Bazár és diadal a Taksim téren

2016. 07. 21. 17:20

Csadorok, burkák, fezek, táncoló dervisek. Ismeretlen nyelv, ismeretlen gesztusok, és mindent mégis, azonnal érteni. A Taksim téren kihirdették a szükségállapotot, a tömeg énekel, táncol, és örül. Állok a dísztribünnek háttal, szemben az ünneplőkkel. Hangosan mondom magyarul a fénylő arcú embereknek: mennyi szomorúság. Mennyi szomorúság! Parászka Boróka újabb jelentkezése Isztambulból.

 

Isztambuli arcok a szükségállapot kihirdetésekor   A szerző felvételei

 

Ha hallanák a magyar magánhangzók hogyan úsznak el a semmibe: o-o-ú-á, talán megérintené őket a sejtelem. Persze, senki nem hall itt semmit. Azt sem, amit a hangosbemondók harsognak. Azt sem, amit a rajongott, táblákon, zászlókon éltetett elnök mond. Nem azért van itt most a tömeg, hogy bárki bármit mondjon neki, hogy bármire figyeljen önmagán kívül.

Itt lenni, a Taksim téren, részévé lenni a török történelem pillanatának, annak, hogy az eddiginél is erősebb lesz az elnöki hatalom, részesülni a fényéből, felsorakozni a támogatására, ez itt a cél. Csinálni egy szelfit a nagy vörös, félholdas lobogó alatt. Hangosabban énekelni a mellettünk állónál. Beállni a csoportképbe. Magasra tartani az előre gyártott, szabvány üzeneteket arról, hogyan halad a nép a demokrácia útját. Ez itt a feladat.

Az egzotikus kellékek, a rituális okokból hordott kendők, fejfedők, a harciasan felkötözött homlokpántok, az egész testet takaró török zászlók egzotikus máz csupán. Hamar átlátni rajta. Fáradt arcú melósok, gyerekeik kezét görcsösen szorongató anyák, petárdákkal legénykedő kamaszfiúk és velük kokettáló kamaszlányok nyüzsögnek a téren. Rengeteg fiatal, rengeteg nő, rengeteg gyerek. Ők most az erős elnöki hatalom, az előre mutató vezér támogatói a Taksim téren. Kedvvel fényképezkednek, szinte tolakodnak az én lencsém elé is. Nyoma sincs a máskor oly határozott elzárkózásnak, csadorban, burkában is látszani akarnak a rejtőzködő nők ezen az estén. Mosolygok rájuk, habár omlik rám a tömeg súlya. Kedvükért kendőt kötök a fejemre, biccentünk egymásnak a csadoros csajokkal, akik a fekete kendőre most még fehér baseball sapkát és Erdogant éltető szalagot is kötöttek. Ez itt most egy női forradalom, bár nem ilyenre vártam, nem ilyenre számítottam.

A szükségállapot mellé jól esik egy kis sült gesztenye

 

Lábunk alatt gyűl a szemét. Kézzel írt, rossz angolsággal fogalmazott kartonpapírt tartanak a magasba elnyúlt műanyag ingeikben a férfiak. Kólát isznak közben, a palackokat eldobálják: meztelen gumipapucsos lábukkal gázolnak előre rendületlen.

A kivetítő izzik a háttérben, de a sor a főtt kukoricásnál áll, és ott, ahol a türelmüket vesztett, tüntetésre cipelt gyerekeknek fröccsöntött játékokat vesznek a szülők. Similabdát, villogós szörnyecskéket, babát, labdát. Ez itt a történelmi bazár, jó a forgalom. Azonnal felismeri mindenki, hogyan nyerhet rajta, mi a kereslet, mi a kínálat.

A Taksim tér fáradt melósaival, messziről idevándorolt, vidéki tüntetőivel örül. Országszerte közben hatvanezer embert – tanárokat, bírákat, katonatiszteket – rúgnak ki, tartóztatnak le. Ők az ellenség most. Az összeesküvők. Hosszú az ellenük felhozott vádak listája. De biztosan nem szerepel raja az, amit ezek az emberek éreznek. A tömegek által támogatott leszámolás azokkal történik, akiknek nem kaland, nem teljesítmény gumipapucsban kólát inni Isztambul szívében. Műanyag babát venni a gyereknek. Sokadiknak felsorakozni egy túlzsúfolt csoportképhez.

Ezen az estén, a szükségállapot kihirdetésének estéjén örül a sokaság. Örül a közös élménynek, az erő tapasztalatának, annak, amit így most kapott, és annak is, amit másoktól elvesznek. Örül a leszámolásnak. Nem látszik innen, a Taksim téri tömegből milyen hosszú vereség ez a néhány estényi, bazári diadal.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!