ásott kútból sincs elegendő, a tetőkről lefolyó esővizet is felfogják. A kemény szikla csak ritkán adja ki a kincsét. Ennek fényében érthető módon ujjong a lelkipásztor, hisz nemrég a kövek között lefúrva, a kertjében találtak vizet.

Folyosó a templomfalban A vidék egyedüli megmaradt román stílusú temploma falfolyosós szerkezete miatt vált igazán érdekessé; hozzá hasonlót legközelebb csak Ausztriában látni. Építésére vonatkozóan nincsenek perdöntő adatok, egy 18. századból fennmaradt írás így vall erről: „…s.-újlaki templomocska a maga Építőjéről s Fundálójáról a Hazának változásai közben elfelejtkezett, mivel nincsen senki, de még semmi is, a mi ennek eredetiről s változásairól ezerhétszázig emlékeznék…” A legtöbben a 13. század második felére teszik a templom építésének időpontját, míg Bunyitay Vince az 1046-os Vata-féle pogánylázadás leverésével hozza kapcsolatba. A 18. század közepén az épület leégett a felújítás során, 1754-ben készült el a ma is látható, 48 darabból álló kazettás mennyezet, egyetlen feliratos darabjának jellegzetessége, hogy tükörírással készült. A dupla falfolyosóból apró kerek ablakok, lőrések nyílnak, ebből egyesek erődítményfunkcióra következtettek, aminek számos tényező ellentmond. Mivel a közelben hajdanvolt apácazárda létét is feltételezik, elképzelhető, hogy a szentéletűek elkülönítve, e folyosókon hallgatták a misét. A legvalószínűbb mégis az, hogy az ismeretlen építőmester világjárt lévén valamelyik óriás bazilika erkélyes főhajójának makett-változatát készítette el a szilágysági faluban.

A karcsú torony nem bírná el a két harangot, így a 190 éve épült harangláb hívogat istentiszteletre. A portikusz bejárata előtt bekerített sírhely, a faluban legtöbb ideig, 32 évig szolgáló lelkipásztor, Szabó Pál nyugszik a hant alatt. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy a temetőben megejtett barangolásunk során egy érdekességre figyeltünk fel: az írott szöveg a hant felé tekint.

Traktorrá lett Petőfi A téeszesítés hamar meggyőzte az embereket, a politikai mézesmadzag jól működött, még azt is megengedték, hogy Petőfi Sándor nevét vegye fel a közös. Odafenn nem örültek a szorgos magyaroknak, akik országos élenjárókká lettek. Ezért csakhamar román falvakkal közös téeszbe kényszerítették őket, Petőfiből egyből Tractorul lett. Ekkor már kezdett elegük lenni az újlakiaknak a fene nagy egységből, a férfiak java része Resicán, Nagyváradon, Bukarestben nézett megélhetés után. Sarmaságon javában működött már a szénbánya, ott is sokan vállaltak munkát. A helyi téeszelnök panaszra ment a pártbizottság elé, a bányából haza is vezényelték a magyarokat földet túrni – emlékezik a rég időkre a nyolcvanas éveiben járó Kiss András, aki jól fonja a szót: „A beszolgáltatás sem volt egy leányálom. Tudja, nem a környező falvak románjaival volt nekünk bajunk, jól megfértünk mi Észak-Erdély visszakapcsolásakor éppúgy, mint 44 után. Csak egyikszer ők örültek és mi sírtunk, másszor meg fordítva alakultak a dolgok. Sokkal nagyobb bajt okozott magyar a magyarnak, mert gyáva Hegedűs hadnagy errefelé is akadt, nemcsak Eger várában. Egyikük még az asszonyokat is gyalázatba csalta, azzal fenyegetőzött, ha nem engedelmeskednek, a család látja kárát, még a dunnát is elviszik az ágyból. Nemrég a legfőbb besúgót elérte a végzet, nem is kísérték el sokan az utolsó útjára.

A faluban nagybirtokosok nem voltak, Kiss András nagyapjának, György Ferencnek volt a legtöbb földje, 55 hold. Kiss bácsi apját, apósát, az idős tanítót is kilakoltatták, kuláklistára kerültek. Mikor megkérdezték, hová induljanak nincstelenként, azt válaszolták nekik: „Hát menjenek a Magura hegy tetejére, de ott is a legmagasabb fára kössék fel magukat!”

Egy tanácsos, de lehetne három Valaha Somlyóújlak önálló település volt, magyar elöljárókkal. Ma a Krasznahídvég nevezetű román faluhoz tartoznak, további románlakta kisebb falvakkal egyetemben. Az önállóság idején virágzott a falu. Nyolcosztályos iskolában tanultak a gyerekek anyanyelvükön – manapság az elemibe is alig akad nebuló. Az orvosi ellátás olyannyira jó volt, hogy saját szülőotthont is működtettek.

Jelenleg egyedül Koncz József RMDSZ-es tanácsos képviseli az újlakiakat a helyi tanácsban. A magyar–magyar ellentét nemcsak a múltban, ma is valóság, a legutóbbi helyi választáson egyikük függetlenként indult, s három szavazat híján nem nyert mandátumot, de ezzel meggátolta egy második RMDSZ-es tanácsos bejutását. Pedig volt, amikor három magyar is került a községi vezetésbe. A faluban a fejlődés szemmel látható: a kultúrházat szépen felújították, az iskolát központi fűtéssel melegítik. A református templom felújítására 600 ezer lejt hagytak jóvá kormánypénzből. Az elkövetkezőkben az utcák aszfaltozása lesz soron. Remény van rá Koncz szerint, hogy vezetékes víz és csatornázás is lesz végre a faluban. Mert a sziklák közül amúgy nehezen fakad fel az élet.