Csónakkal a Maroson - képriport

2015. 08. 06. 19:10

 

Bizonyára sokan ismerik Jerome K. Jerome klasszikusát, a Három ember egy csónakban-t. Az angol író 1888-ban, a Temzén töltött mézeshetei emlékét konvertálta szórakoztató regénnyé, amelyben az asszonyt két régi barát és egy kutya helyettesítették.
Jómagam szintén a feleségemmel, és egy – a Marossal majd negyven éve barátkozó – barátommal keltem útra, hogy három napot vízen töltsek egy aprócska gumicsónakban, szorosabb ismeretséget kötve emblematikus folyóink egyikével.

 

 

A túra Aradtól Szemlakig tartott, két pihenővel, az első este valahol Óbodrog alatt vertünk tábort, a második helyszín már nehezebben beazonosítható, néhány kilométerrel Pécska alatt ért bennünket az éjjel.

 

 

Aradon, illetve a város közelében sok és sokféle horgászt és piknikezőt látni a vízről, mondhatni külön szubkultúrát képviselnek. Közösnek tűnik bennük sajnos, hogy a szemetet maguk mögött hagyják, szennyezve ezzel a partot és a folyót. Első táborhelyünkön, Óbodrognál bő zsák műanyagflakont, sörösdobozt és csokoládépapírt szedtünk össze, mielőtt sátrat vertünk.

 

Pontonhíd vezet át az Arad központjától délnyugatra fekvő Hármas-szigetre, melyen a régi, vadregényes nyaralóviskók helyén egyre több vastag pénztárcára és hiányos ízlésre utaló házat látni. Mivel Pécskáig itt található az utolsó kocsma, mi is elidőztünk egy órácskát.

 

 

Még mindig a Hármas-sziget, szelektív hulladékgyűjtés helyszínre szabva. Mint már az előbb is írtam, a konténereket sajnos kevesen használják.

 

 

Igen kevés járművel találkozni a Maroson. Ezen a nyaralókkal teli motorcsónakon kívül még vagy három halászcsónakkal találkoztunk. Mint tíz éve a folyót járó barátom elmondta, mifelénk nincs kultúrája a vízitúrázásnak, pedig lenne bőven látnivaló.

 

Első táborhelyünkön fél éjszaka zsongítottak énekükkel a hodosbodrogi ortodox kolostor szerzetesei, később az éjszakai nyugalmat a tőlük néhány kilométerre felcsapó tarlótűz zavarta meg, ami bár veszélyes, látványnak mégsem utolsó.

 

 

A pontyfélék családjába tartozó paduc idén a főfogás a Maroson, megelőzte a korábbi évek slágerét, a bagolykeszeget. Erősen szálkás hal, de folyóparti táborozásnál, jól beirdalva, besózva, foghagymával tűzdelve mégiscsak ez az autentikus vacsora.
Azt érdemes megjegyezni, hogy túránk „kapitánya” harmincöt éve horgászik a Maroson, és egyszer sem mulasztotta el kiváltani az engedélyt, viszont ellenőrrel sosem találkozott. Talán ennek is köszönhető, hogy olyan sok, orvhalászok által kihelyezett horgot láttunk…

 

 

Ránézésre kicsinek tűnhet egy ilyen gumi-lélekvesztő, mégis tökéletesen elegendő három, csomagokkal megrakott embernek. Fontos tapasztalat ez, amit elégedetlenkedős napokon érdemes előhúzni az agytekervények mélyéről.

 

 

A marosi homok nagy kincs az építőiparnak, persze csak akkor, ha ésszel termelik ki, hiszen a kikotort meder könnyen eliszaposodik. Ettől függetlenül sosem szép látvány, amikor egy ilyen gépszörny csillapíthatatlan éhséggel falatozik a folyóból.

 

 

A vízállás évről évre negatív rekordokat döntöget. A Pécska feletti gyaloghíd pillérére szerelt ékről is jól látszik, hogy a tervezők milyen vízállásra méretezték a szerkezetet, és mi a helyzet jelenleg ahhoz képest.

 

 

A tehenek és lovak mellett több birkanyájjal is találkoztunk útközben, bár utóbbiak inkább a fák alatt hűsöltek, elvétve egy-egy példány jött le a folyóhoz inni.

 

 

A szitakötők többször is útitársainkká szegődtek, hol a karunkon, hol a kalapunkon megülve, nekik sokkal jobban örültünk, mint az agresszíven ismerkedni szándékozó bögölyöknek.

 

 

Pont a napokban jelent meg a sajtóban, hogy a nemrég visszatelepített hódok száma, Pécska és Szemlak között elérte a 160-at. Mi kidöntött fát sokat láttunk, hódot viszont egyet sem. A korhadó csónakot mindenesetre nem ők vitték oda. Az ezen a szakaszon szintén fellelhető vidráknak is csak a portáját láttuk, legalábbis ezt gondoltuk néhány, a víz színe fölé nyúló üregről.

 

 

Sajnos a legelhagyatottabb szakaszokon is gyakori az ehhez hasonló látvány, úgyhogy nem csak a parton érdemes vigyázni, hová dobjuk a szemetet. Egy műanyag palack bomlási ideje 450 év.

 

 

Szerencsére azért bőven akad még áthatolhatatlan part menti erdő. Remélem, képesek leszünk őket békén hagyni.

 

 

A második éjszakai táborhely pontos koordinátái ismeretlenek, de az ilyen túrázásnak ez az egyik szépsége. A vihar viszont ránk talált, szerencsére akkor már állt a sátor, és a vacsorát is elfogyasztottuk.

 

 

Az út során rengeteg gyurgyalag telepet láttunk a meredek falakba vájva, ezen kívül több jégmadár is keresztezte utunkat, hogy csak ritkább fajokat említsek.

 

 

A horgászok kedvelt hala a paduchoz hasonlóan a pontyfélék családjába tartozó, mindenevő domolykó. A Maroson szívesen ül meg a part mentén lehajló fák árnyékában, növendékhalra lesve. Fogható kukaccal, és pergetéssel egyaránt. Viszont nemesen küzdő sporttársnak sokkal alkalmasabb, mint vacsorának, mert izmos teste tele van szálkákkal.

 

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!