csend.életek.szentendre.hu

2016. 04. 18. 21:49

Egy pohár jó bort kínáló hangulatos kocsmát keresve a kisvárosban, Mátyás Zsolt Imre színművész ezúttal fotográfusként felfedezte magának Szentendrét.

Szentendréről valószínűleg mindent megírtak, elmeséltek, amit lehetett: történetét, művészi múltját – jelenét – jövőjét, ökuméniáját, és még isten tudja, mi mindenét. Amikor ez tudatosult bennem, éppen első fotóimat készítettem a Duna-parti városka korzóján és központjában. A felismerés eléggé lehűtötte kezdeti lelkesedésemet, hogy utazásom során újra találok valami meglepőt, amiről írhatok, amit megoszthatok. És e lehűlésnek bizony nem a szeszélyes áprilisi időjárás volt az oka. Csak bolyongtam Szentendrén és fotózgattam, teljesen céltalanul. Hát legalább lesz, mit megmutatni otthon egy esős vasárnap délután – gondoltam. És mivel a szél eléggé szorgalmasan fújdogálta ki kabátom alól a meleget, azon morfondíroztam, hol is ihatnék egy pohár bort. Ha már érdekeset nem is találok, legalább valami aroma-élmény maradjon bennem, amikor két nap múlva tovább fut majd a Színház „kóberes szekere”. Ám szóba sem jöhetett valami puccos vendéglő a Duna Korzón, ezeknél sokkal jobban kedvelem a meghúzódó, nem hivalkodó kiskocsmákat, borozókat.

Elindultam hát a turistacsalogató „látványosságokkal” és souvenir-boltokkal teli központból. Közben el-elkattintgattam fényképezőgépem, és mire felocsúdtam, rájöttem, hogy eltévedtem. Ha ugyan ez így Szentendre esetében érvényes lenne. Girbe-gurba, hegynek felfutó, aztán újra alászaladó utcácskákon bolyongtam. Kocsmát ugyan nem találtam, de megtörtént az, amire vártam. Szentendrén szinte minden a múltról szól, majd’ minden épület műemlék, hisz a település eléggé régi. De amint bepillantottam a házak udvarába egy-egy nyitott kapun keresztül, vagy a kerítések fölött, az már a jelenről beszélt. Csendben, szépen tárulkozott ki Szentendre, mint egy érett hölgy, aki tökéletes mestere a csábításnak: csak itt-ott libbenti fel „szemérmesen” szoknyája szélét, nyitja meg résnyire blúza dekoltázsát, finoman adagolva az élményt. Tudja, hogy amit nem látunk, az jobban felizgatja fantáziánkat. Értékesebb egy kósza hajfürt a nyakszirten, mint egy teljes egészében feltárt meztelen test. Hát imígyen mesélt magáról Szentendre a „csendéletein” keresztül. És mire észbe kaptam volna, már totál belehulltam ebbe a Duna partján elnyújtózkodó „hölgy-városba”.