Birkagulyás szülte testvérkapcsolat

2011. 08. 09. 16:09eHa a Bihar megyei Székelyhíd nevének hallatán valaki felkapja a fejét, valószínű, hogy ez a Tini Dance Center tánccsoportnak köszönhető. Hisz a tizenhat éve verbuválódott, azóta számtalan tagcserén átesett csapat méltán vívott ki magának elismerést hazai és külföldi színpadokon is. Velük robog a személyszállító alkalmatosság a mintegy 1700 kilométerre fekvő belgiumi testvérváros, Ecaussinnes felé. Oláh Katalinnal, a táncosok vezetőjével tereferélünk, a kezdetektől a mába ível beszélgetésünk.

Gondolat a tánclépésben. Fiatal pedagógusként, látva a szabadidejükben jobbára céltalanul csellengő fiatalokat, úgy gondolta, próbál valami értelmeset kezdeni velük. Mivel volt táncos tapasztalata, adott volt a fiatalok „megtáncoltatása”, ami olyan jól sikerült, hogy később önmaguk szórakoztatásán túl már fellépéseket is terveztek. Feltűntek a tehetségek, amihez egy jó oktatóra, koreográfusra volt szükség, mert a tó is hiába van tele nagy halakkal, ha nem akad horgász, aki kifogja őket. Katalin a maga álmodta tánclépések során mindig ügyelt arra, hogy ne másokat utánozzon, egyéni módon közelítette meg a gondolat átadását. Mert bár moderntáncosok, igyekeznek gondolathordozóvá is válni. Ennek jegyében született például a Roman Polanski Vámpírok bálja című musicaljére készült koreográfiájuk, de hozzányúltak a Macskákhoz, és repertoárjukon szerepelt a Padlás, a Légy jó mindhalálig, a Rómeó és Júlia, A Karib-tenger kalózai, A dzsungel könyve táncváltozata is. Felléptek magyarországi fesztiválokon, Franciaországban, Belgiumban, megmutatkoztak a budapesti Thalia Színházban, háttértáncosai voltak Delhusa Gjonnak, a Kerozin együttesnek, Dancs Annamarinak. Első helyezést érek el a Médiabefutón, ahol 2004-ben Oláh Katalin a legjobb koreográfusnak járó elismerést is megszerezte. Tudatosan foglalkoznak az utánpótlással, így a legkisebbek Táncmanók néven lépnek fel, a Kölyök Dance-t többnyire gimnazisták alkotják, a tini korosztályba lépőket a B612 fogja össze, míg a „felnőtt” csapat Tini Dance Center néven fut. Mára több tánciskolát is működtetnek Bihar megyében és Magyarországon.

Átbuszozott Európa. Már jócskán benne járunk az éjszakában, mire a fiatalos jókedv alábbhagy, a busz motorjának monoton duruzsolása meghozza az álmot. Röpke lazítás, ausztriai tankolás után ismét felbőgnek a lóerők, és páratelt mezőket, távoli köd rejtette falvakat hagyunk magunk mögött. Itt már nyomai is alig vannak az aratásnak, a szkinhedfrizurás tarlókat rég beszántották szorgos gazdák. Ezzel szemben északabbra, Németország és Belgium gazdaságaiban még javában folyik a kenyérnekvaló begyűjtése.
A július végi kiruccanást a tervek szerint több látványosság megtekintése is fűszerezte volna, ennek részben a kiszámíthatatlan, esős idő szabott gátat. Kedd esti útra kelésünk másnapján Nürnbergben tartunk hosszabb pihenőt, s a szitáló eső ellenére sem marad el a helyi nevezetességek megtekintése. A ránk következő éjszaka már korántsem sikeredik olyan csivitelősre, mint az előző, a fiatalokat kifárasztotta a zord időjárás, a kialvatlanság. Nem akarjuk kihagyni Köln megtekintését, de ez csak távolról sikerül, mert  másfél óra körözés után sem talál üres parkolóhelyet a sofőr. Délután ötre várnak bennünket, így még belefér az időnkbe egy kisebb kószálás Aachenben. Ecaussinnes főterén küldöttség vár bennünket, Steffek István lelkipásztor, Beatrice Bulteau polgármester asszony, valamint Janine Bierman, a Székelyhíd és Ecaussinnes közötti testvérkapcsolatokért felelős alapítvány elnöke. A harminc kilométerre lévő Mons városka ifjúsági szállásán lakunk az itt töltendő egy hét alatt, onnan naponta autóbusszal szállítanak a programok helyszínére.

Randevú a történelemmel. A székelyhídiak ecaussinnes-i jelenléte Steffek Istvánnak köszönhető. A nyolcvanesztendős, még mindig aktív lelkipásztor az első kézfogás után elhárítja a magázódást, akárcsak a tiszteletesuramozást. (Bezzeg nem egy feleennyi évet sem megért itthoni lelkésztársa mereven s némelykor megmosolyogtatóan ragaszkodik az efféle formaságokhoz.) A mozgékony közösségi ember első látásra belopja magát mindannyiunk szívébe. Karizmatikus egyéniség, az embert jóleső érzés hatja át a közelében.
Az osztrák édesapa és magyar édesanya gyermeke a sógorok földjén látta meg a napvilágot, a család 1939-ben költözött Magyarországra. Édesapjára, mivel nem tudott magyarul, rásütötték, hogy náci, így 1945-ben szovjet börtönlakóvá „avanzsált”. Steffek István mindig is lelkész szeretett volna lenni, de mivel ennek nem kedvezett a politikai széljárás, textilmérnöknek tanult. Az 1956-os forradalom heve magával ragadta, a forradalmi bizottság tagjaként élelmezési feladatokkal bízták meg. A megtorlás elől sikerült Ausztriába mennie, s onnan Ford-ösztöndíjasként került Belgiumba. Teológiára jelentkezett, és egyévi hittantanárkodás után 1964-ben nevezték ki az ecaussinnes-i gyülekezet lelkipásztorává. A lelkészkedés mellett 1970-től a térfogalom és a perspektíva tárgyak oktatója a brüsszeli képzőművészeti egyetemen. Mindmáig aktív börtönlelkész, valamint bírósági tolmács. Székelyhíd és Létavértes, valamint lakóhelye díszpolgára, állami kitüntetései között legbüszkébb a Királyi Rend Tisztje, valamint a II. Leopold Rend Lovagja címre.
Egy jó ismerőse gyermekének keresztelő papjaként először 1987-ben látogatott Erdélybe. Az ünnepség után autóba ültek és elindultak megyenézőbe. Székelyhíd főterének vendéglőjébe is benéztek egy kis falatozásra. Nem volt nagy a kínálat, de az ott felszolgált birkagulyás ízét nem felejtette el a belga magyar. Így miután hírét vette a romániai falurombolás tervének, óhatatlanul is Székelyhidat ajánlotta lakóhelye polgármesterének, mint támogatandó települést. (Az azóta várossá lett Székelyhíd ugyan nem szerepelt a lerombolandó falvak listáján, de Steffek ezt nem tudhatta.) A helybeliek három-háromezer tiltakozó levelet intéztek Ceauºescuhoz, Románia belgiumi nagykövetségéhez, valamint a székelyhídi néptanácshoz. Válasz egyik címzettől sem érkezett. Nyolcvankilenc nyarán ismét Nagyváradon járt Steffek István, pénzadományokat hozott az itteni egyházaknak. Ekkor már tilos volt bejelentés nélkül külföldiekkel szóba állniuk az ittenieknek, így a papokat megbeszélt helyszíneken vette fel egyenként a kocsijába, hogy azok egy sarokkal odébb kiszálljanak a kapott pénzadományokkal a zsebükben.
Amint tudomására jutott a diktátor házaspár kivégzése, már indult is Nagyváradra, feleségének csak ennyit mondott: „Randevúm van a történelemmel.” Nagyváradon interjút készített az akkori katonai parancsnokkal. A felvett anyagot a nyugati államok televíziói sorra leadták. Ellátogatott Székelyhídra is, s elsőként a református parókiára kopogott be; Gavrucza Tibor lelkipásztor bemutatta a Nemzeti Megmentési Front helyi vezetőinek, s megtárgyalták a település segélyezésének módozatait. A birkagulyás szülte kapcsolat azóta elmélyült, évente számos oda-vissza találkozóra, segítségnyújtásra került sor. Mindez Steffek István lankadatlan szervezőmunkája mellett Daniel Delloy és Jean Dutrieux korábbi polgármestereknek is köszönhető. Sok barátság is született a két település lakói között, két székelyhídi lány Ecaussinnes-ban találta meg élete párját.

A siker mércéje: turnémeghívás. A belgiumi francia városka alig tízezer lakost számlál, többségük római katolikus, a Steffek által pásztorolt reformátusság mindössze húsz fő. A hajdan kőbányájáról híres vidék látványossága a Robert d’Ursel gróf által birtokolt, 13. században épült várkastély. A grófnő, aki szívélyesen fogad bennünket, nem úgy fest, mint a mesebeli elegáns hölgy: a kertben paradicsomot termeszt, szárnyasokat tart, s a várlátogatások belépődíjából fedezi a család kiadásait. A vendégfogadók másik büszkesége a szerelmesek alagútja. Mit mondjak, nem egy székelyhídi fiatal örömmel kipróbálta. Az egyik ház falán három majmot ábrázoló dombormű a boldogság feltételeire világít rá: nem látni, nem hallani, nem beszélni.
Hazaindulásunk utolsó, hétfői napját az Északi-tengerben való megmártózás tölti ki. A zárónap előtt színpadra a Tini Dance Center és a B612 tánccsoport. A belga nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségsorozat falunapra emlékeztet, eszem-iszom, könnyed programok töltik ki a délutánt. A székelyhídiak produkciója viszi a prímet, az angol valcertől a modern kompozíciókon át az akrobatikus táncelemekig csillogtatják meg tudásukat a szép számú közönség előtt. Nem csoda, hogy közvetlenül az előadás után meghívást kapnak egy jövőre esedékes belgiumi turnéra.
Az élménykavalkád képei még sokáig cikáznak, arcok, mozdulatok, tájak villannak vakugyorsasággal. Amint belépünk Magyarország területére, másmilyen érzések zümmögnek a szívben, a hazavágyás izgalmai. Már mosolyok kúsznak mosolyok felé, ölelésbe fonódnak a karok, szempillák nehezednek egyre, főpróbát tart a megérkezés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!