Csónakkal a Maroson - képriport
2015. 08. 06. 19:10
Bizonyára sokan ismerik Jerome K. Jerome klasszikusát, a Három ember egy csónakban-t. Az angol író 1888-ban, a Temzén töltött mézeshetei emlékét konvertálta szórakoztató regénnyé, amelyben az asszonyt két régi barát és egy kutya helyettesítették.
A túra Aradtól Szemlakig tartott, két pihenővel, az első este valahol Óbodrog alatt vertünk tábort, a második helyszín már nehezebben beazonosítható, néhány kilométerrel Pécska alatt ért bennünket az éjjel.
Aradon, illetve a város közelében sok és sokféle horgászt és piknikezőt látni a vízről, mondhatni külön szubkultúrát képviselnek. Közösnek tűnik bennük sajnos, hogy a szemetet maguk mögött hagyják, szennyezve ezzel a partot és a folyót. Első táborhelyünkön, Óbodrognál bő zsák műanyagflakont, sörösdobozt és csokoládépapírt szedtünk össze, mielőtt sátrat vertünk.
Pontonhíd vezet át az Arad központjától délnyugatra fekvő Hármas-szigetre, melyen a régi, vadregényes nyaralóviskók helyén egyre több vastag pénztárcára és hiányos ízlésre utaló házat látni. Mivel Pécskáig itt található az utolsó kocsma, mi is elidőztünk egy órácskát.
Még mindig a Hármas-sziget, szelektív hulladékgyűjtés helyszínre szabva. Mint már az előbb is írtam, a konténereket sajnos kevesen használják.
Igen kevés járművel találkozni a Maroson. Ezen a nyaralókkal teli motorcsónakon kívül még vagy három halászcsónakkal találkoztunk. Mint tíz éve a folyót járó barátom elmondta, mifelénk nincs kultúrája a vízitúrázásnak, pedig lenne bőven látnivaló.
Első táborhelyünkön fél éjszaka zsongítottak énekükkel a hodosbodrogi ortodox kolostor szerzetesei, később az éjszakai nyugalmat a tőlük néhány kilométerre felcsapó tarlótűz zavarta meg, ami bár veszélyes, látványnak mégsem utolsó.
A pontyfélék családjába tartozó paduc idén a főfogás a Maroson, megelőzte a korábbi évek slágerét, a bagolykeszeget. Erősen szálkás hal, de folyóparti táborozásnál, jól beirdalva, besózva, foghagymával tűzdelve mégiscsak ez az autentikus vacsora.
Ránézésre kicsinek tűnhet egy ilyen gumi-lélekvesztő, mégis tökéletesen elegendő három, csomagokkal megrakott embernek. Fontos tapasztalat ez, amit elégedetlenkedős napokon érdemes előhúzni az agytekervények mélyéről.
A marosi homok nagy kincs az építőiparnak, persze csak akkor, ha ésszel termelik ki, hiszen a kikotort meder könnyen eliszaposodik. Ettől függetlenül sosem szép látvány, amikor egy ilyen gépszörny csillapíthatatlan éhséggel falatozik a folyóból.
A vízállás évről évre negatív rekordokat döntöget. A Pécska feletti gyaloghíd pillérére szerelt ékről is jól látszik, hogy a tervezők milyen vízállásra méretezték a szerkezetet, és mi a helyzet jelenleg ahhoz képest.
A tehenek és lovak mellett több birkanyájjal is találkoztunk útközben, bár utóbbiak inkább a fák alatt hűsöltek, elvétve egy-egy példány jött le a folyóhoz inni.
A szitakötők többször is útitársainkká szegődtek, hol a karunkon, hol a kalapunkon megülve, nekik sokkal jobban örültünk, mint az agresszíven ismerkedni szándékozó bögölyöknek.
Pont a napokban jelent meg a sajtóban, hogy a nemrég visszatelepített hódok száma, Pécska és Szemlak között elérte a 160-at. Mi kidöntött fát sokat láttunk, hódot viszont egyet sem. A korhadó csónakot mindenesetre nem ők vitték oda. Az ezen a szakaszon szintén fellelhető vidráknak is csak a portáját láttuk, legalábbis ezt gondoltuk néhány, a víz színe fölé nyúló üregről.
Sajnos a legelhagyatottabb szakaszokon is gyakori az ehhez hasonló látvány, úgyhogy nem csak a parton érdemes vigyázni, hová dobjuk a szemetet. Egy műanyag palack bomlási ideje 450 év.
Szerencsére azért bőven akad még áthatolhatatlan part menti erdő. Remélem, képesek leszünk őket békén hagyni.
A második éjszakai táborhely pontos koordinátái ismeretlenek, de az ilyen túrázásnak ez az egyik szépsége. A vihar viszont ránk talált, szerencsére akkor már állt a sátor, és a vacsorát is elfogyasztottuk.
Az út során rengeteg gyurgyalag telepet láttunk a meredek falakba vájva, ezen kívül több jégmadár is keresztezte utunkat, hogy csak ritkább fajokat említsek.
A horgászok kedvelt hala a paduchoz hasonlóan a pontyfélék családjába tartozó, mindenevő domolykó. A Maroson szívesen ül meg a part mentén lehajló fák árnyékában, növendékhalra lesve. Fogható kukaccal, és pergetéssel egyaránt. Viszont nemesen küzdő sporttársnak sokkal alkalmasabb, mint vacsorának, mert izmos teste tele van szálkákkal.
|
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!